Találkozás, kapcsolat, közösség



2011. január 22-én délután 6 órakor gyülekeztünk a délvidéki bogozók és segítők lelkinapjára a muzslyai Emmausz fiúkollégiumban. Aggodalmaskodva számolgattam magamban, hányan szánják rá magukat az útra, mivel fehérré varázsolta tájunkat a tél. Nagy örömömre a jelentkezők sorra érkeztek és a meghirdetett lelkinap kezdéséig mindannyian befutottak.

 

A baráti szívélyes üdvözletek és a finom vacsora után megnyugodva és letéve az elmúlt nap fáradalmait meghallgattuk msgr. Gyuris László, nagybecskereki plébános előadását, amelynek A család a jövőnk volt a címe. Bevezetője elmélkedésre és magunkba szállásra késztetett mindannyiunkat. Megerősítette bennem azt a tudatot, hogy csak Isten tanításának követése teheti boldoggá az embert, mert Isten maga a Szeretet. Az Úr akarata volt elejétől fogva, hogy az ember családban éljen. A saját képmására teremtett minket, hogy mi is ?szeretetté", ?szentekké" váljunk. Ez úgy történhet, ha törekszünk az Ő törvénye szerint élni, szeretettel Isten és embertársaink iránt, elfogadva szeretetből a szenvedést is, és nyitott szívvel hirdetni másoknak a nagy Örömhírt. Hogy mindez könnyebb legyen számunkra példaképet is kaptunk a Szentcsalád személyében, ahol megtapasztalhatjuk az anya, a férj és gyerek feladatait, erényeit és Istenre hagyatkozó hitét. Életünk, boldogulásunk, megmaradásunk és jövőnk a család ? fejezte be elmélkedését László atya.
Így feltöltődött lélekkel indultunk a kápolnába ahol Ft. Vreckó Ferenc atya vezetésével szentségimádáson vettünk részt. Megköszöntük az Úrnak az előttünk álló új év feladatait és lehetőségeit és segítségéért könyörögtünk, hogy leküzdhessük az elkövetkező nehézségeket, családunkban, közösségeinkben és a Háló berkeiben. Megbékélt lélekkel tértünk nyugovóra az esti ima után.
Vasárnap következett a találkozó munka jellegű része. Áttekintettük együtt a tavalyi év hálós eseményeit, és megelégedéssel nyugtáztuk, hogy Isten segítségével megvalósítottuk terveinket. 12 találkozót szerveztünk Délvidék szerte és emellett még 4 Kárpát-medencei hálós rendezvényre is eljutottunk szervezetten.
A 2011-es év elején ezen a találkozón szerettük volna összeállítani az évi programtervezetet. Nagy örömünkre a bogozók aktív közreműködésének, lelkesedésének, és a már otthoni kerületi megbeszéléseiknek köszönve gyorsan kialakult az idei gazdagnak ígérkező hálós rendezvények sorrendje és ezeknek időpontjai. Engem nagyon felbátorított, hogy láttam, vannak még lelkes, tenni vágyó fiatalok és kevésbé fiatalok, akik merik vállalni a kihívásokat, és nem sajnálják a Háló ügyéért az idejüket és a fáradságukat. Nagyon jól esett, hogy sokan konkrét feladatokat is vállaltak terveink megvalósítása érdekében. A záró megszólaláskor egymást erősítve mondhattuk el milyen jó volt nekünk itt együtt lenni és az Ároni áldással búcsúzva indultunk útnak.

Halmai Ági

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók