A partiumi regionális Háló találkozó jelmondata: „Aki e világ fölé tud emelkedni és arcát Isten felé fordítani, az megtalálta az élet napos oldalát!
Böcskei László, az új nagyváradi püspök úr is megtisztelte a találkozó résztvevőit és szentmisét mondott a résztvevőknek. Szentbeszédjében többek között a szeretetről, a szolga és a barát különbözőségéről szólt. Ez utóbbiról kifejtette, hogy a szolga lelketlenül, vagyis lelkesedés és öröm nélkül végzi a munkáját. Lelketlen termék a jellemzője, léte a szolgaság. A barát, belső ösztönzésre cselekszik, felülemelkedik az én korlátján. Nem méricskél, nem tompul el, tud a felebarátaiért és a feladatért lelkesedni. Tehát legyünk mi krisztusi és nem szolgai alakú keresztények a templomban és a napi életben egyaránt.
Somodi Nándi küldte az első beszámolót a partiumi regionális Háló találkozóról.
Személy szerint mi – akik Magyarországról érkeztünk – csak szombaton tudtunk részt venni a találkozón, mégis a korai kelés miatt és az el nem alvás miatt ez jóval hosszabb időnek tűnt. Bele is fogok beszámolómba, amit szinte ragyogva, erőtől duzzadva írok.
Mindjárt a megérkezésünkkor GPS-re szorultunk, mert Szeibert Andris hiába ismeri nagyon jól Szent László városát, speciel a Posticum kifogott rajta is. Ezért hát Konrád Kati elküldte Jakab Feri barátunkat, hogy mutassa az utat a találkozó helyszínére. Oda is értünk, rögvest az első előadásra. A téma a hagyományok voltak, amennyire emlékszem, mert valahogy még fáradtság lett rajtam úrrá. Ezt követte a találkozók legjobb része, vagy majdnem legjobbika, a kiscsoportos beszélgetések. Szépen szétoszlottunk, ki erre – ki arra. Immáron sokadszorra Somogyi Anikó volt a csoportvezetőm, és nagyon ügyesen ment minden, mondhatni „ment, mint a karikacsapás”. Ezt követően kisebb énektanulás Jakab Csongival, majd meghallgathattuk Gyöngyösi Alajos rövid, de annál nagyszerűbb előadását a csángókról. Elég sok odafigyelés után jött az ebéd, ami úgy gondolom mindenkinek nagyon jól esett. Mi ifisek elég hamar befejeztük az étkezést, és amíg nem kezdődtek el a műhelymunkák, addig vidám játékkal ütöttük el szabadidőnket. Gyorsan 3 óra lett és Tóth Anikó felolvasta ki, melyik műhelybe került. E napon kivételesen nem választani lehetett, hanem a szervezők berakták ide-oda az embereket. A műhelymunkák nagyon tartalmasak voltak, főleg amelyikben én is ott ültem. Szeibert Andris és barátja, Reinisch Egon tartott szupernek nevezhető előadást a magyar írás – magyar nyelv témakörében. Izgalmas és nagyon jó volt. Miután befejeződtek a műhelymunkák el kellett mondani a közösségekből, hogy mire jutottak, hogyan fejezték be a mesét: „Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy…”. Beszámolók után újra énekelni tanultunk, ismét csak Jakab Csongi vezényletével. 6 órakor megkezdődött a szentmise, melyet Msg Böcskei László püspökatya mutatott be többedmagával. Szentáldozat végén finom és ízletes vacsora várta az embereket, majd lassan-lassan megkezdődött a napot lezáró felhőtlen önkívület. Így tudnám leírni Nektek, Kedves Testvéreim. Megrendezésre került a „Ki mit tud?” nagyváradi rendezéssel, ahol láthattunk kulturális műsort, de láthattunk vicces jeleneteket is. Mindenki nevében mondhatom, köszönjük a sok értékes percet, melyet átélhettünk az előadások során. A Ki mit tudot követte az est fénypontja: tánc és karaoke. Énekeltünk is sokat, és jól éreztük magunkat. Aki nem a torkát koptatta az beszélgetett.
Sajnos csak egy, azaz egy nap adatot meg, hogy ott legyek a találkozón Kedvesemmel, aki első találkozóján vett részt. Jól éreztük magunkat, bár neki még idegen kicsit a közeg, de majd beleszokik.
Köszönöm a szép szombati napot, és a találkozások örömét. Várom a következő találkozást Veletek!
A második beszámoló, ezúttal Gyöngyössy Lajostól:
A Nagyvárad Posticum Vendégház és Kulturális Központban rendezett regionális Háló találkozónak, a szervezőknek köszönhetően, a modern és mégis emberközpontú szép épületegyüttes adott helyt. A legfontosabb mégis a szeretetteljes fogadtatás, a közösség közvetlensége, oldottsága, segítőkészsége és nem utolsó sorban a szeretete. Rendkívül megfogott az, hogy a részvevő szülők elhozták 1-2 éves és nagyobb gyermekeiket, akik csodálatosan beillettek a találkozó légkörébe. Nagy dolog, hogy a hálós szervezők itt is mint az előző találkozókon meg tudtak szólítani minden korosztályt.
Még egyszer köszönöm, hogy szombat délben kiselőadás keretében szólhattam a korábban elfelejtett és most újra megkeresett moldvai magyar testvéreinkről vagy ahogy zsargonban hívják őket a moldvai csángókról. Kiegészítésül az előadásomhoz; ők annyiban különböznek erdélyi testvéreiktől, hogy az idegen tengerben, még nehezebben navigálható és elérhető helyen és sajnos még nagyobb mélységben élnek. Vagyis ma már szinte követelmény, hogy a Hálónak ki kell lépnie a Kárpát-medencén túlra is, hogy ők is megélhessék a Háló közösség lelkiségét, kapcsolatépítő valóságát. Ezzel is elősegíthetjük azt, hogy a magyar közösség részeként tudhassák és érezhessék magukat és vallásosságukat, család, gyermekszeretetüket mintául adhassák akár magyarországi testvéreiknek is. A hagyományaikat, népszokásaikat, ősi magyar nyelvkincsüket mentenünk kell az utókor számára, mint azt Erdélyben is tenni kell! Ha száz év múlva keresik majd fel Moldvát és Erdélyt az anyaországból vagy a jelenlegi elcsatolt területeken élő magyarok, hallhassák az ő ízes magyar beszédjüket, gyönyörködjenek táncaikban, énekeikben, népviseleti ruhájukban és nem utolsó sorban őbennük.
Ki kell emelnem a Hálónak a Katolikus Egyház részéről az elismertségét, melyet jelzett az is, hogy az új nagyváradi püspök, Böcskei László is megtisztelte a találkozó résztvevőit és szentmisét mondott szombaton este a Posticum kápolnájában a találkozó résztvevőinek.
Szentbeszédjében a püspök úr többek között a szeretetről, a szolga és a barát különbözőségéről szólt. Ez utóbbiról kifejtette, hogy a szolga lelketlenül, vagyis lelkesedés és öröm nélkül végzi a munkáját. Lelketlen termék a jellemzője, léte a szolgaság. A barát, belső ösztönzésre cselekszik, felülemelkedik az ÉN korlátján. Nem méricskél, nem tompul el, tud a felebarátiért és a feladatért lelkesedni. Tehát legyünk mi krisztusi és nem szolgai alakú keresztények a templomban és a napi életben egyaránt. A Hálónak és minden benne tevékenykedőnek az ember hivatását, a szeretetet kell sugároznia, közvetítenie és össze kell hangolódnia a szeretetben. A zenekarban a hangszereknek tiszta a hangja és megvan az összhangja. Ilyen legyen a hálósok szeretete is! Szeressünk úgy, hogy Isten dicsőüljön meg bennünk.
Bizonyára fog születni egy hivatalos beszámoló ezért a találkozóról többi eseményéről csak röviden írok. Nagyon szép gondolatokat tartalmazott Konrád Katinak a péntek délutáni Háló bemutat(koz)ása, az egyéni megszólaltatások: mit jelent nekem a Háló? Itt meg kell említenem egy igazán szép kifejezést, mely elhangzott: a „szeretetháló”. Ez az egy szó is már önmagáért beszélt.
Azután szólni kell majd a péntek estéről, a nagy lelki mélységekbe lemerült bűnbánati liturgiáról, majd szombat délelőtt Bogdán István atya előadásáról, a szeretetről és az egyházi hagyományokról és általában a hagyományok jó és rossz hatásairól.
A délelőtti kiscsoportos foglalkozás az egyházi ünnepekre történő egyéni és családi felkészülésről szólt. Ezután a kiscsoportos foglalkozás a jól sikerült, diszkrét, meghitt beszélgetés során elmerültünk a tárgyak és a lélek birodalmának ellentmondásaiban.
A délutáni műhelymunka igen jelentős volt az „Egyszer volt, hol nem volt egy szülő” címmel.
A műsoros est, utána a tánc illetve a beszélgetések kötetlen kikapcsolódást jelentettek.
A vasárnap délelőtti szentmisén Németh László atya a felebaráti szeretetről és a magyarság egymással szembeni szeretetlenségéről beszélt, és a legfőbb krisztusi parancsot, a szeretet parancsát fejtette ki gondolataival.
A találkozó a lelki élményeken túl rendkívül fontos volt számomra. Régi ismerőseimmel nagy örömmel találkozhattam, az új ismerősök is kincsek számomra, különösen a találkozó három plébánosával való találkozásom, megismerkedésünk, és a szép gondolatok, melyeket tőlük kaptam.
Végül, mit is jelent a Posticum, a találkozónak helyt adó létesítmény neve? A Pallas Nagylexikon szerint: „A Posticum hátsó épület, az épületnek hátulja; ugyanaz, mint a görög templomok opisztodomusa”. Én valahogy úgy értelmezem a mi találkozónk esetében, ahogy a katolikus templomoknál is van. Elől a bejárat, hátul a szentély, ahol az áldozatot bemutatják...
Ugyanerről egy harmadik Somogyi Marikától:
És most kezdődjön a mese! 
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy vándor csapat a Partium nevű királyságban. Mindannyian értesültek arról, hogy Nagyvárad nevű várnak területén van egy kifogyhatatlan forrás, melynél csodálatosan felfrissülnek azok, akik ott megpihennek. Ezért hát útra keltek. Minden irányból jöttek a megfáradt vándorok. Mikor megérkeztek, csodálatos helyett találtak, Posticum volt a neve és szeretetteljes fogadtatásban volt részük. Csupa magyar népmesei motívummal volt felékesítve a palota. Több vándor is beszélt arról, hogy mit jelent számára a hírforrás, a Háló, amit gombolyagok segítségével ott helyben meg is fontak.
Aztán a bűnbánati liturgia következett, melyen a Váradi Szent Pál közösség vezetője Pálfordulásra hívott minket, azzal, hogy szükséges, mert a fordulás azt jelenti, hogy nem én mondom meg minden nap imában, hogy mit adjon meg nekem az Isten, hanem figyeljek arra, mit kér Ő tőlem. Isten legyen az ,akinek akarata szerint igazítom döntéseimet.
Szombat reggel Bogdán István atya beszélt nekünk az egyházi és világi hagyományainkról. Hiszen az egyház tanításának két pillére a Szentírás és a hagyomány. A Szentírást csak a hagyomány által tudjuk megérteni. A hagyományaink a hit gyakorlásának eszközei, közösségépítő jellegük van.
Az egyházi évet a hagyományokkal karöltve mutatta be nekünk az atya és felhívta a figyelmünket arra, hogy a hit mindig ad és nem elvesz, mikor külső tényezőket kizár az életünkből, mint például advent és a böjt idején, mikor a befelé fordulás ideje van, hogy többet befogadjunk az Istenből és nagyobb lelkülettel tudjuk szolgálni Őt. l990 előtt tiltva voltak az olyan összejövetelek, ahol az emberek szabadon gondolkodtak. Ma már szabad kitalálni bármilyen szokást, hagyományt akarnak teremteni és nem feleleveníteni. Csak annak van igazán értéke, ami elősegíti a kapcsolattartást Istennel és Ő kerül az első helyre.
Kiscsoportos beszélgetés következett, melyen a régebb fiatal vándorok kerültek előtérben, beszélhettek arról, hogy milyen hagyományok voltak az ő családjukban.
Ezt követte Gyöngyössy Lajos rövid előadása a csángókról. Könyveket és folyóiratokat is hozott ebben a témában.
A Culina Sectio Domesticorum nevű fogadóban elfogyasztottuk az ízes ebédet és a vándorcsapat egy útkereszteződés előtt találta magát!
Négy tábla, négy utat jelölt. Egyik volt az: Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Szülő... PMCs. Másik tábla: Egyszer volt hol nem volt, volt egy magyar nemzet... Szeibert Andrással és Reinsch Egonnal. A harmadik: Egyszer volt, hol nem volt egy királyfi és egy királylány... IFIK. És a negyedik tábla: Egyszer volt, hol nem volt, volt az Isten... Német László atyával.
Segítségképpen egy vándor terelő, Konrád Kati útba igazította a csapatot, beosztotta ki hová menjen :-) , így hamar elindult ki-ki útjára, hogy tovább töltődjön különböző kisebb forrásoknál. Hogy ezeknél a forrásoknál mi zajlott, azt el nem mondhatom, mert e világ fölött volt, azt csak megélni lehet, beszélni róla... kevés volna!
Kevéssel napszentülte előtt kezdődött a szentmise, amit az újonnan kinevezett Böcskei László püspök atya tartott. Mise után velünk, vándor terelőkkel maradt egy beszélgető körre .Elmondta, hogy az ismerkedés időszakát éli, szeretné megismerni, hogyan élnek a rábízottak, hogy velük együtt hatékonyabban ápolja a lelkeket.
A vacsora után volt a fergeteges: Ki mit tud! Volt ott minden!, de a prímet vitte a fergeteges jó kedv.
Ki mit tud után, akit érdekelt, folytathatta a beszélgetést az Egyszer volt, hol nem volt egy magyar nemzetről.
Vasárnap Német László atya gazdagította szívünket lelkünket egy hihetetlen lelkesítő szentmisével. A szeretetről beszélt, de úgy, ahogy talán senki más még eddig. Nem tudom én azt vissza adni írásban, de annyit el mondok, hogy az is elhangzott: az, aki kedves, mert hozzá kedvesek, jó,mert hozzá jók ő is egy jó ember, talán, de ettől még nem keresztény. Aki imádkozni tud az ellenségéért, már elkezdte a keresztény életet. Megemlítette a magyarok pesszimizmusát, Wass Alberttől idézett, majd elolvasta Pio atya buzdító jövendölését a magyarokról.
Ezt követte a kerületi megbeszélés, ami rendhagyóan, a mese útján folyt és meg kell mondjam sokkal hatékonyabb volt számomra, tartalmas és egyben kellemes is.
Meg kell említenem feltétlenül, hogy gazdagodtunk!!! Új erőkkel tört be közénk a szilágysomlyói csapat! Négy lendületes, ötletes fiatal, akik színesebbé tették az ottlétünket. Isten hozta közénk őket! A vasárnapi összegzésben felajánlották, mivel a hagyományokról volt szó, hogy az egyházi zene, hagyomány szempontjából a gregorián, ezért ők szívesen segítenek ápolni ezt a hagyományt, csak szóljunk és jönnek Jakab Csongival karöltve!
Az összegzés nagyon családias hangvételben zajlott és zárult azzal, hogy útra áldottuk egymást az ároni áldással, himnuszok, búcsúzkodás egyre közvetlenebbül és ki-ki vette a vándorbotját, tarsolyát, ami telis-de teli volt gazdag élményekkel és elindult haza, ötletektől nyüzsgő fejjel és tettvággyal, lendülettel... Tehát nagy-nagy töltődés forrásnál jártunk, igaz volt a hír, érdemes volt ott lenni, félre tenni minden mást és ennek az együttlétnek szánni az elsőbbséget.
Higgyétek el, sajnálom, hogy nem lehettetek ott! Ilyen csak egyszer volt...
Felkerekedtem, e világ főlé emelkedtem, onnan hoztam Néktek végtelen Szeretetet, Hálát, Békességet és vándorbotomban erőt mindehhez, hogy át is adjak belőle Néktek!...
„Az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem".
Egyszer volt, hol nem volt... Nem is mese, igaz volt!
