Találkozás, kapcsolat, közösség

További képek  (Yves-André Gomez) >>

Lengyel vendégeink fotói >>

2012 óta rendszeresen jönnek lengyelek velünk ünnepelni a márciusi forradalmat. A lengyelekben és bennünk magyarokban is igény van arra, hogy még közvetlenebbül találkozzunk, én-te kapcsolatok, ismeretségek jöjjenek létre, bővüljenek egymásról az ismereteink. Tavaly ilyenkor, az ünnep előestéjén éppen a Háló Jazz Klubnak volt koncertje, ahol a közönség soraiban négyen voltak lengyelek és nagyon tetszett nekik az akkori koncert. Ez adott impulzust arra, hogy az idén ez alkalomra az S4-be szervezünk zenés baráti találkozót egy Dél-Lengyelországból érkezett buszos csoportnak. A Semmelweis utca amúgy is egyik fontos helyszíne volt az 1848. évi forradalomnak, az akkor még Újvilág utcának nevezett utcában, a velünk szomszédos telken egykor állt épületben volt a Pesti Egyetem Orvosi Kara, ahol a márciusi ifjak szervezkedtek. Március 14. Bem tábornok születésnapja, ez is jó alkalom egy közös ünneplésre. Hívtunk népzenészeket, hogy zenei kísérettel közösen tanuljunk és énekeljünk 48-as dalokat, legyen magyar-lengyel táncház, majd kínálunk vörös bort és zsíros kenyeret. A lengyel vendégektől nem kérünk a költségekhez hozzájárulást, a magyarországi vendégektől fejenként 1500 forint hozzájárulást kérünk és egy tálca süteményt. Mikor megtudtuk, hogy lengyel vendégeink nagy emeletes busszal jönnek, szám szerint nyolcvanhárman, kicsit aggódtunk, tudtuk az S4 terhelhetősége csúcsra lesz járatva. Soha ennyi kenyeret nem kentünk egy estére. Aggodalmunk alaptalan volt, éppen annyian voltunk, amennyit még elbírtunk, elbírt az S4. Hatalmas magyar és lengyel zászlóval feldíszített teremben zenével fogadtuk vendégeinket.

Közülük sokan gurál népviseletben érkeztek. Üdvözöltük egymást és kölcsönösen röviden bemutatkoztunk, így vendégeink voltak Tadeusz Fiedor úr a Tátraljaiak Szövetsége Żywiec-vidéki Guráljainak elnöke gurálokkal, Tomasz Tomczyk úr a Żywiec-vidéki Patrióták Társaságának elnöke a társaság tagjaival, Władysław Sanetra úr a Beszkidekaljai Nemzeti Fegyveres Erők Szövetségének elnöke, és Andrzej Niedzielski úr a Bielsko Biała-i Gazeta Polska Klub elnöke a klub szimpatizánsaival. Megtudtuk, hogy a Nemzeti Fegyveres Erők Szövetség olyan szövetség, amelyik a második világháború után még évekig a kommunisták ellen fegyveresen harcoló földalatti ellenállási mozgalomnak un. Kiátkozott katonáknak (Żołnierze wyklęci) az emlékének az ápolásával, valamint az ifjúság hazafias nevelésével foglalkozik. A magunk részéről külön bemutattuk vendégeinknek Gyurcsík Ivánt, hazánk 2012-2017 közötti varsói nagykövetét, Deseő Csabát a Háló Jazz Klub művészeti vezetőjét és Puchard Zoltánt a Háló egyik alapítóját. Deseő Csaba művészeti tevékenységének említése mellett azt is elmondtuk, hogy az ő édesapja Deseő Gusztáv tábornok volt annak a hadosztálynak (23. Tartalékos Hadosztály) a parancsnoka, amelyik katonailag segítette a Varsói Felkelést, erről is szó van Jamrich Levente Magyar korridor Varsó 1944 című filmjében. A nagykövet úr nagyon rövid üdvözlő beszédét Stanisław Worcell-nek az 1849-ben elhangzott mondásával kezdte "Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele." Ekkor kipillantva az éppen felújítás alatt álló Semmelweis utcára, arra gondoltam, most hogy az utcát teljesen felújítják, és az öreg beteg fákat kivágták és helyükbe újakat ültetnek, de jó lett volna most itt közösen az S4 előtt egy fát ültetni.

Lengyel vendégeink gazdag ajándékkal leptek meg minket. Kaptunk két hatalmas csemegekosarat, benne szűkebb, valamint bővebb hazájuk márkás termékeivel, többek között az E.Wedel cég (1851-ben alapított legnevesebb lengyel csokoládégyár) csokijával, Żubrówka (bölényfű) vodkával, bryndza-val (juhtúróval), oszczypek-kel (füstölt, enyhén sós, hordó alakúra préselt juhsajttal). Aki eljön a legközelebbi un. hálós reggelire az biztosan megkóstolhatja a bryndza-t és az oszczypek-et. Kaptam egy gurál kalapot, egy Szent II. János Pál  pápa érmécskével díszített guráljelvényt és egy a szerző, valamint Tadeusz Fietor elnök úr által személyesen nekem dedikált könyvet, Władysław Motyka: Beskidy i Tatry - straź góralskiej watry (Beszkidek és Tátra – a gurál tűz védője) című kötetét. Az ajándékoknak nagyon örültem és nagyon meghatódtam. A kalapnak azért, mert az egyik szépapám kalaposmester volt, akár Kossuth Lajos híres kalapja is lehetett az ő munkája, bár ő nem Pesten, hanem Tatán volt kalaposmester. A dedikált könyvnek pedig azért, mert hacsak lehet dedikáltatom könyveimet és ez már a második lengyel szerzővel dedikált könyvem. A fényes papírra nyomtatott könyv teli színes fotókkal, kiadásának tiszteletbeli védnöke Andrzej Duda köztársasági elnök volt. Az est folyamán a lengyel vendégeink énekeltek nekünk, mi nekik, és közösen is, főként a forradalom és szabadságharc dalait. Öregek, fiatalok táncra perdültünk. Név szerint is köszönöm azoknak, akiknek ebben segítségünkre voltak: Bednárik János primás, Boromissza Gábor primás, Bartha Ágoston kontra, Takách Gusztáv bőgő, klarinét, Farkas Márton ének és Boros András táncmester.

Az esten nemcsak lengyelek és magyarok voltak, eljött a Háló Jazz Klubba rendszeresen járó, egy évtizede Magyarországon élő, egyik iskolában franciát tanító, magyarul már jól tudó André-Yves Gomez, kinek fotóit elérhetővé tettem írásom elején.

Jó találkozás volt, létre jött a kapcsolat, mindkét fél kívánja a folytatást. Akik még nem ismerik a gurálokat, azoknak legalább annyit el kell mondanom, hogy ők a Tátra, a Beszkidek, valamint a Bialsko Białatól délkeletre levő hegyek lakói sajátos kultúrával. Gondolkodásuk, világlátásuk, életmódjuk, mentalitásuk és mély hitük a székelyekével rokon. Az ajándékba kapott könyvem egyik ábráján sötétebb és világosabb kék színnel van jelölve, hogy hol élnek a gurálok, ezen belül a sötétebb kék azt jelzi, hogy mely területeken aktív a képviselőik révén általunk is vendégül látott szervezetük, azaz hálós nyelvünkön mondva merre vannak bogozóik. A csúcsra járatott S4 nem működhetett volna, az est nem lett volna sikeres, önkénteseink segítsége és a magyar vendégeink nélkül, amit külön köszönünk.

Margitfalvy György

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.12.04. 14:00 MMT konferencia és filmvetítés

 

2024.12.04. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.12.04. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
facebook esemény >>

 

2024.12.02. 8:30 és 12.04. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.12.04. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.12.04. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

A Folkrádió ajánlója >>

 

2024.12.05. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.12.05. 19:00-22:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Maradj talpon a Kárpát-medencében!
Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója


Az eseményhez 500 Ft hozzájárulást mindenkitől szívesen fogadunk
Szervező: a HÁLÓ IFI

A Kossuth Rádió riportja a 2020.januári összejövetelről >>

 regisztráció és facebook esemény >>

 

2024.12.05. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/2

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek FB >>

 

2024.12.07. 19:00 Műfordítói est

részletek fb >>

 

2024.12.08. 15:00 Hangszínház - Berta, ahogy Rák Kati elmeséli

 részletek fb >>

 

2024.12.09. 18:00 Gondos Béla vetitett képes előadása Georgia/Grúzia

facebook esemény >>

A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.12.09. 18:00 Könyvbemutató

részletek fb >>

 

2024.12.10. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 152.


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2024.12.12. 18:00 Könyvbemutató

 facebook esemény >>
 

2024.12.15. 19:00 Az Albinoni kamarazenekar adventi koncertje

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2024.12.18. 19:30 Nacsinák Gergely előadássorozata 5/4

részletek fb >>

 

2024.12.19. 19:00 Eljöttünk hozzád - dalok az első karácsonyről


Dalok az első karácsonyról - rockzenei feldolgozásban
Bayer Róbert szövegéből és Fodor Tamás(1968-2022) zenéjéből 35 évvel ezelőtt született produkció felújított változata
A zeneszámok között Lukács evangéliumából olvassák fel röviden a születéstörténet egy-egy részét, a dalok pedig kommentálják, vagy éppen továbbgondolják a felolvasott részt.  zenei kóstoló >>

Támogatás 3500 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

részletek fb >>

 

2024.12.20. 18:00 Könyvbemutató

Út a szemedben, cél a szívedben - Dr. Kelemen András könyvének bemutatója
A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget:  Dr. Raffay Ernő

részletek fb >>

 

2024.12.21. 17:00 Karácsonyi koncert

 

2024.12.28. 19:00 Makám Quartet - Senki sem árva

Borostyánének c. új lemezükön a mai költőgeneráció munkáit kötik egy csokorba.
Belépő: 3500Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500Ft

Részletek Facebook >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

Bálint Zsigmond kiállítása fotóinak egy része az interneten is megtekinthető >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók