Találkozás, kapcsolat, közösség

November 13-án Brassóban tartották meg a Háló találkozót, melynek a következő volt a mottója: Mester, nem törődöl azzal, hogy elveszünk ?! Valóban elveszünk? Hát nagyon aktuális és elgondolkoztató szentírási rész.

A regisztráció után jó volt látni a sok ismerős arcot, találkozni újból a hálósokkal. Színes nyakbavalót kaptunk, ami mint utóbb kiderült, Magyari Timike munkája, majd finom kávéval, ropival vártak a brassóiak. Komán Attila köszöntött bennünket és segített ráhangolódni a témára, majd felolvasott egy rövid kis mesét a három fáról. Utána Sebestyén Ottó lelkiatya is köszöntött minket és bemutatta a Hálót. Szívesen emlékezett vissza a brassói, zernyesti időszakára. Elmondta, hogy mindig szívesen jön vissza.
Miután a hálós légkör megteremtődött, következett az előadás Timár Sándor felvezetésében. Elgondolkodtatott és a mélyre evezett mondanivalójával. Az evangéliumi idézetet körbejárva kibontotta előadásában a témát: egyik felől a félelmeinkről (milyen sok is van!), másik felől a bizalomról beszélt. És arról, hogy ha merünk segítséget kérni, Jézus egy szavára lecsillapodik életünk tengerének vihara... Hát nagyon megfogott az előadása mindannyiunkat. A feladott kérdéseket kiscsoportokban beszéltük meg.
Nagy örömünkre a gyermekekkel külön foglalkozást tartottak a felső teremben, Simó Gáspár, a Segítő Mária Iskola spirituálisa pedig a nagyobbakkal foglalkozott. Mivel az idő nagyon kedvezett nekünk, még az udvaron is játszottak... A bolonyai Szent Imre Ház nagytermét ebédlőnek alakították át és brassói társaink szolgálták fel az ételt. Köszönjük nekik, hisz még finom desszertről is gondoskodtak...
S hogy nincsenek véletlenek, csak csodák, azt délután is megtapasztaltuk, amikor a szentgyörgyi Váradi József Iskola Kikelet iskolás színjátszó csoportja ugyanazt a mesét adták elő, amit a nap elején Komán Attila felolvasott. És egymásról semmit sem tudtak! Tehát a jó Isten valamit nagyon akart mondani nekünk azzal a mesével! Számomra a következőket sugallta: 1. merjünk álmodni, 2. merjünk nagyra nőni, 3. legyünk türelmesek a várakozásban, ne mindig zúgolódjunk a sorsunk ellen, 4. Isten már előre eltervezte az életünket, és élettörténéseinkben még ha sokszor magunkra hagyottnak is érezzük magunkat, ő mindig gondoskodik rólunk, hogy a legmegfelelőbb helyre kerüljünk... Nagyon megtapsoltuk a kis színjátszókat, akik hálásak voltak a fogadtatásért...
Ezután következett a sok színes beszámoló, kinek mit jelentett/jelent a tábor, a Háló. A Barta család a találkozó végére székely népviseletbe öltözött, és kihangsúlyozták a székelyek egyik nagyon fontos tulajdonságát: jóban-rosszban összetartanak. Még énekeltünk néhányat a végén, majd következett a szentmise, amit dr. Nagy-György Attila, a bolonyai Jézus Szíve templom plébánosa mutatott be. A hálaadó szentmisét a Boldogics ifjúsági csoport gitár és ének szolgálata tette felemelőbbé.

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók