Találkozás, kapcsolat, közösség


Nem gondoltunk nagyokat, mindössze kicsit átengedtük magunkat a Jóisten akaratának. Nos, így kezdődött?


Nem gondoltunk nagyokat, mindössze kicsit átengedtük magunkat a Jóisten akaratának. Nos, így kezdődött? Valakiben felvetődött, hogy a 2011 augusztusában, Nagyszőlősön megrendezésre került bábszakkörvezetői tanfolyam elvégzése után, miért is ne adhatnánk elő a vizsgaelőadásunkat, az igazi publikumnak? S ezzel egyidőben ránk talált néhány óvodavezető személyes meghívása is. Így hát első nagy utunk során, november 25-én elindultunk a szórványba bábjátékkal szórakoztatni a Bustyaházán valamint Gyertyánligeten élő magyar és nem magyar gyerekeket egyaránt. Felelevenítettük az augusztusban tanultakat, azaz a Kolontos Palkó és a Három kismalac meséjét, de ezen kívül, Zalatnay Edit, Budapestről származó tapasztalt bábjátékos irányításával ki is egészíthettük repertoárunkat egy asztali bábjátékkal, ami az Égigérő fa meséjére épült.
Igyekeznünk kellett, kicsit leegyszerűsíteni a mesék szóhasználatát, hogy könnyebben érthető legyen a gyerkőcök számára. Szárnypróbálgatásainkat, sok-sok kacagás, felkiáltás koronázta, ami egyértelműen meggyőzött mindenkit arról, hogy fontos az, amit teszünk. Még a szórványban élő magyarok között eltöltött hétvégénk során megfogalmazódott a továbblépés gondolata. S erre kerülhetett sor, december 18-án a Tiszakeresztúri Általános Iskolában. De ezúttal az asztali bábjáték helyett, egy kárpátaljai Rákóczi monda dramatizált változatát adtuk elő Rákóczi virágai címmel. Meséinket, a nagyságos fejedelem is megtekinthette egy rendkívül élethű óriásbáb formájában, amelyet a Budapest Bábszínháztól kaptunk ajándékba.
Öröm volt látni, ahogy megtelt a terem érdeklődő arcokkal, és jó volt azt tudni, hogy egy olyan keresztény pedagógusokból álló társulásnak lehetek a tagja, amely készséggel szolgálja a jó ügyet!
Köszönet a Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesületnek a bábturné megvalósításában nyújtott segítségéért!

Henkel Beatrix


Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Áprilisban Háló-találkozó Csernakeresztúron, Csíksomlyón, Budapesten és Csókán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók