Jónás atya által az előadásra elhozott un. Szent Damján kereszt másolata, aminek eredeti példánya Assisiben a Szent Klára Bazilikában látható
Hátul, a hegyek között lenn a völgyben a Málnapataki víztározó
Šoltýska (Újantalfalva)
Šoltýska határában a Rimaszombati Katolikus Kör vezetőségi tagjai várták a felvidéki hálósokat
Gyönyörű őszi időben találkoztunk az Ipoly turistaházban (Kokava Línia) szeptember 14-én pénteken. Az első délután az érkezések, örömteli üdvözlések ideje. Mindenki örül a másiknak, és bár az utazástól fáradtak vagyunk, mégis késő éjjelig tart a beszélgetés: ki hogy van, hogyan telt az elmúlt idő a legutóbbi találkozás óta.
Szombaton reggel aztán Kinga nővér vezetésével felzeng az ébresztő dal, és a bőséges reggeli után gyülekezünk az emeleten, az előadáshoz. A téma: A szeretet fáj (a). Mátraverebély-Szentkútról jött el hozzánk Bán Zsolt Jónás, ferences atya, hogy erről beszéljen nekünk. Dióhéjban az előadásának rövid összefoglalója: A szeretetet először a családban kapjuk, és a fájdalmát is először ott tapasztalhatjuk meg, a testvérünk megszületésekor.(Úgy érezhetjük, kevesebb szeretet jut nekünk..) Ilyenkor léphet fel a bizonyítás kényszere - ki kell érdemelnem a szeretetet. De a szeretetet nem befektetésként kell megélni – önfeledten kell szeretnünk! Soha nem azt nézve, nekünk mi a jó benne. Mikor az embernek gyermeke születik, már nem önmaga a fontos. Szétosztjuk, tovább adjuk amit kaptunk, szolgáljuk vele embertársainkat. Az embert a szeretet tanítja meg arra, hogy önmaga fölé tudjon emelkedni. A Világot nem megváltani, szeretni kell. Itt bemutatta nekünk az atya a keresztet, amit magával hozott - a szerető, üdvözítő Krisztussal, aki ölelésre tárja a karjait. Nem alternatíva, hanem parancs a szeretet. A magam körüli világot a szeretettel kelthetem életre. Testvérek vagyunk, egymásra szorulunk. A szükség nem a legerősebb kapocs, Istennek nincsen ránk szüksége, Ő szeret minket, és ez a kapocs a legerősebb. Ha valaki a szeretet útján jár, a jó Istenhez vezető úton van. A szeretetlenségre is egyetlen jó válasz van: a szeretet. Az előadás után a kiscsoportokban átbeszéltük az előadáson hallottakat. A mi kiscsoportunk az erdő melletti kis ház teraszán beszélgetett, és abban a szerencsében volt részünk, hogy egy őz is kimerészkedett a fák közül meghallgatni a véleményeket. Sajnos a foglalkozás végén szomorú hír érkezett - egy kedves erdélyi résztvevőnk édesapja elhunyt. Nagy megrendüléssel hallottuk, és megértettük, hogy azonnal hazaindul.
Ebéd után egy szép kirándulást tettünk a környező hegyekben. A kis falu – Šoltýska (Újantalfalva) gyönyörűen felújított templomához érkezve misét hallgattunk, majd visszasétáltunk a szállásunkhoz. Alternatív program volt a Mária jelenésekről a felvidéki Kósa Lőrinc testvérünk előadása, azoknak, akik nem vállalkozhattak a kirándulásra.
Este a füleki borászok borkóstolója adta meg az alaphangot. Jellemző volt a hangulatra, hogy Kinga nővér táncot tanított. Margitfalvy Gyuri közben vetítést rendezett az előadóban a Háló-táborról, a ház mellett pedig Vladimír Bahýl a távcsövét üzembe helyezve a csillagokról mesélt az érdeklődőknek. Késő éjjel tértünk nyugovóra.
Korán keltünk, mert a közeli falvakban szolgáló lengyel atyát, Zbigniew Sławeket vártuk háromnegyed hétre. Ő tartotta meg a misét, és ő nem szereti, ha valaki elkésik. A reggeli után Szeibert András foglalta össze a hétvégi témákat, kiegészítve a Háló Közösségre vonatkozó tudnivalókkal. A kiscsoportos foglalkozások témáját is ő adta meg, aminek az átbeszélésére sajnos csak egy óra maradt. A megadott kérdések a következőek voltak: 1. Ha összejövünk, mit imádkozunk? Miről beszélgetünk? Mit alkotunk meg? 2. Kinek tartjuk Jézust? 3. Minek tartjuk a Háló Közösséget? A kiscsoportos beszélgetéseken elhangzott válaszokat aztán az előadóban közösen megvitattuk. Végül köszönetet mondtunk a rendezőknek a nagyszerű rendezésért. A rendezők is megköszönték a részvételünket, valamint a segítőknek is megköszönték értékes munkájukat. András ismertette a következő hálós rendezvények időpontjait, majd elénekeltük a Himnuszt és a Boldogasszony anyánk éneket. A felvidéki találkozó ezzel zárult. A résztvevők öleléssel, csókkal búcsúztak egymástól, jó utat kívánva, és a mielőbbi találkozás reményében.
Széplaki Mária
Délvidékiek beszámolója a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
Fotók a Partiumi Háló fb oldalán >>
A találkozó támogatója
Ezen a találkozón, csakúgy mint a nyári táborban jelen volt Vladimír Bahýl szlovák csillagász, aki most is elhozta csillagászati távcsövét. A táborban sokan megszeretették a felvidékiek által a régiós napjukon bemutatott Vladot, aki nagy szeretettel és alázattal segített a kis gyerekektől kezdve az öregekig mindenkinek megfigyelni az eget. Ő bár magyarul sokat ért, de nehezen beszél nyelvünkön, viszont angolul, oroszul vagy németül (és persze a felvidékiekkel szlovákul) bárkivel szívesen szóba elegyedett, és invitált minket látogassunk el majd hozzá falusi házába.
A mostani találkozón alkalmam volt többször is hosszabban elbeszélgetni vele és megmutatta nekem távcsövével az Androméda-ködöt. A csillagok már kisgyerek korában érdekelték. Addig legeltethette a teheneket, ameddig meg nem jelent az égen az első csillag. Sorsdöntő élmény volt számára, amikor Stephen Ondrušek plébánosuk távcsövén meglátta a Szaturnusz gyűrűit. A Pozsonyi Egyetemen matematikát és fizikát tanult és lehetősége volt un. űrfizika szemináriumokon részt venni. Első munkahelye a Magas-Tátrában a Kőpataki-tónál levő obszervatórium volt. Télen csak jégmászó bakancsban tudott eljutni a munkahelyére. Egy idő után kénytelen volt feladni ezt a munkahelyét két okból. Az egyik, hogy Tátralomnicon egyszobás faházikóban laktak két kisgyerekkel, másik pedig az, hogy a mukahelyén tudták, hogy hívő ember és egyik főnöke megmondta, hogy így soha sem csinálhat karriert. Hívták egy gyárba dolgozni, 3 szobás lakáshoz juthatott. A gyárban programozóként dolgozott, amiből akkor még alig volt Szlovákiában. Ezek az évek arra is nagyon hasznosak voltak, hogy sok gyakorlati dolgot elsajátítson. A csillagászattal továbbra is olyan komolyan foglalkozott, hogy a nyolcvanas években több cikke jelent meg neves asztronómiai folyóiratokban. 1990-ben a Zólyomi Műszaki Egyetemen számítástechnikusként kapott állást. Rövidesen doktorált. Elkezdett tanítani és gyorsan egyre magasabb pozíciókba került. Tanított fizikát, programozást, valamint matematikai statisztikát. Az egyetemen a fák szerkezetének (repedések, rothadás, évgyűrűk) vizsgálatára tomográfot épített, ami azóta a szakmában általánosan elfogadott vizsgálati módszer lett. Ez hasonló algoritmussal dolgozik, mint a CT. A csillagászatban is használta ezt a módszert a kettős égitestek vizsgálatánál, az un. Doppler tomográfiánál, itt annyiban más a helyzet, hogy mi megfigyelők vagyunk nyugalomban, az égitestpáros mozog.
Az egyetem Fizika, Elektrotechnika és Alkalmazott Mechanika Tanszékének tanszék-vezetőhelyetteseként ment nyugdíjba. A csillagászatot nem hagyta abba. Falun lakik, házában saját csillagvizsgálót épített és azt unokájáról Júlia csillagvizsgálónak nevezte el. A fia mérnökként és informatikusként Genfben a CERN-ben (az Európai Részecske Kutató Intézetben) vezető beosztásban dolgozik. Hogy tanulhassa és gyakorolhassa a magyart nyelvet hallgatta az előadásokat, részt vett a kiscsoportos beszélgetésünkön. Elmondta két okból is szeretne magyarul jól tudni. Az egyik, tagja a Magyar Csillagászati Társaságnak, a másik pedig, szeretné eredetiben elolvasni Madách Ember tragédiáját. Róla nevezték el a 471109 katalógus jelű aszteroidát Vladobahýl kisbolygónak. Sok emberhez nem jut el a Szentírás, úgy kell élnünk, hogy életünk példa legyen, ezen keresztül juthassanak el az emberek a Szentíráshoz - mondta nekem Vlado az ő élete hitvallását.
Margitfalvy György