Találkozás, kapcsolat, közösség


Hálós lelkinapon voltunk szombaton szép számban a Mécsesből. A lelkinap mottója írja le legjobban azt, amit kaptam ezen a napon ?Ti a barátaim vagytok..." (Jn15,14). Ezzel az érzéssel távoztam egy tartalmas, jó hangulatú, gördülékenyen szervezett és levezetett lelkinap után.

Képek a gyergyói találkozóról >>


Bejelentkezés után nemsokára egy fiatal lány (Dénes Teca) tanúságtételét hallottuk a Hálóról. Ő a barátságokat, a kapcsolatok fontosságát emelte ki.
Koncz András előadása következett. Nagyon rokonszenves volt szerény bemutatkozása, ahogy megosztotta velünk, hogy izgul. Engem a humora is megfogott, érdekes volt, ahogy a felkérésre való reagálását, vívódását elmesélte nekünk. Azt mondta, hogy ha őt úgy látják hogy meghívható előadást tartani akkor jó, ő vállalja, aztán amilyen lesz olyan lesz, az már a szervezők felelőssége, hisz ők hívták.Smile  Sok értékes mondatát lejegyeztem magamnak: pl. Az egyház közösségek közössége; A kisközösség az egyház személyes arca. Aztán rátért a Falak és kapuk témára, felbontva 4 alpontra: a közösségünkben, a másság felé, az egyház és a pap felé és a társadalom felé. Ez az előadás egy tükröt tartott elém, nagy felbontású, alapos és egyenes tükröt.
Kiscsoportban ezeket a falakat és kapukat osztottuk meg a közösségünk és magunk szemszögéből. Nagyon tetszett a kiscsoportunk összeválogatása. Első hálós rendezvényesek, alakulásától hűséges hálótagok, lelkes kisközösség-építők és tapasztalt idősebbek. Sokszínű, érdekes, elgondolkodtató beszélgetés alakult ki.
Kiscsoport után ebédeltünk. Jó hangulatban, finom, bőséges ebédet. Itt jegyezném meg a szervezés szellősségét, jó volt azokat a kis szüneteket beszélgetésre, ismerkedésre fordítani, talán ettől lett nekem személyesebb, melegebb, barátibb ez a találkozó.
Műhelymunka következett, én a Koncz András csoportjába jelentkeztem, hosszú vívódás után, mert az volt az érzésem mind a négy témát szeretném hallani. Első körben az egyház és családok között felmerülő problémákról beszéltünk, amelyet hat csoportra osztva is átelmélkedtünk, és kis beszámolókkal bemutattuk a többieknek. Érdekes nézőpontokat ismerhettünk meg, alátámasztottuk, hogy milyen fontos a családok és az egyház kapcsolata és azt is, hogy nyissunk, ne csak elvárjunk, és ?szolgáltató egyházként" tekintsünk egyházunkra. Megoldásként arra, hogy nincs idő ebben a ?rohanó században" a szervezés és a fontossági sorrend félállítása merül fel, valamint a szelektálás, hogy mire van igazán szükségünk.
Útravalóként magammal viszem egy nagyon kedves néni mondatát: ezt mondja gyerekeinek "Ha ti távolodtok a Jóistentől, akkor a gonosznak van helye közeledni, közétek férkőzni, ezért legyetek mindig nagyon közel Hozzá".
Ez a Háló találkozó megerősítette bennem a kisközösségek fontosságát, tudatosította bennem a hovatartozás fontosságát, az örömöt és büszkeséget, hogy én a Mécses közösséghez tartozom és ezáltal is kapcsolódom az egyházamhoz és a Hálóhoz. A kereső emberek által letisztult bennem, hogy mitől más ez, mint egy baráti társaság, mi az ami onnan hiányzik, és űrt hagy bennem. A Jézusi szeretet, az Ő jelenléte tölti ki, járja át ezeket a találkozásokat, és tölt be minden jelenlevőt.
Köszönöm ezt a szép, tartalmas napot nektek.

Székely Emília, a gyergyószentmiklósi Mécses közösség tagja

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók