Találkozás, kapcsolat, közösség

Életem első szüreti bálja volt. 10 óra körül indultunk váradról a Csillagocska Néptáncegyüttessel és néhány hálóssal. Az időjárás kicsit megijesztett bennünket, hisz elég felhős volt az ég, elég alacsony a hőmérséklet, de ettől függetlenül minden nagyon jól sikerült.

Mikor Szentjobbra értünk mindannyiunkat a kultúrházban regisztráltak, ami nagyon szépen fel volt díszítve szőlőfürtökkel, magyar népi motívumokkal, hálókkal, hogy ne felejtsük el, kik is szervezték a hagyományőrző programot. Smile Majd fél 12-től kezdődött a mise a szentjobbi katolikus templomban, ahol az egyórás mise után Kati néni ismertette velünk az elkövetkezendő programokat.
Mise után visszatértünk a lakodalmas (kultúr-) házba, ahol egy érdekes előadást hallgathattunk meg Szentjobbról, a faluról és annak történelméről, majd egy-két érdekességet a szüretről és a szüreti bálokról. Az előadás közben digitális képeket nézhettünk kivetítve. Az előadás után nagyon finom ebédet kaptunk, majd egy kis idő múlva indultunk a faluba szekerekkel hívogatni a falu lakóit az esti bálba, ahol a Csillagocska Néptáncegyüttes mutathatta be mind ének, mind tánctudását. Egész úton zenészeik zenéltek, helyenként megálltunk és a néptáncosok táncoltak is, volt ahol még a lakosok is csatlakoztak, nagyon jó, kellemes, vidám hangulat volt. Látszott, hogy mindenhol örültek nekünk, barátságosak voltak az emberek. Miután bejártuk a falut, vacsora következett, vacsora után pedig újra néptáncbemutató, majd táncház vette kezdetét, ahol minket, ?vendégeket? tanítottak táncolni. Lassan-lassan megérkeztek a szentjobbiak is, és hamarosan kezdődött a bál. Akadtak köztük, akik bekapcsolódtak a táncházba és velünk együtt tanultak.
A bálon egyre többen voltunk. Felhőtlen volt a szórakozás, nagyon jó volt a hangulat, kisebb gyerekek is együtt szórakoztak a felnőttekkel, mindenki garantáltan jól érezte magát.
Nagyon örülök, hogy részt vettem én is az egész napos hagyományőrző programon. Első sorban számomra nagyon érdekes volt és élvezetes, sok új dolgot tapasztalhattam és tudhattam meg, másod sorban így több barátommal is adódott alkalmam találkozni és jól érezni magam.

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók