Találkozás, kapcsolat, közösség

Február 19-én vidám, farsangi bált tartott a nagybányai Teleki Magyar Házban a Háló. Szerintem nem csak nekem, de másoknak is úgy tűnt, hogy közel három óra alatt a Nagybányáról, Felsőbányáról, Zilahról, Kapnikbányáról összeverbuválódott katolikus és református társaság a ?hit, remény szeretet" képzeletbeli, de érzékelhető hálóját fonta össze a vidám összejövetelen.

A Hálót különféle csomókkal erősítették meg az aktívabb tagok. Így Uglár Sándor beharangozójában a farsang történetéről beszélt, később jókedvet sugárzott Farsangoló című versével, majd kikiáltó versikét szavalt el. A jelmezek bemutatására is sor került, amelyek fel is vonultak gazdáikkal. Siklodi Olga is köszöntötte a résztvevőket, majd Pálfalvi Sándor verssel kedveskedett. Fenyák Ágota és Stanek Mária rádiójelenetével mosolyt varázsolt a hallgatóság arcára. Viccekben sem volt hiány, ezekről ifj. Bán Ernő, Gorga Mária és Siklodi Olga gondoskodott, Sárga Angéla pedig humoros mesét mondott el. Míg ezek az erőt adó, vidám csomók köttetek, táncban, nótázásban, mulatságban volt részük bálozóknak.
A végén csattant az ostor, mikor jött az est egyik fénypontja: a tombola, amelyeket a Nagybányai Caritas és magánszemélyek biztosítottak, és persze jöttek a vidám arcok, mivel minden tombolajegy nyerő volt, a tombola árából összegyűjtött pénzt pedig a Teleki Magyar Ház és más rendezvény javára fordítják.
A sikeres buliért köszönetet mondunk a szervezőknek: Fenyák Ágotának és Uglár Sándornak, várjuk a folytatást minden más rendezvény formájában. Örvendtünk ennek a Háló-fonásnak.

Varga Gábor

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók