Két út van előttem, melyiken induljak, ...avagy Háló bogozói tréning a Kárpátok aljában.
Az idei esztendő tavaszának kellős közepén több, mint egy tucatnyi ember találkozott össze, a Beregszász melletti Balazséron. Hogy miért is? Talán azért, hogy keressük az utat, amin együtt, mint a Kárpátaljai Háló parányi kis molekulái tovább folytatnánk az utunkat. Mielőtt a nagy kérdések megvitatásának veselkedtünk volna neki, mi tagadás volt egy kis eszem-iszom.

Jelen voltak: a HGT megbecsült, érdemben messze halandók fölött álló tagjai, valamint heted7országon túl híres termékeik közül a mangalica kis- és nagykolbászok, a titkos recepttel készülő kovászos uborkák és a természetéből kifolyólag átlátszó tüzes víz, illetve mindezek fogyasztói között említendő szép és okos PMCS tagok és mélyen tisztelt bogozók is. Vidámkodásaink kellős közepette érkezett meg magyar honból Környei Imre, aki, szerény véleményem szerint, azonnal meglovagolta a hangulat hullámait, s mondhatni együtt sodródott jókedvünk árjával.
Másnap korán keltünk és munkának álltunk, (ami azt is jelentheti hálós körökben néha, hogy) elkezdtünk játszani. Imre, sok érdekes játékkal hozakodott elő. A délelőtt meghatározó élményt nyújtó játéka számomra az volt, hogy közösen, együttes erővel építkeztünk. És, ha hiszitek ha nem, nagyot alkottunk: Eiffel-tornyot, az egymásra való odafigyelésből, egymás meghallgatásából és kompromisszumok egész sorából. Rájöttünk, hogy mindenki véleménye fontos, valakinek jobb rálátása van egy adott helyzetben, mint a többieknek és ezért oda kell figyelni arra, amit mond. Nem szabad engedni, hogy valaki, bedobja a törülközőt. Együtt kell mozogni és oda kell figyelnünk egymásra. Ugye milyen hihetetlen, hogy mindez egy játékból derült ki. Na, de Imre!
A délutáni együttgondolkodásból én a következőket vittem haza: 1. a szerkezetében átalakult Hálónak egy határozott kezű vezetésre van szüksége. 2. szeretnénk egymást segíteni, abban, hogy a bogozók közül mindenki átérezze a közösséghez tartozás örömeit.
Utólag visszagondolva, a délutáni játékot, most olyannak látom, mint a sorsunk metaforáját. Ugyanis vakon kerestük a hozzánk tartozókat és feltétel nélküli bizalommal elindultunk az előttünk álló vállát, vagy kezét fogva a cél felé. Valahol, ez a játék tehette kerek egésszé a hétvégét bennem. Elindultunk. Közösen. Bizalommal egymás felé.
S talán már a következő történetem címe az lesz, hogy Kerek a káposzta, csipkés a levele..
Kelt: Balazséron, Urunk születésének 2010. esztendejében Pünkösd havának 16. napján.

Henkel Betty