Találkozás, kapcsolat, közösség


Annak, akinek legalább mustármagnyi hite van semmi sem lehetetlen!

Ismét találkozóra hívtak bennünket november 5-7-re a délvidéki régiós találkozó szervezői. A találkozó mottója: ?Válaszd az Életet ? szemben a korszellemmel!"

 







A helyszín, nem a megszokott muzslyai Emmausz kollégium, hanem a tóthfalusi lelkigyakorlatos ház és iskolaközpont volt. A péntek esti vendégfogadás után, Ft. Utasi Jenő atya a találkozó házigazdája bemutatta a falu történelmét, majd a bűnbánati liturgia kezdődött, Ft. Nagy József atya elmélkedéseivel.


Mondhatnám, hogy a pénteki nap a szokásos módon kezdődött el... de nem így volt, legalábbis a számomra nem. Nekem ez a találkozó rendhagyó volt. A templomban, az ismerős arcok között, a sok-sok gyertyaláng hívogatóan biztatott, hogy engedjem munkálkodni lelkemben a szentlelket. Az Ébredés együttes szolgáltatta a zenei aláfestést, és olyan jó volt ott lenni. Valaki találóan azt nyilatkozta, hogy a találkozó élménybeszámolói sosem tudnak hitelesek lenni, mert azt nem lehet elmesélni, hanem át kell élni. Az estét görög katolikus rítusú szentmise zárta, melyet Szentesi Csaba görög katolikus tábori lelkész mutatott be. Szerény, szívhez szóló szentbeszéde és személyes tapasztalatai mélyen szívünkbe vésődtek.

A szombati napon Schön György beszámolt a Háló működéséről, és céljairól. Ezt követte Szentesi Csaba atya előadása, amit nagy figyelemmel hallgattunk. A kiscsoportban mindenki megoszthatta gondolatait az előadásban elhangzottakról. Ebéd közben az Agape kiadó bemutatkozására is sor került. Délután a résztvevők három program közül választhattak. A Kék Kereszt tagjai, az alkohol rabságából Isten segítségével szabadultak megrázó tanúságtevő bemutatkozására került sor. Az ifiknek és az érdeklődőknek alkalmuk volt íjászkodni is, amit Jablonszki Sanyi lelkes odaadással vezetett. A harmadik programlehetőség kötetlen beszélgetés volt az ifjúság hatékonyabb megszólításáról és bekapcsolásáról a Háló délvidéki rendezvényeibe.

Ezt követte Szentesi Andrea debreceni pszihológus előadása, melyben elénk tárta a keresztény pszihológus nehéz és felelősségteljes munkáját. Az esti kultúrműsor fénypontja, a Temesvajkóci Betlehemesek előadása volt. A tízszemélyes csapat, hűen bemutatta a régi hagyományokat, amire nagy szükség van, hiszen a ma embere engedve a kor szellemének, hajlamos arra, hogy elfeledje ősei múltját és szokásait. A szombat esti táncház sem maradt el. Mindenki addig ropta a táncot, amíg Micsik Béla tekerője bírta szusszal.

A vasárnap délelőttöt, ünnepi szentmise zárta msgr. Huzsvár László püspök atya koncelebrálta a jelenlevő atyákkal együtt.

Hogy mit viszünk haza erről a találkozóról? Feltöltődött lelkünket, amely készen áll arra, hogy az előttünk álló adventi időszakban továbbadjuk szeretetünket és azt az örömhírt, hogy Krisztus követése számunkra az Élet, mert maga Isten jön személyesen az életünkbe, így annak, akinek legalább mustármagnyi hite van, semmi sem lehetetlen.

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók