Jól döntöttem, amikor a kevés szabad hétvégém közül a szeptember 4-it a nagykárolyi Háló találkozóra fordítottam. Már előző nap péntek délután megérkeztem Budapestről vonattal. Az állomáson a találkozó főszervezője, Pakulár Judit várt, akit az idei táborban ismertem meg. Így délután részese, segítője lehettem a mindig izgalmas előkészületeknek, próbáknak. Megismerhettem Hompoth Marika intézményvezető révén az új, minden elismerést megérdemlő Roma Integrációs Központot ahol éjszakai szállást is kaptam.

A szép számú résztvevő szombaton 9-10 óra között csaknem betöltötte a Szent László Közösségi Ház színháztermét. Örömmel üdvözölhettem a helyi és a más városokból érkezett hálós ismerőseimet. A résztvevőket ? akik egyben a közönséget is alkották ?, Pakulár Judit mutatta be.
Ezután hallhattuk Szeibert Andrást a nyári tábori élményeiről, a közösségteremtés indiai mintájáról, melyet Madassery Sebastian atyától ismert meg. Köszönetet mondott a vezetőség átalakítására való ráfigyelésre, érdeklődésre. Szólt az új vezetés alakulásakor Istenhez fordulásáról és Ábel atyának a bazilita rend első számú vezetőjének lelki segítségnyújtásáról, melyet Máriapócson kaptak. Végül a Háló Közösségi Központ megnyitójáról beszélt, ahová ezúttal a műsoros programok művészei, fellépői is eljöttek, akiket a közönség szeretete köti a Hálóhoz. Szólt a Háló keretibe bekapcsolódó Védőháló csoportról is, mely a kallódó fiatalok közösségi életét szervezi.
Az előadást a Petes házaspár tartotta, Ildikó és István és ott volt négy gyermekük is. Az előadásuk a hivatásról szól, melyet náluk a család jelent.
A meghívó mottója Koronkai Zoltán atyától származott, melynek minden egyes gondolata átszőtte házas életüket: ?A hivatás olyan, mint egy álom, a hivatás harc, a hivatás olyan, mint egy tengeri utazás, a hivatás szerelem, a hivatás csapatjáték, a hivatás kereszt, a hivatás a szív titka." A házaspár történetéből egy hitvallás kerekedet ki. Nem egyszer a résztvevőkből jó néhányan és maguk az előadók is elérzékenyültek. Néhány gondolat a hitvallásukból. A fontos kérdésekben mindketten Istenhez fordultak és a válaszra odafigyelve mindig jól döntöttek (pályaválasztás, párválasztás, stb.). Nem ragaszkodtak görcsösen elképzeléseinkhez, éltek az elengedéssel, és igyekeztek meghallani a felülről jövő aktuális hívást. A családjukban lévő hatalmas lelki és szellemi erőt jelképezte többek között az döntés, hogy amikor balesetben elvesztették első gyermeküket két árva gyereket fogadtak be helyette. Halhattunk arról, hogy a házasságban is fontos az udvarlás, az egymás elfogadása az évek múlása során, melyből adódik, hogy a házassági életközösség, a házastárs nem birtokolható, csak részévé válhatunk. Hallhattunk még sok dologról, a közösség erejéről és egy fontos intelemről, arról, hogy nem szabad középen a centrumban lennünk, mert az, az Isten helye.
A kiscsoportos beszélgetések során kiderült, hogy többünknek objektív vagy szubjektív okokból nem jött be az elgondolt hivatás akár a család, akár a munka területén. Beszélgetések során bebizonyosodott, hogy hivatás az is, ha életünket szeretetben példamutató, hívő, vallásos katolikusként éljük le.
A kiscsoportos beszélgetést a finom ebéd követte, majd a jól megrendezett tarka kulturális program. Az eladások során láthattunk táncokat (palotás, üveges tánc, bécsi keringő stb.). Ezután egy nagy sikerű, szép, szívhez szóló és elgondolkodtató Petőfi visszaemlékezést adtak elő a helyi hálósok.
A programot a Kaplonyban megtartott hálós szentmise és utána a Károlyiak altemplom-kriptájának meglátogatása zárta. A szentmise prédikációjában is a hivatásról hallhattunk. Szó volt az egyetemes hivatásról (papi, szerzetesi) és az egyéniről egyaránt. A hivatások útjait Isten igazgatja: az egyiket kinyitja, a másikat bezárja. A hivatást megfogalmazni egy mondattal nem lehet, sok-sok hasonlatot, meghatározást hallhattunk erről.
?A hivatás előzménye a meghívás. Ha zörgetnek az ajtódon, ne várj sokáig!"
Ezúton is köszönöm a nagykárolyi hálósoknak a szép rendezvényt, munkájukat.