Találkozás, kapcsolat, közösség

Ádvent a várakozás ünnepe az aradi Háló közösség keretén belül magasztos négy hét volt. Valóban egy fennkölt várakozás, ahol mindenki, aki részese volt, egy csodát élhetett át. A tekintetek, a mosoly amely a résztvevők arcán kiült, elárulta, hogy akik ott voltak esedeznek a találkozásra... Igazán szép és tartalmas négy hét volt.

Számomra e négy adventi vasárnap találkozói a Háló közösség keretén belül csodálatos, egyedi, semmihez sem fogható élményt nyújtottak. Az alkalmakon igen szép kerek negyvenes számban vettek részt a különböző közösségek tagjai, továbbá vallási hovatartozásra való tekintett nélkül, és átszellemülten hallgatták a minden vasárnap más és más vendég atya mélyreható elbeszélését.
Csodálatos volt érezni a finom lelki rezgéseket melyek átszőtték a terem belsejét meleg hangulattal a téli hidegben. Krivánom, hogy a Háló közösség még sok ilyen élménnyel gazdagodjon az új esztendőben és Isten simogassa mindennapi életünk perceit, óráit.
Ádvent első vasárnap: ?Itt van az Úr" (meghívott: Szilvágyi Zsolt atya, Temesvár)
Ádvent ? a remény ünnepe. Maga a szó megérkezést, jelenlétet jelent, ezért nem csupán várakozás a jövőben érkező Úrra, hanem tudatosítás, hogy itt van. Istenben remélni azt jelenti, hogy hiszem hogy Vele életem minden mozzanatának még annak is amit nem értek, értelme van. Zsolt atya tovább fűzte gondolatainak fonalát miszerint, Isten maga a remény! Isten új arcot ölt minden reggel és most teremti a világot nem pedig valahol a múlt ködében. Ez késztet minket minden percben készen állni a nagy találkozásra
Ádvent második vasárnap: ?Ébredj ember mély álmodból" (meghívott: György Zoltán atya, Nagyiratos)
Ádvent ? az aktív várakozás ideje. Példakép lehet e téren Keresztelő Szt. János, akinek igen fontos szerepe van ádventben. Ő volt Jézus előfutára. Határozott személyisége példamutató számunkra. Ő azért jött, hogy előkészítse Jézus útját, pontosan ismerte feladatát. A kérdés azonban az, hogy mi ismerjük-e feladatunkat, utunkat? Ezért nagyon fontos mindenkor, de különösen ádvent heteiben a visszatekintés, lecsendesedés, elmélyülés. Feltenni magunknak a kérdést, hogy jó-e az amit csinálok, ahol éppen tartok. Jó úton járok-e? Ádvent időszaka megfelelő, hogy vágyódjunk az Istennel való találkozásra. Vessük tehát le félelmeinket, bűneinket és nyissuk meg szívünket, lelkünket az Úr felé.
Ádvent harmadik vasárnap: ?Önmagunk egysége Istennel" (meghívott: Piusz atya, Arad)
Az ádventi időszak sajátos gyakorlata a csönd, az elmélkedés és az imádság. Lényegre figyelés. Önmagunk egysége Istennel. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. Ez utóbbiról gyakran tévesen azt hiszik, hogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában ádvent harmadik vasárnapja az ?örömvasárnap" ? ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már közel van Krisztus eljövetele, azaz a Karácsony.
Ádvent negyedik vasárnap: ?Keresni fogtok és megtaláltok" (meghívott: Heczel Robert atya, Temesvár)
Az ádvent szó jelentése ?eljövetel", a latin ?adventus Domini" kifejezésből származik, ami annyit tesz: ?az Úr eljövetele", röviden ?Úrjövet". Az ádvent a karácsonyt megelőző várakozás az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés, amely az eljövetelben éri el jutalmát. Az ádventi gyertyáknak sajátos misztériuma van, nem mindegy hogy, melyik vasárnap milyen gyertyát gyújtunk meg. Az első vasárnap a kék gyertyáé, a második a pirosé, a harmadik a fehéré, és a negyedik a liláé. A hit, remény, öröm, isteni szeretet négyesét mutatja a négy gyertya az ádventi koszorún, a teremtés kezdetét, a messiás létét, Szent János útjelzését, Mária örömteli szerepét szimbolizálva, de együttesen Jézus isteni személyének lényegét erősítik, mély átszellemülésben kísérve.

Craciun Mirella

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók