Részt vehettem az Erdélyi Háló Találkozón. Nagy várakozás volt bennem. A találkozóról, amit halottam és elképzeltem ? a közösségi élmény, új kapcsolatok, ? ezekről volt elképzelésem, mert már voltam hasonló összejöveteleken. Körülbelül. tudtam mire számítsak, de Erdélyben még nem voltam, viszont sokat halottam róla és évek óta szerettem volna eljutni, illetve szerettünk volna a családdal eljutni, de nem sikerült.

Ez a meghívás teljesen váratlanul ért minket, a férjem nem tudott eljönni, én viszont jöhettem. Egy igen, be-Háló-zott kis csapattal indulhattam útnak, akik régóta elkötelezett tagjai a Hálónak. A hosszú úton szívesen beszéltek arról, hogy hol járunk, mit érdemes tudni arról a helyről ahol vagyunk, kistestvérként érezhettem magam köztük, ? nem a korom miatt, hanem a figyelmességük miatt. Ez jól esett.

Mikor a határt átléptük, érezhetően egy másik országba érkeztünk, ami teljesen természetes dolog, már többször megtapasztalhattam. Aztán hosszú utazás után megálltunk Korondon az egyik utastársunk ismerősénél egy kis időre, ott úgy fogadtak minket Hálósokat, engem is, mintha távoli rokonok lettünk volna. Távoli, de nem más országbeli rokonok, innentől kezdve megszűnt bennem, azaz érzés, hogy külföldön vagyok.

A találkozó helyszínére érve, megint kedves és meleg fogadtatásban lehetett részem. A programok színvonalasak és jól szervezettek voltak, az egészet fel lehetne sorolni, de inkább ami valamiért megérintett. A pénteki szentmisén Mécs László: Alázat című verse nagyon jó kezdet volt számomra, mert ezt a hosszú erdélyi utat én egy kicsit zarándoklatnak is szántam, mert volt mit vinnem a Jó Isten elé ? amivel én már nem tudtam mit kezdeni.

Folytatásnak a Háló bemutatása érintett meg, ahol egy fiatalember, mondta el, hogy neki mit jelent a háló. Az ?egyik" nyári Háló táborban, abban az évben amikor az a szégyenletes népszavazás történt, mesélte el, hogy bizony a táborba is begyűrűzött a szavazás végeredménye, ami feszültséget okozott némely táborlakóban. De még ezt a nehéz helyzetet is nagyon jól oldották meg.

A következő napon Ilyés Zsolt atyának volt egy előadása a Bízd életedet Istenre! Címmel, amelyben nagyon fontos dolgokra hívta fel a figyelmünket, amiből bízom benne, hogy tudtam meríteni ?embernyit"; nem többet és nem kevesebbet.

Amikor a Magyar Himnuszt hallom mindig libabőrös leszek, de itt a találkozós szentmiséken még valami hozzájött, amit nem tudok szavakkal megfogalmazni, valami nagyon fontos üzenete volt ennek az érzésnek. Valami olyan, hogy jó itt lennem, jó ezekkel az emberekkel lennem, jó lenne még találkozni velük a családommal együtt!