Találkozás, kapcsolat, közösség

„Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban” – Horváth Hanga élménybeszámolója a Nyíregyházi Háló Találkozóról
Március második hétvégéjén a Kárpát-medence különböző pontjairól érkező fiatalok és felnőttek gyűltek össze Nyíregyházán, hogy együtt töltsenek egy lelki és közösségi élményekben gazdag Háló-találkozót.
A mottónk Szent Ágoston gondolata volt: „Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban.” Ez a mondat végigkísérte az egész hétvégét, amelynek középpontjában a kapcsolatok építése, az elmélyült beszélgetések és a hit megosztása állt.
Péntek: Egy háló születése és Taizé-i csend
Az első este ismerkedéssel indult: nemcsak egymással, hanem a Háló közösségével is. Közösen alkottunk egy szimbolikus hálót fonalból, amelybe a szervezők belehelyezték a Háló értékeit és jellemzőit. Ez az egyszerű, mégis mély jelentésű közös alkotás segített ráhangolódni a hétvége szellemiségére. A vacsora után egy lélekemelő Taizé-i szentségimádás következett, amely csendjével és énekeivel különleges, bensőséges atmoszférát teremtett. Az este kötetlen együttléttel, beszélgetésekkel zárult.
Szombat: Remény, történelem és közösség
A napot Juhos Imre atya gondolatai indították. Előadásában két kérdést adott útravalóul a kiscsoportos beszélgetésekhez: Kinek mi a remény szimbóluma? és Hogyan tudunk igazán meghallgatni másokat, anélkül hogy egymás szavába vágnánk? A beszélgetések mélyek és őszinték voltak, sokan megosztották személyes tapasztalataikat és gondolataikat.
Délután közösen emlékeztünk meg március 15-éről a nyíregyházi Kossuth-szobornál, majd egy belvárosi séta következett, amely során a város történelmébe is betekintést nyerhettünk. Visszatérve a Borbányai Lelkigyakorlatos Házba, Kaszásné Tóth Judit, a Kisvárdai Szent László Gimnázium igazgatója tartott interaktív előadást a magyarságtudatról, amely elgondolkodtató és inspiráló volt.
Az este a Háló találkozókhoz hűen kötetlen beszélgetéssel és közös énekléssel telt.
Vasárnap: Hogyan tovább?
A hétvége zárásaként egy közös beszélgetés során mindenki megfogalmazhatta, milyen gondolatokat, érzéseket visz magával haza, és mit szeretne másképp tenni a hétköznapokban. Ezután együtt vettünk részt a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház szentmiséjén, majd egy közös ebéd keretében búcsúztunk el egymástól.
A hétvégét áthatotta a találkozás öröme, a közösség ereje és a mély lelki beszélgetések. A résztvevők – akik Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és Magyarország különböző pontjairól érkeztek – egy olyan élménnyel tértek haza, amely hosszú időre elkíséri őket. Mert amit másokban akarunk lángra lobbantani, annak először bennünk kell égnie.

Képek a találkozóról >>

Képek a találkozóról (folytatás) >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Nov. 14-16: Délvidéki Háló-találkozó

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.11.18. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.11.18. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

Szinyei Merse Pál csillagégövi jelképrendszere: Majális
Előadó:  Waszlawik László

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.18. 19:00 Keddek a lelkednek - Gáspár Csaba - A mesterséges intelligencia hullámain

 Regisztráció és jegyvásárlás ITT! 

PálFeri.hu >>

 

2025.11.19. 17:30 Józsa Attila Tisztítótűz c. regényének bemutatója

részletek fb >>

 

2025.11.19. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.19. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán


Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

 

2025.11.20. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.11.20.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

2025.11.20. 18:00 Szent Erzsébet kultusza Wartburgtól Marburgig - Horváth Zoltán György vetített képes előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.11.21. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.11.24. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 9/10.

Sorozatszerkesztő: Dr. Kormos Ildikó
A vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

Elveszett erdők (2021 72 perc, rendező Fehér Zoltán) Az erdő gazdag, rejtélyes élőhely, ahol minden faj – állat, növény vagy gomba – összeköttetésben van. Ma utak és lakóövezetek szabdalják, a fakitermelés nyomán teljes erdők tűnnek el. Ijesztő, hogy erdeinknek csak 2 százaléka öregebb 120 évesnél. Jöjjön hát egy érdekes időutazás, ahol a régmúltra és a hegyi erdők megmaradt életközösségeire csodálkozhat rá a néző, de szembesülhet a 21. századi a Kárpát-medencében rájuk leselkedő fenyegető veszélyekkel is. 

Ingyenes

Következő alkalom: dec. 1.

 

2025.11.24. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata

Csörgei Anna

Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.11.25. 19:00 Jazz a Hálóban - Horváth Balázs Quartet

 Facebook részletek >>

 

2025.11.28. 18:00 Lengyel-magyar Kárpát-koszorú - zenés, táncos est


Lengyel népzenei koncert: Pawel Iwan és a Kapela Ozimkowicza Jarosławból (Konrad Ozimek - hegedű, Paweł Iwan - cimbalom, ének, Anna Iwan - cselló, ének, Michał Biel - dob)

Beszélgetés a közép-európai együttműködés perspektívairól

Lengyel táncok tanítása

Moldvai csángó körtáncok: Szépszerével együttes (Gyulai Farkas - hegedű, Sámsondi Kiss Gergely - koboz)

Paweł Iwan tavalyi S4-beli fellépéséről a Tarsoly 2024. augusztusi számának 5.oldalán olvashatunk
Meghívó a Folkrádió honlapján
Szervező: Szépszerével.hu 
Támogató:  Wacław Felczak Alapítvány
Önkéntes adományokat köszönettel elfogadunk
Bővebben Fb >>

 

2025.11.30. 17:00 Nádmesék XL. - kamarakoncert

A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.12.01. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 10/10.

 

Kiállítások

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók