Szabó Liza

Én azt tudom elmondani a találkozóval kapcsolatban, hogy számomra mindenképp nagy élmény volt, ugyanis eddig még nem vezettem hálós ifi csoportot, sem szervezésben nem vettem ennyit részt.
Őszintén szólva, nem tudtam mikor még elkezdtük az egész szervezését, hogy mi is lesz ebből az egészből, próbáltam besegíteni amiben csak tudtam, nem akartam túl passzívnak tűnni, de a rám bízott feladatot igyekeztem kellőképpen teljesíteni. Jó dolog volt ismét csoportvezetőnek lenni valahol, egy közösségben, még ha egy rövid órácskára is. Nagyon jól éreztem magam a csapatunkkal, és ezáltal még több tapasztalatot szereztem. Örültem, hogy Rapa Erik besegített és szóval tartotta a csapatot, és csoportvezető társamnak, Tupynak (Aschner Dórának) is sokat köszönhetek, mert összeállította a tervezetet, nagyjából miről szóljon majd a beszélgetés, az elhangzott előadás kérdésire alapozva. Az én feladatom a játékok előkészítése és levezetése volt, ezzel készültem, és idézeteket írtam amelyeket ki is osztottunk mindenkinek a csapatból.
Nagyon örülök annak is,hogy ennyi embert, ilyen jól megismerhettem, ilyen rövid idő alatt, és velük azóta is igyekszem, és társaim is, tartani a kapcsolatot. Nagyon szimpatikus volt mindenki, szerintem a társaság az egyik legfőbb oka annak, hogy jól telt el ez a másfél nap, meg persze a programok is jól lettek megszervezve.  Összességében mindenki jól érezte magát, mikor a résztvevők visszajelezték, hogy jól érezték magukat, akkor örültem csak igazán. Remélem lesz még ilyen alkalom, és ezután egyre tapasztaltabban állhatok majd az ilyen feladatok elé! Köszönöm a lehetőséget és a szervezőcsapatnak a kitartást.

Aschner Dóra

Számomra az találkozó egy mérföldkőnek számít amit sikeresen (legalábbis remélem,hogy sikeresen) elhagytam, hogy a következő mérföldköveket vehessem célba életemben, illetve hálós tevékenységeimben.
Persze ez a találkozó is kínok közt került megrendezésre, legalábbis az én szemszögemből. Ez a sok időpont váltás, illetve a résztvevők jojo effektusa, hogy egyszer kevesen voltak, aztán sokan, aztán ismét kevesen, egészen a találkozó napjáig, amikorra véleményem szerint kevesen voltak. Ez program szempontjából azért nem volt túl rossz mivel jobban összeszoktunk, mindenki ismert mindenkit. Ami nekem óriási negatívum volt az a csoportfoglalkozás, mivel a saját csoportommal akik náluk (Lizával) be voltak osztva, kevesebb időt töltöttem, mint a másik csapattal, ahol a vetélkedő alatt kísérők voltunk.
Óriási pozitívum viszont az volt, hogy nagyon jól éreztem magam én is és a résztvevők is. Remek feladatok lettek kitalálva a városvetélkedő alatt, kisütött a nap is. Hála Istennek, meghallgatta imánkat. Emellett az összes program jól sikerült, a kézműves foglalkozás is amit Bodó Judittal, Német Brigivel és Kovács Ivettel vezettünk.
Ami nekem még nagyon, de nagyon tetszett az volt, mikor kiálltunk a résztvevők elé a templomban, szentmise után és énekeltük az 'Áldjon meg téged az Úr'-t. Szerintem az az a pillanat, mikor minden szervező belegondol, hogy bármennyit fáradozott megérte az egész. Legalábbis nekem az egy nagyon megható pillanat volt, és sose fogom elfelejteni.
Szerintem nem volt olyan nehéz a csoportvezetőség, bár bizonyára egy táborban azért nehezebb. Maradandó emlék a péntek... Miközben sétáltam az egyik szobatársammal a Billa-hoz, ami az állomáson túl van, épp egy 4 sávos út mellet mentünk és szólt a szobatársnőm, hogy nekem kiabálnak az út másik oldalán. Mikor odanéztem épp a csapatomból az egyik tag integetett nekem. Nekem ez nagyon jól esett, emlékeznek ránk most is.
Zárásként hozzátenném,hogy nekem nagyon tetszett az egész program, előszervezés minden, és reménykedem abban, hogy helyt álltam mint csoportvezető. Ez lenne az én beszámolóm a találkozóról.

