Írás a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
Sóskopó a Tisza délvidéki szakaszának egyik ősi mederága, a folyó egykori szabályozásának kezdetén vesztette el kapcsolatát annak főágával, vált holtággá. A vízzel borított terület nagysága az év során sokat változik, a víz só tartalma tízszerese a normál édesvizek sótartalmának, ezért a part közelében csak sótűrő növények élnek. Ennek a tájnak nemzetközi jelentőségű vizes élőhely státusa van, ezt a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség vörös listáján szerepelő általánosan veszélyeztetett fajok jelenlétének köszönheti. Kora tavasztól késő őszig nagyon sok fajta vízimadár vonul erre és pihen meg, több ezres vagy tízezres tömegekben, jó néhány madárfaj itt költi ki fiókáit és röpül el délre a nyár végén, és jó néhány madárfaj jön ide Észak-Európából itt tölteni a telet.
Sóskopó Törökbecséről észak-keletre található, bejáratát délről a 117-es úton közelítettük meg autóval. Az út első felében Gergely József biológus, madarász, természetfotós volt a túravezetők. Mi is használhattunk a nagyon nagy felbontású speciális madarászlátcsővét. Láttunk vele szélkiáltót, amit pólingnak is neveznek, pajzsos cankót, gulipánt, bíbicet és gólyatöcsöt.
Egy kis ligetes területen levő vadászházban tartottunk déli pihenőt. Amíg a törökbecsei asszonyok ebédet készítettek, addig Gergely József vetített képes előadást tartott a környéken készült természetfotóiból. A fotókon a madarak közül láthattunk zöldikét, cinegét, kócsagot, gémet, darut, partfutót, dolmányos varjút, nagyliliket, szalakótát, vadkacsát és tőkésrécét. A ragadozó madarak közül parlagi sast, réti sast, kerecsensólymot, a csak téli vendég fekete sast és az Észak-Erdélyből visszatelepült égerészölyvet. Az emlősök közül rókát, hódot, aranysakált (amit nádi farkas vagy toportyánféreg nevén is ismernek) és az utóbbi időben nagyon elszaporodott borzot. Az előadó beszélt az aktív tervezett természetvédelemről. Ennek eredménye, hogy Szerbiában már 100, Magyarországon pedig már 300 rétisas pár él, és Magyarországon 100 év után ismét költött daru.
Az út végén, visszaérve a természetvédelmi terület bejáratához szentmisén vettünk részt. Az alkalmi oltárt Sóskopón szedett, nem védett sóvirággal díszítettük. A szentmisét Dr. Horváth László bácsföldvári és Vreckó Ferenc zentai plébános celebrálta. Horváth László prédikációjában a természetes és a mű viszonyáról beszélt. Áldás előtt az alábbi mondattal búcsúzott: A természetes ember természetesen keresi az Istennel a kapcsolatot.
A szentmisén Schön György volt az alkalmi kántorunk. Vezetésével és furulya kíséretével a Kájoni János-féle 1676-ban Csíksomlyón megjelent Cantionale Catholicum énekeiből énekeltünk. A mise után ugyanezen dallamokra énekelve emlékeztünk arra, hogy előző nap ünnepeltük a nándorfehérvári győzelem 560. évfordulóját. Az énekelt szöveg Nagybáncsai Mátyás műve, aki Nagyszombaton volt protestáns tanító és lelkész. 1560-ban Thuróczy János és Bonfini latin nyelvű történeti munkája és Székely István protestáns szemléletű Világkrónikája alapján a végvári vitézek buzdítására 107 versszakos műben örökítette meg Hunyadi János életét és hadi tetteit. Műve 1574-ben Debrecenben jelent meg. Belgrádi születési kántorunk a históriából 9 versszakot szokott elénekelni, valahányszor a szülővárosában a várfalakon az emléktáblánál jár, mi is ezt a 9 versszakot (36 sort) énekeltük.
Margitfalvy György
