A csoporttagok körben állnak, egy embert kimegy, a többiek addig megbeszélik, hogy hol lesz a kapu, melyik két csoporttag között. A kint levőt behívjuk, az a feladata, hogy meg kell találnia a kaput. Senki sem szólalhat meg. Szemkontaktus felvételével próbálják meg a kapu őrei hívogatnia a játszót, a többiek pedig szemmel taszítani kell maguktól. Arcjáték nincsen! A játékos háromszor próbálkozhat, ha nem sikerül újra kezdődik a játék. FONTOS a csönd!
Miért fontos nekem ez a kép
A képeket kitesszük a földre, a kör közepére vagy egy asztalra, amit beállítottunk a kör közepére. Lehetőleg ne takarják egymást a képek, jól látható mindegyik. Arra kérjük a résztvevőket, hogy nézzék meg mindegyiket alaposan, esetleg járjunk körbe, hogy jobban lássa mindegyik képet minden résztvevő. Ha már megnézték, válasszanak ki egyet, ami a leginkább „megszólította”, vagy leginkább „gondolatébresztő” volt számára. De ne vegye még kézbe a kiválasztott képet, csak jegyezze meg, hogy melyikre esett a választása. Mikor már mindenkinek megvan a számára fontos kép, akkor leülünk. Egyvalaki kézbe veszi a maga által választott képet, körbemutatja a többieknek és egyes szám első személyben mondja: „Ez a kép azért fontos nekem, mert ...”,vagyis elmond valamit magáról a csoportnak a kép kézbevétele és körbemutatása kapcsán. Ha meghallgattuk, visszateszi a képet, mert lehet, hogy másvalaki ugyanazt fogja választani, de neki valószínűleg más miatt lesz fontos ugyanaz a kép.
A játékhoz felhasználható különböző sematikus rajzokat tartalmazó sorozat, fényképgyűjtemények is, ki lehet alakítani egy saját gyűjteményt régi fali naptárakból, reprodukciókból vagy máshonnan. De Dixit kártya lapjai is használhatók erre a célra.
Három állítás egy hamis
Mindenki írjon magáról egy kis papírra két igaz és egy hamis állítást. A csoportvezető szedje össze a papírokat és olvassa fel személyenként. A csoportnak először ki kell találni ki írta az állításokat. Ha kiderült, ki kell találni melyik a hamis állítás.
A csend
Próbáljunk elcsendesülni, és azután röviden megfogalmazni egymásnak:
- Honnan jövök éppen?
- Hogy érzem magam pillanatnyilag?
- Mi foglalkoztat engem pillanatnyilag a legjobban, mit akarok belőle elmondani?
- Félre tudom-e ezt tenni, hogy egészen jelen lehessek, vagy szeretnék róla beszélgetni is?
Pillanatkép
Egy körben most minden tag egy mondatban, legfeljebb egy perc alatt mondja el, mi van a tudatában, mire gondol éppen, hogy érzi magát, mit szeretne. Senki sem tart hosszú beszédet, mert ennek a gyakorlatnak az a feladata, hogy egy pillanatnyi „helyzet-meghatározáshoz” segítsen, hogy így mindenki tudjon arról, ami a másikat foglalkoztatja.
A meghallgatás után a következő kérdések lehetnek segítségünkre:
- Különösebben meglepett-e engem valaki hozzászólása?
- Van-e a csoportban olyan zavaró tényező, amit részletesebben is megtárgyalnék?
- Elhanyagoltunk-e fontos igényeket? Ha igen, melyeket?
- Akarom-e, hogy valamin változtassunk ahhoz, hogy jobban bekapcsolódhassak a csoport munkájába?
„Pillanatképet” akkor érdemes csinálni, ha unalom vagy passzivitás, kedvetlenség vagy agresszivitás érezhető a csoportban, vagy ha a csoport kibillen egyensúlyából, vagy kizárólag feladat centrikusan dolgozik. A „Pillanatkép” révén újra megszülethet a csoport összetartása. A csoportvezetés meggyőződhet arról, hogy milyen mértékig él a kapcsolat a csoporttagokkal. Arra mindenképp figyelni kell, hogy minden csoporttag saját magáról beszéljen. Ez a gyakorlat bármikor újra és újra, rendszeresen felhasználható. Elsősorban persze akkor, ha a csoportvezető nem tudja pontosan, „hol tartanak belül” az egyes csoporttagok.
Csoportrajz
A csoport körben ül és előre elkészített, nagy fehér csomagolópapírra, az ugyancsak elkészített színes ceruzákkal (több készletről gondoskodjunk) közös rajzot készít. Mindenki egy vonást, alakot, színt tesz hozzá, a képet lehet egyszerre vagy egymás után rajzolt módon készíteni. A végén címet adunk a képnek, és megbeszéljük, mit rajzoltunk, miért, ki mit fejezett ki a rajzával. A címadás történhet körbemondással
Most mutasd meg
A feladat az, hogy párok alakulnak, és a pár egyik tagja kártyán ismerje meg a másik számára „lemutogatandó” feladatot. A partner figyeli a nonverbális jelzéseket, és verbálisan visszacsatolja a megértetteket minél rövidebb idő alatt megfejtve (kimondva) a feladatot.
Félelmeim és vágyaim
Személyes munka: minden csoporttag egy lapra lerajzolja bal kezének sziluettjét, majd beleír néhány szót vagy mondatot, amelyek olyan dolgokra vonatkoznak, amitől ő fél. Ezt követően a jobb kezének sziluettjét is elkészíti, amibe beleírja vágyait, álmait.
Csoportos munka: a csoportvezető feltűzi mindenkinek a hátára a bal kéznek megfelelő lapot, a mellkasára, pedig a jobb kéznek megfelelőt. Ezt követően a résztvevők néhány percig csendben sétálnak a helyiségben és elolvassák egymás leírt gondolatait.
Csoportos megosztás: ki-ki elmondja, hogy milyen érzés volt számára, amikor olvasta a többiek szavait, és hogy milyen érzés volt az, amikor hagyta a többieket, hogy az ő írását olvassák.
A végén: a papírok kikerülnek a falra vagy faliújságra, hogy aki később még meg akarja nézni, megtehesse.
Gombolyagdobálós
A játékosok körben állnak, egymástól olyan távolságra, hogy még könnyen tudják dobni és elkapni a gombolyagokat. A játékvezető kezdi. Valamennyit leteker a gombolyagból, megfogja a végét és odadobja a csoport bármelyik tagjának. Ő elkapja, megfogja a fonalat, és a kezében tartja, majd leteker belőle valamennyit és eldobja a következőnek. Így jól látni, hogy ki kapott már "labdát", ki tartja a fonalat a kezében. Fokozatosan kialakul egy háló, s mindenkinek csak egyszer lehet a kezébe kapni a gombolyagot és a fonalat. Mikor már mindenki kapott labdát, akkor álljunk meg egy kicsit: így mindenki össze van kötve mindenkivel, mindenki kapcsolatban van mindenkivel. S most jön a nehezebb: ezt a jól felépített hálót lebontjuk.
Hogy érzem magam itt és most
Ismerjük egymást, de változunk is folyamatosan, sőt a hangulatunk, az érzéseink még gyorsabban is változnak, mint mi magunk. Sokszor elhatalmasodik a bánat, máskor meg egyértelműen öröm tölt el bennünket. Van, amikor annyira vidám vagyok, hogy mindenen csak nevetnék, máskor meg a fáradtság miatt alig hallom meg azt is, amikor hozzám szólnak. Most úgy mondjuk el a nevünket sorban egymás után – s nem kell az előttem szólót megismételni – hogy a névhez hozzáteszem azt az érzést is, ami itt és most leginkább betölt, ami leginkább jellemző rám. Törekedjünk arra, hogy érzéseket és ne gondolatokat mondjunk. Persze a rövid és gyors megfogalmazás is fontos, válasszuk ki a legjellemzőbbet, azt, ami a leginkább uralkodó érzés. Pár példa: „A feszültséggel teli Ildikó vagyok.” „A vidám Borbála vagyok.” „A kíváncsi Sanyi vagyok.” Szóval, valahogy így. Ha valaki nem érzést mond, a játékvezető leállíthatja egy „STOP!” jelzéssel.
Jóságos manó
Mindenki felírja a nevét egy cédulára. Összehajtva berakjuk egy dobozba, és ebből húz mindenki egy nevet, amelyet nem árulhat el. A cédulát meg kell őrizni. Ezután következik a játék magyarázata: mindenki annak a jóságos manója lesz, akinek a nevét húzta. Egy hétig vigyáz a „védencére”, jelét adja törődésének, segíti, megvédi. Különösen törődik vele. Célszerű, hogy a csoportvezetőnek legyen egy listája a jóságos manóról és társaikról, hogy meg lehessen figyelni a heti eseményeket.
Egy hét múlva megbeszélés. Ki mit érzett, rájött-e, hogy ki volt az ő jóságos manója.
Kinek a bőröndje?
Egy játékos kimegy a teremből. Közben a többiek kitalálják, kinek csomagolnak be egy bőröndbe (a csoport egyik tagjának, a játékvezetőnek). Végiggondolják, hogy az illető számára milyen sajátos, tipikus dolgokat kellene becsomagolni egy utazáshoz. Ha ebben nagyjából megegyeztek, behívják a kint várakozó játékostársat. Ő egyik csoporttagot a másik után végigkérdezi, hogy mit tett be ő a bőröndbe. Minden kérdezettnek meg kell neveznie egy új tárgyat, és így lassan kirajzolódik a képzeletbeli bőrönd tartalma. Izgalmasabb lesz a játék, ha a csomagolók először a szokványosabb dolgokat nevezik, meg, amelyek nem jelölik ki egyértelműen a bőrönd tulajdonosát, és csak később fedik fel azokat a jellegzetes dolgokat, amelyekről feltehetőleg könnyebb ráismerni, mint például egy villanyborotva, egy régi bross, horgolt mellény, napszemüveg, meleg kendő, fekete ernyő, új kalap, sárga pénztárca. A játék természetesen feltételezi, hogy a tagok viszonylag közelebbről ismerik egymást, legalább annyira, hogy a résztvevők egyes sajátos szokásai, jellegzetes, kedvelt tárgyai ismertek.
Névgombolyító
Körben ülünk. Az egyik csoporttagnál van egy gombolyag fonal. Odadobja egy csoporttársának a gombolyagot, miközben a nevét mondja, és konkrétan megfogalmazza, hogy mit szeretett meg a másikban, mi benne olyan jó, amit ő is megtapasztalt. Az első dobó nem engedi el a fonál végét, és a következő játékos sem engedi el a fonálnak azt a pontját, ameddig hozzá elérve legombolyodott. A fogadó ugyanígy tesz, csak valaki mással, amikor átdobja a fonalat a kiszemelt társnak. Addig folyik a játék, amíg mindenki legalább egyszer megkapta a gombolyagot (de lehet még utána folytatni, ha akarják). A végén egy háló feszül a kör közepén a játékosok között. Ezt a játékot a táborokban a csoport búcsúzásakor szoktuk játszani, ilyenkor egyfajta összefoglaló, közösség-erősítő szerepe van, és lehetőséget teremt arra, hogy a csoporttagok megköszönjék egymásnak ezt a néhány napot.
Parola
A játékosok körbe rajzolják a kezüket egy rajzlapon, majd kivágják a formát. Tesznek rá egy jelet, hogy tudják, melyik az övék és középre teszik. Egy asztalkendővel letakarják az egészet, megkeverik, és körben mindenki húz egyet. Ha valaki véletlenül a sajátját húzta, akkor visszateszi, és újra próbálkozik. A kihúzott papírkézre mindnyájan írnak valamit. Aki elkészült, visszateszi azt a terítő alá. Ha már az összes kéz visszakerült, mindenki kiválasztja a sajátját, és megpróbálja kitalálni, hogy ki üzent neki.
Szeretem - nem szeretem
Minden csoporttag felír egy listára öt olyan dolgot, amit szeret, és öt olyan dolgot, amit nem szeret. Ez bármi lehet, attól függően, hogy mennyire akarunk „mélyre hatolni”: lehetnek tréfás, felszínes dolgok, ételek, színek vagy bármi más, de lehetnek fontos, az illetőt mélyen érintő dolgok is, vagy persze ezek vegyesen. Mindenki maga döntheti el, hogy melyik utat választja. A papírok, amelyeket használnak, lehetőleg legyenek egyformák, hogy ne lehessen már arról felismerni a szerzőt. A listákat összehajtogatjuk, és bedobjuk egy kupacba (esetleg kalapba, zacskóba stb.). Amikor mindenki készen van, a játékvezető vagy egy ehhez kedvet érző játékos egyesével felolvassa a listákat, a többi játékos pedig megpróbálja kitalálni, ki lehet a lista szerzője. A játék kimenete nagymértékben függ attól, hogy a játékosok mennyire ismerik egymást. Ezért ez a játék inkább olyan csoportoknak javasolt, akik már egy ideje rendszeresen találkoznak, együtt játszanak.
Szoborjáték
A társaság egyik része a szobor „anyaga”, a másik része a „szobrász”. A feladatot adhatjuk kiscsoportoknak és egyéneknek is. A szoboralkotást instrukció nélkül is rábízhatjuk a szobrászra /vagy szobrászokra, attól függően, hogy egyéni vagy kiscsoportos feladatot adtunk ki/. Az alkotásokat elemezni kell. Ez a szobor alanyaitól fegyelmet, fizikai koncentrációt igényel. A többiek mondják meg, hogy mit ábrázol a szobor. A jó alkotást másolni is lehet.
Kedves tárgyam
Mindannyian használunk tárgyakat, eszközöket melyek elkísérnek bennünket a mindennapokban. Ezek között van olyan, ami valami miatt kiemelkedik a többi közül, vagy azért mert valakire emlékeztet, vagy azért, mert használatához kedves emlék kapcsolódik: valakitől kaptam, vagy valami olyan jut eszembe róla, ami fontos és szívet melengető az életemben. Az is lehet, hogy egyszerűen szép, vagy, mert ki tudja miért, egyszerűen szeretem, kedves tárgyammá vált. Gondolkodjunk el azon, hogy kinek mi a legkedvesebb tárgya, s azt képzeletben hozza be, s mindenki mutassa be, mi az a tárgy, miért lett az a legkedvesebb tárgya. Lehet ez a nagy, családi ebédlőasztal vagy egy fénykép, esetleg egy gyerekrajz.
Lehet azt is kérni, hogy valóban válasszanak a tárgyaik közül egy kedveset, és azt hozzák be bemutatni a többieknek. Lehet kézbe venni, körbeadni, megtapogatni s megcsodálni, hogy milyen jó is az, ha egy kis tárgy, az emlékek egész sorát idézi fel bennünk.
Mi lenne, ha...? (állat, növény, virág, fa, időjárás,...)
Először készítünk egy listát a kategóriákkal, pl. Fa, virág, gyümölcs, állat, időjárás, ország, hangszer, használati tárgy, bútor, stb,...Ezután valaki kimegy a teremből, a többiek kiválasztanak maguk közül egy szereplőt, és jellemezik őt a megadott kategóriák szerint. A bejövőnek ki kell találnia, ki a szereplő akit a csapat kiválasztott a fentiekre rákérdezve.
Mi jó újság
Ezt a játékot a foglalkozás elején érdemes játszani. A csoporttagok körben ülnek és a következő mondatot kell folytatniuk: “A legjobb dolog, amely ezen a héten megtörtént velem...” Lehet ez nagy és izgalmas eset, lehet apró, mindennapi történés. Fontos, hogy ezeknek az apró örömöt adó történéseknek is szenteljünk figyelmet, mert ha ez szokássá válik, nagy erőforrássá fejlődhet.
Hasonló érdekes és tanulságos lehet a következő mondat folytatása is: “A legszörnyűbb dolog, amely velem ezen a héten megtörtént...”.
Madzagos
Mindenkinek be kell csuknia a szemét, és a játék alatt végig csukva kell lennie. A játék elején csak annyit kell elmondani, hogy az a feladat, hogy egy madzagból (amelynek a két vége össze van kötve) egy egyenlő oldalú háromszöget kell kialakítani, és ha ez kész, akkor közösen ki kell jelenteni, hogy „kész vagyunk”. A kialakított háromszöget mindenkinek fognia kell. Nagyon jó közösségformáló játék, megmutatkoznak a közösségben betöltött szerepek.
Képzeletbeli ajándék
A csoportvezető felírja a csoporttagok neveit egy-egy papírra, amiből mindenki húz egyet (aki magát húzta ki, kicseréli). Majd mindenki elgondolkodik, hogy mit szeretne ajándékozni annak, akit kihúzott. Az ajándék lehet egy tulajdonság, egy képesség, egy esemény a jövőben vagy bármi, aminek a kihúzott társa örülhetne. Ezt felírják a papír másik oldalára, és a névvel kifelé összehajtva visszadobják a kalapba. A csoportvezető kihúzza sorra és egymás után elolvassa, ki mit kapott. Jól játszható pl. Karácsony előtt vagy amikor ünneplünk valakit, vagy táborban a búcsúzáskor.
Jurtakör
A csoporttagok kézenfogva kört alkotnak. Páros számúnak kell lenniük – a játékvezető be- vagy kiáll). Lassan, óvatosan a páros számúak előre-, a páratlan számúak hátradőlnek, amennyire csak lehet, és amennyire bírnak, természetesen nagyon figyelve a másikra, hiszen egymást kell tartaniuk. Amikor kész, akkor csere, most fordított irányba dőljenek. Ha még szeretnék, lehet megint cserélni, majd lassan befejeződik a játék. Fontos a csend és a nyugalom ennél a játéknál, mert enélkül nem lehet figyelmi egymásra.