A törökbecsei Háló bogozó, Micsik Béla szervezésében idén is mintegy 45 főt számláló lelkes csapat vállalkozott a lassan hagyománnyá váló zarándokútra az aracsi pusztatemplomhoz.

2012. július 8-án délután egy órakor volt a gyülekező a törökbecsei plébánián. A házigazda, Mellár József atya áldásával innen indultak a zarándokok. A résztvevők kisebbik fele kerékpárral vágott neki az útnak, míg a többség a Törökbecse és Basahíd között található földutas lejáratig autóval jutott el, és csak innen mintegy négy-öt kilométer távolságra a pusztatemplomtól  kezdte el gyalogos zarándokútját.
Kisebb csoportokban, ki-ki a maga tempójában haladt előre a szántóföldek övezte poros úton, a nyári délután tikkasztó hőségében. Kukoricások és napraforgótáblák között vándoroltunk. Az aranysárga tarlók síkjából csak elvétve emelkedett egy-egy jegenyenyár hosszan az ég felé. A fürkésző szemek rögtön, már az első lépések után megláthatták a távolban méltósággal magasodó romtemplom ismerős alakját, mely hol előtűnt, hol ismét elveszett a zöldellő kukoricaszárak tengerében.
A kerékpárosok ügyesen beérték a gyalogos zarándokokat, így szinte egyszerre érkeztünk meg a vöröstéglás templomromhoz. Első lépésként kitűztük a Háló zászlaját annak a négy méter magas fakeresztnek az alapzatára, amelyet törökbecsei fiatalok állítottak a templomrom bejáratától jobbra, 2000-ben, a július 30-án megtartott második emléknapi ünnepségen. Míg tartott a zászló felhelyezése, a romtemplom egyik árnyékos szegletében a közelgő szentmisére folytak az előkészületek: az oltár előkészítése, hangszerek bejátszása, énekpróba. A rendhagyó, pusztai szentmisét mgr. Horváth László bácsföldvári plébános celebrálta, a zenei szolgálatot pedig zentai fiatalok végezték, akik különféle hangszerekkel is kísérték az ismerősen csengő ifjúsági liturgikus énekeket. A gitár, a fuvola és a hegedű hangjának, valamint a zarándokok énekének a templomban szabad útja volt az égiek felé, hiszen annak mennyezete maga a kék égbolt. Ott álltunk a pusztatemplom öreg falai mellett gyaloglásban megfáradt testünkkel, szívünkben rejlő szándékainkkal, miközben egy hittel és imádsággal járultunk az Úr asztalához megemlékezve elődeinkről: mindazokról, akik valaha áldozatot hoztak ezért a szent helyért, ezért a templomért és az itt egybegyűlt közösségért. Értük ajánlottuk fel ezt a szentmisét.
A délután további részében, miután elfogyasztottuk Kürti Erzsi néni nagy szeretettel készített, finom babgulyását és azt a sokféle süteményt, amellyel a helybéliek kedveskedtek számunkra, a főszervező, Micsik Béla köré gyűltünk, aki ízes előadói stílusában néhány gondolatban szólt az aracsi pusztatemplom történetéről. Megtudhattuk, hogy bár kevés dokumentum maradt fenn, feltételezhető, hogy nem csak a középkorban, hanem már Szent István idejében állhatott itt egy templom, hiszen VI. Pál pápa levelének tanúsága szerint az első királyunk által alapított monostorok felsorolásában már szerepel Aracs. A későbbi évszázadokban először a tatárjárásnak vagy a kun lázadásnak esett áldozatul a templom. A megrongált részeket Nagy Lajos király édesanyja, Erzsébet 1377-ben újjáépíttette, és ezt követően IX. Gergely pápa a ferenceseknek adományozta. Fénykorát a XV. században élhette a település, akkoriban Torontál vármegye gyűléseit is többször itt tartották. A pestisjárványt követően azonban a terület elnéptelenedett, később pedig a templomot a török fosztotta ki.
A karlócai békét követően kezdődött el a vidék újratelepítése. A XVIII?XIX. században kezdték felfedezni Aracsot: régészeti vizsgálatok indultak, és több írás megjelent róla. Azonban a betelepített lakosok az építkezésekhez folyamatosan innen hordták el a köveket és a téglát. Újabb, nagyobb feltárási munkálatokat csak 1946 és 1951 között történtek, amelyet a hetvenes években folytattak a Vajdasági Műemlékvédelmi Intézet felügyelete alatt. A kilencvenes évektől kezdett az aracsi pusztatemplom fokozatosan a délvidéki magyar nemzeti közösség fontos szimbólumává válni.
A történeti ismertetést követően kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre is volt még alkalom. Emlékül a szervezőktől mindannyian kaptunk egy-egy agyagból égetett táblácskát, amely az aracsi pusztatemplomot ábrázolja.
Mielőtt búcsút vettünk volna zarándokutunk célállomásától, még egyszer jól megszemléltük a templom vörös tégláit, kerestük a restaurált részek határvonalait, figyeltük a boltozat íveit, és az elmosódó alakokat az oszlopfőkön. Visszafelé az úton halkan ballagtunk, nehogy elijesszük a közelünkbe tévedt vadakat. Valóban láttunk néhány őzet és nyulat, amint átfut a tarlón, és egy útszakaszon sok-sok apró verébnyomot a porban.
A zarándoklat és Háló találkozó, az Európai Unió támogatásának köszönhetően az IPA Magyarország-Szerbia határon átívelő EUNITY közösségi programok szervezése projekt keretén belül került megszervezésre.

Halmai Sebők Zsuzsa