Az Ars Sacra Fesztivál nyomtatott programfüzete a kiemelt programok oldalán "Ne féljetek" címmel Jókai Anna tiszteletére hirdetett emlékestet a Gerbaud Café-ba, de a fesztivál honlapja helyszínként már az S4-t adta meg. Nem jártam utána, hogy a legnevesebb, legelegánsabb pesti cukrászda helyett végül miért a Háló S4 közösségi tere lett az esemény helyszíne, de az biztos, hogy nem a finomabb vagy az olcsóbb sütemények miatt történt a változás, az S4-ben nem árulnak süteményt.
Az est meghívott vendégei: Mezey Katalin költő és műfordító, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Lukács Sándor színművész. Jelen volt az Ars Sacra fesztiválok három kezdeményezője: Dragonits Márta, Kolek Ildikó és Toroczkay Ilona. Ildikó nemcsak jelen volt, hanem háziasszonya is volt a beszélgetésnek. Elmondta, egy éve tervezték ezt a estet, amit megakadályozott az írónő halála. Jókai Annával hitről, szeretetről, az idő múlásáról szeretettek volna beszélgetni, ha vele nem, hát akkor a hátrahagyott életműről beszélgetnek olyanokkal, akik szívesen emlékeznek rá.
Először megismerkedésükről, az írónővel való kapcsolatukról beszéltek. Ez Mezey Katalin esetén a legrégebbi, ami 1989-re datálódik, amikor a szerzők kiadóját akarták létrehozni, ma már ő Jókai Anna kiadója. Ezután Lukács Sándor részletet olvasott fel az eddig 27 kiadást megélt "Ne féljetek" című regényből, melynek létrejötte körülményeiről Mezey Katalin már előzőleg beszélt.
Milyen volt Anna? - volt Ildikó következő körkérdése. A körkérdésre harmadiknak megszólaló Lukács Sándor a próza mellett versben is vallott, az idei könyvhéten megjelent "A kezdetek utcája" című kötetéből a Jókai Annának írt "Az udvar" című versét olvasta fel. "de bárhogy is van, egyszer kisiklunk a kékség szüntelen öleléséből, keresztül vágva elvadult kerteken, az eget tartó tűzfalak között megleljük ismét az udvart" (részlet a versből). Majd Szabolcs atya olvasta fel az írónő 85. születésnapjára kiadott tisztelgő kötetben szereplő "Megébredünk" című Jókai Annához írt versét. "egyszer minden homokóra lepereg, s ha por lettünk már, egészen por, hamu, hamu, emlékezz ember, az irgalom oázisában megébredünk." (részlet a versből). Mezey Katalin még a 75. születésnapra készült "Boldog" című verset olvasta fel. "Boldog, akinek láthatatlan pókként a múlt nem ül a hátán, nem üzletel gazemberekkel, árnyékán nem táncol a Sátán, akinek szemén kifénylik, hogy süt benne az Isten napja, akinek lelke nehéz selymét magasságos szél lobogtatja" (részlet a versből).
Mezey Katalin beszélt Jókai Anna utolsó könyvéről az "Átvilágítás"-ról. Lukács Sándor a könyv elejéből olvasott fel. Az "Átvilágítás"-sal Jókai Anna egy teljes életművet hagyott maga után vagy gondolod-e lett volna még valami mondanivalója hozzánk? - tette fel Ildikó Mezey Katalinnak a kérdést. Jókai Anna többször elmondta, sokakról mondják teli bőrönddel ment el, ő úgy érzi, sikerült a maga bőröndjét kipakolnia, amit fontosnak tartott elmondott. Sok olyan hozzáírt levél van, ami nem magánjellegű és a köz figyelmére joggal tart számot, kordokumentum, ezért szeretnének egy Jókai Anna élete képekben című könyvet jövőre kiadni. - volt a válasz. Van-e még valami, amit szeretne mondani? - fordult Ilona Sajgó Szabolcshoz. Válaszának lényege az volt, hogy az írónő az apró részletek fontosságát és ezeknek transzcendens dimenziója közötti harmóniát hozta. Szabolcs atya felolvasta "Kvarkok, zsigerek" című saját versét, majd hozzá tette - "ehhez a (versben leírt) képhez az illik, hogy Anna jól táncolt".
Zárásképpen az "Átvilágítás" végéből hallgattunk meg egy részletet. Ennek a részletnek egy részlete:
Az öregség sem pihenés. A legnagyobb összpontosítás. Nincsenek "szépségek", amit az ember öregség által szerez meg. Csak a maradék széppel gazdálkodik. Az öregségnek értelme van. Módunkban áll az egész életünket áttekinteni. Az egykor elszenvedett rosszban a későbbi jó csíráját felfedezni. Megbocsátani és megbocsátást kérni. Az utolsó gyomolást lelkünkön, akár térden csúszva elvégezni. Az ép hajtásokat görnyedve is, naponta meglocsolni. Mert törvényszerű: amit fiatalságodban hagytál elburjánzani, vagy tessék-lássék, átabotában saraboltad formára - mostanra túlnőtt rajtad. Gyökerestül kellett volna akkor kiirtanod. Most sem késő, csak keservesebb. Ami pedig virág volt benned, de nem gondoztad eléggé, bizony elvadult, karó nélkül szára roppant. Nem hagyhatod úgy. A fiatal ember még lehet lusta és halogató. Az öreg azonban szorgos és sietős. Mert az órája ketyegését a legsüketebb fül is hallván hallja.
Margitfalvy György
