Találkozás, kapcsolat, közösség


A kétnapos találkozó 2012. február 25-én reggel 9-kor a regisztrációval kezdődött. Ez elvileg fél órát kellett volna tartson de elhúzódott, mert vártuk a nagyváradiak és tenkeiek érkezését. Az első előadást Bonaventura testvér tartotta, a téma ?Legyetek a Föld sója? volt. Egy tartalmas beszéd után kiscsoportokat alkottunk és három kérdésre kellett válaszoljunk: Hogyan lehetek só a környezetemben? Mi képezi a só ízét? Hogyan lehetek jó só másoknak?

Képek >>



Kis szünet után újra összegyűltünk és mindegyik csoport felolvasta a kérdésre a válaszait. Azután együtt ebédeltünk és közben megékezett Leánder testvér is, ő tartotta a délutáni lelkigyakorlatot. A misszióról beszélt nekünk, majd feladatot kaptunk kiscsoportban. Egy levélre kellett válaszolni, amit egy Grigor nevű fiú írt egy papnak, amiben leírja hogy ő hisz Istenben, de az egyházban, a gyónásban, a szentségekben nem. Valamint nem látja értelmét a rózsafüzér és az előre betanult imák imádkozásának. Kiscsoportokban elemeztük a levelet és feleltünk Grigornak, végül összegyűltünk és megosztottuk egymással válaszainkat. Ezután Leánder testvér felolvasta a pap válaszát is. A nap közös imával,majd vacsorával zárult. 

Másnap reggeli után imádkozva vártuk Leánder testvér érkezését. Aznap a tékozló fiú történetéről tartott előadást és felhívta figyelmünket minden részlet jelentésére és fontosságára. A tartalmas előadás után kiscsoportokat alkottunk és az volt a feladatunk hogy nyissuk ki a szentírást és valaki becsukott szemmel tegye az ujját egy bekezdéshez és ezt a részletet beszéljük meg. Ezt háromszor kellett megcsinálni. Ezután volt kis szünet,majd egy meghitt misével zárta Leánder testvér a lelkigyakorlatot.

Nisztor István

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Áprilisban Háló-találkozó Csernakeresztúron, Csíksomlyón, Budapesten és Csókán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók