Az erdélyi ifjúsági csapatépítő lelkigyakorlatról három beszámolót lehet itt olvasni.

Képek a lelkigyakorlatról >>

Balázs Penksza Kata

Nagyon örülök, hogy végül úgy döntöttem, hogy elmegyek az erdélyi ifjúsági csapatépítő lelkigyakorlatra. Kíváncsi voltam, hogy mi vár rám, mivel akkor voltam először az ifiknél.
Amikor megérkeztem eléggé megijedtem, mert a jelen levők nem éppen velem egykorúak voltak, de egyben furdalt a kíváncsiság, hogy milyen programok lesznek, hogy nekünk ,,kicsiknek" és a ,,nagyoknak" is élvezetes legyen. A programok nagyon jól sikerültek. Nem volt értelme az idegeskedésnek. Sok foglalkozáson csoportban kellett dolgozni, aminek az volt a lényege, hogy lebontsa a két korosztály közötti falakat. Például én mindig az idősebbek közül voltam valakivel.
Nem bántam meg, hogy elmentem, mert sok mindent tanultam mindenkitől, közelebb kerültem Istenhez, és új barátokra tettem szert. Boldog vagyok, hogy ott lehettem, hogy három napra kiléphettem a szürke hétköznapokból és, hogy annyit nevethettem.

Szabika  (Péter Szabolcs)

Csapatépítő lelkigyakorlatként volt meghirdetve a március 18-20. közötti találkozásunk, amelynek legfőbb célja, hogy újra összehozzon minket, erdélyi hálós ifjakat és újra megtapasztaljuk, hogy egy csapat vagyunk, és hogy a jövőben is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra.
A lelkigyakorlatot Kádár Enikő csíkszeredai pszichológusnő, és Csobot Szabi vezették, nagyon jól megosztva egymás közt a feladatokat.
A két nap során alkalmunk volt egymást jobban megismerni, és ezáltal közelebb kerülni egymáshoz. Különböző szituációs játékokban, más-más szerepekben kipróbálhattuk magunkat, volt közös ima, beszélgetés, munka, filmnézés.
Számomra azért is különleges volt ez a hétvége, mert két generáció vett rész: a lelkigyakorlat legfiatalabb résztvevője csupán 12 éves volt, míg a legnagyobb harmincon túli. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam a kisebbek társaságában is, jól esett velük beszélgetni, játszani, együtt gondolkodni és imádkozni. Azt hiszem nekem, mint 26 éves fiatalnak van mit tanulnom a nálam kisebbektől is.
A lelkigyakorlat végén a kiértékelőn elhangzott, hogy a két generáció (12-17 és 23-30 évesek) közti óriási különbség, ha lehet így nevezni szakadék fölött, találtunk összekötő hidakat, kapcsokat, és már ezért megérte részt venni.
Örülök, hogy van utánpótlása az erdélyi hálós ifiknek, és a továbbiakban is, csak bátorítani, támogatni és biztatni fogom őket! Hajrá!

Timár Kincső Katalin

Már egy hónapja hallottunk és beszéltünk erről az ifjúsági lelki hétvégéről, amely három napos volt és amelyet Székelyudvarhely mellett Szombatfalván, a Mária Rádió székhelyén rendeztek meg. Rengeteg izgalom töltötte el a szívemet, amikor a társaimmal megérkeztünk. Ez a találkozó nem akármilyen találkozónak bizonyult. Kissé titokzatos volt az elején, mert azért mentünk oda, hogy plusz energiával töltődjünk fel és attól a sok szennytől, amivel a mai világban találkozunk, meg tudjunk szabadulni. Első nap vacsorára értünk oda és már ekkor kedves meglepetés ért bennünket, ui. késésünk ellenére, megvártak a vacsorával. Utána egy játékos bemutatkozás következett, amit Kádár Enikő pszichológus tartott. Az ismerkedésben elmondtuk, hogy miért és milyen lelkülettel jöttünk és mit várunk ettől a hétvégétől. A nagy ifik és mi, kicsi ificskék együtt voltunk, ami mindannyiunknak egyelőre nagyon furcsa volt. Meg kellett, hogy szokjuk egymást. Meg is jegyezték egy páran a bemutatkozáskor, hogy talán nehéz lesz összehangolódni, hogyan fogunk mi egymással szót érteni.
Másnap reggeli ima után mentünk reggelizni. A reggeli után ismét különleges és tapasztalat-dús játékokat játszottunk. Szerepelt többek között egy bizalomjáték, majd utána egy nagyon érdekes játék következett, ami arról szólt, hogy a gyerekek bújtak a szülők szerepébe, a nagyifik pedig a gyerekekébe. Családokat kellett alapítanunk egy kis színdarabbal együtt. A játékok után következett az ebéd, amiről megjegyezném, hogy rendkívül finom volt.
Délután még játszottunk egy keveset és estefelé naplementekor megnéztük közösen a Passió című filmet. Ez a film nagyon megérintette mindannyiunk belső kicsi apró kamrácskáját (szívét). Úgy érzem, azt az érzést el sem tudom mondani, ami a film alatt átjárt, azokat a gondolatokat, amelyek megfogalmazódtak bennem akkor, abban a pillanatban. Csodálatos volt ráébredni arra, hogy Jézus Krisztus értünk, emberekért, a mi bűneinkért kereszthalált halt. E számomra eddig még ismeretlen gondolatok és átélések után szentmisére mentünk, ahol mindenkiben egy kicsit letisztultak az érzések. Mise után vacsoráztunk és a vacsorát követően elmeséltük egymásnak, hogyan telt az aznap és milyen gondolatok forogtak és vannak bennünk a filmmel kapcsolatosan. Ezután egyesek elmentek lefeküdni, de mi kicsi ifik és egy pár nagy ifi megnéztünk egy három órás filmet. A film után mindenki nyugovóra tért.
A harmadik nap reggelén egy érdekes játékkal kezdtük a napot, ami arról szólt, hogy az illetőnek a Jóisten helyébe kellett képzelnie magát és Isten szemével nézve, ki kellett elemeznie saját magát. El kellett mondania, hogy szerinte mit gondolna róla a Jóisten. Ebédeltünk és utána búcsúzás jeléül megmostuk egymás kezét (akárcsak Jézus a tanítványok lábát Nagycsütörtökön), megöleltük egymást, mint ahogy azt a tanítványok tehették annak idején. Úgy éreztem, hogy a búcsúzásban ott volt közöttünk Jézus.
Azt gondolom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és jól kijöttünk a nagy ifikkel. Szép volt együtt megtapasztalni a közösséget és az egymás iránti szeretetet.