Técsi Boglárka

A szeretet. Az egyik legszebb dolog a világon, s mégis oly sokan megfeledkeznek róla. Azt hisszük, hogy a szeretet csak úgy van, pedig nem, ha nem figyelünk oda rá egyedül maradhatunk. A szeretet kulcs a problémák megoldására, elfeledésére, kapcsolatok fenntartására és ápolására, a boldogságunkhoz, békénkhez, egyszerűen mindenhez.
Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a szeretet lesz az idei ifi találkozó témája. Már az elején az előadás különösen tetszett, maga a lelkesültség, ami az előadóból (Imi Atyából) áradt, megadta a plusz löketet. Sorra vettük a szeretethimnusz üzeneteit, ami igencsak megérintett és elgondolkodtatott. Számomra az egyik legfontosabbnak tartott üzenet az az önzetlen szeretet fontossága. Érdekes, miszerint a szeretet onnantól válik önzetlenné, hogy már nem azért vagyok valakivel, mert az nekem jó, hanem mert ő jól érzi magát a társaságomban. Ezen sokáig elgondolkodtam, és rájöttem, hogy én milyen önző is vagyok ilyen szempontból néha, s ez az apró része az előadásnak arra késztet ezentúl, hogy jobban odafigyeljek arra: adjak, önzetlenül, abból amit én kapok Istentől, a szeretetből. Talán ez az egyik dolog, amiben úgy érzem feltétlenül változnom kell, meg kell próbálnom az engem körülvevő fontos személyeket előtérbe helyezni és gondoskodni arról, hogy fennmaradjon a szoros kapcsolat közöttünk, törődnöm kell jobban az igényeivel, segítenem és támogatnom kell. Adnom. Ingyen van, s mégis felbecsülhetetlen értékkel bír. Ez a szeretet.
Eleinte kissé tartottam tőle, hogy mégis hogyan fogunk erről elbeszélgetni korombeliekkel, hiszen a szeretet nem egy olyan téma, amit ha találkozunk valakivel egyből előveszünk. De mégis kellemesen csalódtam, mivel sokan nyitottak voltak a téma felé, elmesélték személyes nézőpontjukat. Nagyon örültem ennek a hozzáállásnak, ami persze a mi dolgunkat is, mint 'csoportvezetők' dolgát megkönnyítette. Nagyon kedves volt mindenki, mosolyogva beszélgettünk a szeretet kinyilvánításáról, annak viszonzásáról és megbecsüléséről. Mindemellett gondosan és reménytelve elültettük a barátság magvait is.
Sötétedéskor egy-egy mécsest gyújtottunk meg az eltűnt gyermekek tiszteletére. A gyertya lángja újabb elmélkedésre adott okot néhányónknak, többek között nekem is.
Másnap, ami ugyancsak mélyen érintett, az az általam választott műhelymunka, az önismereti csoportfoglalkozás volt. Visszalapoztunk életünk emlékeiben. Egy rövidke időre kiszakadtunk ebből a néha zűrössé váló kis világból és elgondolkodtunk, rájöttünk, hogy mindig van Valaki, akire számíthatunk, aki mellettünk áll és aki mindig szeret bennünket. Igazi felfedezőút volt, köszönet Simon Melindának érte.
Nos ezeket jelentette számomra az idei ifi találkozó. Jókedv, mosolygás, törődés, felfedezés, törekvés, találkozás, beszélgetések, örömök, feledhetetlen pillanatok. Roppant mód hálás vagyok a tapasztalatokért, amelyeket szerezhettem. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a tanulságos találkozónak.