Százharminc ember az erőforrások nyomában (Balázs Katalin írása a Gyergyói Hírlap 2018. március 5-i számában)
Érintésből táplálkozni
Nem elegáns, hanem saját választ kellett keresni olyan kérdésekre, mint: honnan van az erőm? Az elmúlt napokban mikor tapasztaltam, hogy van erőm? Mi játszott közre? Hogyan tudom tetten érni? Tamás Barna jezsuita szerzetes volt a buzdító a Gyergyó-kerületi Háló-találkozón, melyre a környékbeli településekről, sőt még Brassóból is érkeztek vendégek. Katolikus Közösségek Hálózata kifejezés sokaknak lehet idegen, a Háló kifejezés viszont már ismerős, tudott, hogy határokon átívelő, táboraik, rendezvényeik százakat, ezreket vonzanak. A Gyergyó-kerületi hálósok szervezték meg az elmúlt hétvégén évi rendszeres találkozójukat a Fogarasy Mihály szakközépiskola dísztermében, hogy az egész napos együttlétért este a Szent Miklós templomban adjanak hálát. A kiscsoportos beszélgetések és megosztások sorát idén is köszöntők és gondolatébresztő előadás előzte meg.
Van egy forrás
Míg a tavalyi rendezvényen arra kerestek választ, hogy miben kell fejlődni, az idén a hogyan képezte az alapkérdést. Nem az erőlködésre kívánták irányítani a figyelmet, mert nem kell mindig aktívnak lenni, időnként érdemes csak befelé figyelni – hangsúlyozta Pázmán Attila szervezőházigazdaként, hozzátéve: „a keresztény lét nem annyira cselekvés, mint magatartás, mely egységben létezik.” Az idei előadót Sebestyén Ottó, az Erdélyi Háló elnöke mutatta be. „Tamás Barna sohasem válik ki tudatosan, egy az emberekközött.” Jól ismerik egymást, hiszen, amint Sebestyén fogalmazott: „annak idején jezsuitaként mindketten a forrásaink felé indultunk.” A Háló elnöke ma már csíkzsögödi plébános, és azt állítja, mindenkinek meg kell találnia azt a valóságot, ahonnan az élet forrásozik. Szerinte ez a belső és külső rendből fakad, ezért „érzéseinket nem erőszakolhatjuk meg még az ideálokért sem.” A Hálóban lévőkhöz is volt javaslata Sebestyén Ottó lelkipásztornak: „Ott bent, a lelkünkben van egy forrás. Ha hagyjuk működni, otthonra lelünk a világban. Nem érdemes tétlennek, langyosnak lennünk, a Háló is lehet andalító, ha nem fogadjuk a kihívásokat. Ne altassuk el a lelkünket, az igazi forrástól ne szakadjunk el!” – fogalmazott az elnök, aki szerint az életben a legfontosabb az őszinteség.
Ugrálástól az érintésig
Elaltatásról, elalvásról szó sem lehetett Tamás Barna előadása során. Teljes lényével közölt, maximális koncentrálást igényelve hallgatóságától. Aki nem hitt az elején neki, hogy vannak ugrálási mániái, az bizonyosságot lelhetett test és szellem terén egyaránt. Volt résztvevő, aki utólag úgy fogalmazott, az előadás számára felért egy önismerettel. Próbatétel elé állította az embert, hogy aztán halkuljon a szó, csillapodjon a mozgás, és mint Michelangelo képén ahogyan közeledik a két mutatóujj, megjelenjen a leglényegesebb: az érintés. Az érintés, melyből az erő forrásozik, és amely érthetővé teszi a paradoxont: minél többet adsz, annál több lesz az erőd. Tudatára ébredni Tamás Barna a talaj mentéről kezdte építeni az embert fölfele, a feje búbjáig, a különböző testrészekhez erőt adó tevékenységeket társítva. Az embert, aki egy nagy erőből, szerelemből és szeretetből született, várták és fogadták őt, ez az elsődleges erőforrása, mely életét végigkíséri.A magzatvízből jött és levegőhöz jutott, táplálékot a föld szolgáltat számára. A föld színét, a talpak helyét a pihenéssel azonosította, ahol a fizikai erőgyűjtés történik. Erőt adó a napi táplálék is, melyből nem habzsolni kell, kiskanállal fogyasztandó, akárcsak bármely más, szellemi-lelki eledel. Szükségszerű a pihenés és táplálkozás ahhoz, hogy a lábak magasságában helyet kapjon a mozgás. Az ember feladata ugyanis úton lenni, és útközben időnként megállni. Ezt a megállást a törzs tájékán azonosította be a jezsuita szerzetes: amikor az ember nem mozdul, csak magára figyel. Ez a test imája, mert „a száj imája kevés”. Ekkor az ember tudatára ébred, hogy része lehet az érintésében, csak kérnie kell. A csendben találkozik Teremtőjével, megértve, nem kell kint keresnie Istent, mert benne van. Az érintés adja az erőt, és ez a megérintődés nincs bezárva a templom falai közé, az „élet miséjében” van igazán jelen, arra késztetve az embert, hogy „lemenjen háláért a szívébe.” A karok szintje a közösség felé fordulás. A közösség ereje és öröme a következő forrás, hiszen az ember léte másokéval kapcsolódik össze, és az együttlét érzése hozza a kérdést: miben tudok én a javukra lenni? Tamás Barna emberábrázolásában elértük a fej szintjét, ahol megfogalmazódik: okkal születtem a világra, célja van velem a Teremtőmnek, képességeim és hajlamaim képezik talentumaimat. Küldetésem van, melyet Jézus úgy fogalmazott meg, hogy a tüzet vigyétek tovább. Az ember számára tehát a víz, levegő és föld az erőt adó, hogy a tüzet továbbvihesse. Érintésből fakadó erő ahhoz, hogy jó felé vigye a világot lendülettel, tűzzel-lélekkel.
