Menjek? Ne menjek? Menjünk? Ne menjünk? Dilemmáztam keményen a gyímesbükki Háló találkozóval kapcsolatosan.
Miért ne menjek? Mert szombaton végre otthon lehetek, mer főzni kellene, meg tanulni, meg jó lenne valami különlegeset is tenni, no meg a gyerekek is…
Miért menjek? Mert ez az első Hálós rendezvény Gyímesbükkön, amelyre Marika és Pötyi nagy szeretettel és izgalommal vár. Ezt te is tudod, aki már szerveztél, és aki izgultál is keményen, vajon hányan jönnek el, vajon jól fogják-e érezni magukat, vajon megérinti-e az ő lelküket is ami téged annak idején, az első találkozókor…
Álmomban nekem is megjelent az Úr angyala, na jó a Szentlélek, mindenesetre éjszakai álmatlanságomban határozottan döntöttem, hogy menni fogunk, sőt még bogozni is be kellene valakiket. Aztán Édesanyám lett a valakik. Ő két éve tartó hívásomra „értem” eljött. Gondoltam, ő értem, én Marikáért és Pötyiért, lényeg, hogy megérkeztünk.
Csodálatos idő, lelkes csapat Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig itt a végváron.
Bemutatkozás és Salamon József, helyi plebános helytörténeti beszámolója után 11-től kezdődött a szentmise a két atya celebrálásában (mármint, a másik Ottó).
Utána Ottó lepett meg a “Kommunikáció a családban” c. előadásával. Aktuálisabb témát nem is választhatott volna. Igazán ébren tartotta a figyelmünket. Ezt hánytuk- vetettük meg kiscsoportjainkban, ahol egymásra figyelhettünk, és egymástól tanulhattunk.
Közben készült az ebéd, bográcsban, mégpedig gidóhúsból. Gyimesbükkön nagyon finomul főznek, röpködtek a dicséretek a tányérok fölött, repetázva, aki érte, érdekes, senki nem fogyókúrázott.
A napot Marika tájházának megtekintésével folytattuk, majd meglátogattuk a régi magyar határ legkeletibb, újonnan felújított őrházát. Innen kivergődtünk a Rákóczi várra, aki bírta, és ráléptünk a régi határra, amelyet hatvannégy év óta még mindig nem lepett be a gyom…
Búcsúzás után indultunk haza, aggodalmainkat még a szentmisén az Úrnak felajánlva és a lelkünkbe örömmel behelyettesítve.
Pázmán Enikő