Találkozás, kapcsolat, közösség

Izgalommal vártuk a napot, hogy újra találkozhassunk mi zentaiak a kisközösségek, lelkiségek tagjaival, valamint a jószándékú érdeklődő emberekkel, hittestvérekkel. Erre az összejövetelre 2011. április 16-án került sor a Háló találkozón, amit a száz éves Szent Antal templomban szervezett meg a kis csapat Fodor Tünde bogozóval és ft.Vreckó Ferenccel, a Háló vajdasági lelkivezetőjével, aki egyben e plébánia lelkipásztora is.

A család évében Simon Andrástól választottuk a mottónkat: ?Minden család egy pompás virágkehely Isten színes virágoskertjében."
Az Úr sokunkat meghívott, hogy vegyünk részt e csodás napon. Kellemes, mosolygós arcú fiatalok, közép- és szépkorúak jöttek el Budapestről, valamint Bácska, Bánát és Szerémség területéről, hogy az együttlét örömét, a közös imát, az előadás mélységét, a kiscsoportos beszélgetést boldogan megéljük.
Kónya Sándor a megzenésített versekkel meglágyította szívünket, és hívogatott a folytatásra. Kívánjuk, hogy még sokszor hallgathassuk Önt!
Ft. Széll József előadása: ?Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába." Az ő közvetlensége, érthetősége a hallgatóságot boldogította. Atya, nagyon szépen köszönjük!
A csoportmunkához nagyon jó kérdést kaptunk ? Mennyire merünk gyerekek lenni? ?, s ezáltal a beszélgetések élénkek és nyitottak voltak.
A szünetben a kedves tea- és kávéfőző asszonyok felmelegítették torkunkat, de volt sós sütemény is, valamint a szorgoskezű asszonyok sok-sok finom édes süteményt készítettek. Társalogtunk, jókedvűek voltunk, Istennek legyen hála.
A szentségimádás átjárta lelkünket, testünket, s mély imádságos lelkület volt a templomban. A szentmisét ft. Széll József vezette paptestvéreivel, Vreckó Ferenc és Kormányos Zoltán atyákkal.
Megnyugodva, feltöltekezve búcsúztunk. Akik még nem vettek részt Háló találkozón, jöjjenek, hogy megtapasztalhassák összetartó erejét és szépségét! Akik pedig ezt tudjuk, támogassuk a Háló találkozókat!
Köszönjük a budapesti és muzslyai Háló felelősöknek megjelenésüket, és hogy ittlétükkel erősítettek bennünket!
?Mindent megkaptok, amit hittel eltelt imában kértek." (Mt21,22)

Eszter

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók