A tenkeiek lelkes csapata sok szeretettel fogadta az immár harmadik tenkei találkozóra érkező vendégeket. Még az idő is nekünk kedvezett, ugyanis a reggeli esőt derűs napsütés követte, és végigkísérte a találkozót az elejétől a végéig.
A találkozó Német László atya előadásával kezdődött, ami meglehetősen lényegretörő volt. Felhívta a figyelmünket a sátán, önnön létezését tagadó és ezáltal még veszélyesebb működésére. A sokfelé ágazó és gondolatébresztő előadást követték a kiscsoportos beszélgetések, amelyek keretén belül mindenki elmondhatta a véleményét, vagy hogy egyáltalán milyen gondolatokat keltett bennük az előadás. A különböző vélemények színesebbé tették a beszélgetést. A mise után a délután a gyereknapi programmal folytatódott, amit az idősebbek is élveztek. A szabadban rendezett ötletes vetélkedők szurkolásra buzdították azokat is akik nem szálltak be a versenybe. Jelen volt minden korosztály, bár talán a gyermeknapnak köszönhetően a túlnyomó többséget fiatalok alkották, de a jókedv és az egymásnak való örülés mindannyiunkat összekötött. Harmadmagammal mentem Szatmárnémetiből és a haza felé vezető úton való beszélgetésünk alapján úgy érzem mindannyiunk nevében mondhatom hogy kellemes de rövid szombati napot töltöttünk el Tenkén, igazán kikapcsolódtunk.
Somogyi Anikó