Találkozás, kapcsolat, közösség

Idén ezt szeptember 24-én tartották, legalábbis annak a civilek felé nyitottabb részét, merthogy a programsorozat szinte egész héten zajlott. Ezt az egy napot idén Dóm téri forgatagnak nevezték el, és több, mint 40 civil szervezet mutatkozhatott itt be, mutathatta meg társadalmi beágyazottságát.
A Háló is ott volt az egyik fabódéban, és bemutathattuk kiadványainkat, tevékenységeinket. Egy új szórólap is készült erre az alkalomra.
Számunkra mégis a találkozások voltak a legfontosabbak. Sok régi civil és pap ismerőssel beszélgetni, sok új meghívást kapni, ez bizony kapcsolatépítés a javából. Például még Debrecenben aktív Hálós plébánosként és helynökként működött Felföldi László barátunk, akit most mint püspököt üdvözölhettünk itt ismét, mert én például azóta nem is találkoztam vele. Beszélgettünk arról is, mennyire fontos lenne a rendszeres párbeszéd egymás között.
Volt egy találkozónk Kothencz Jánossal is, régi ismerősünkkel, még a Háló alapítása környékén ismertük meg. Ő az ÁGOTA Alapítvány alapítója. Most van elkészülőben egy Ágotafalva nevű táborhelyszínük, amely akár a jövőben nagyszerű Háló tábor helyszín is lehetne. Megbeszéltük, hogy teszünk majd oda egy kirándulást.
Szegednek ez a jelképes, meghatározó tere nagyszerű hangulatot adott a rendezvényhez. Közben a színpadon egész nap programok folytak, amelyek szintén aranyossá, kedvessé tették a közérzetünket. Néha talán a túl nagy hangerő volt kifogásolható, de a sok gyerekműsor, és egyéb színes fellépők ezt összességében nagyon értékessé tették. Sok iskola, néptánccsoport is bemutatkozhatott. Nekem személy szerint a magyar értékek felmutatása kimondottan tetszett.
Számomra meghatározó volt az esti hogyan tovább, azaz az arról való beszélgetés, hogy hogyan tudna a Háló Szegeden ismét szárnyakat bontani. Sajnos meghívási problémák miatt kevesebben jöttünk el, mint szerettem volna, de így is értékes volt. Különböző lehetőségekről beszélgettünk, meglátjuk mi valósul majd meg belőlük.
Köszönet a Plánka házaspárnak, Teréziának (Zia) és Józsefnek! Mindenben nagyon sokat segítettek, saját szabadidejükből is sokat áldoztak, egész nap velünk voltak, és rájuk hosszabb távon is számíthatunk, amikor Szeged, vagy Szeged környéki Hálós építkezésekben gondolkodunk.
Lejegyezte
Szeibert András

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.06.02. 8:30 és 06.04. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.06.03. 19:00 Az Albinoni Kamarazenekar jótékonysági koncertje a Délvidéki Háló javára

Facebook esemény >>

A Délvidéki Háló Fb oldala >>

 

2025.06.06. 19:00 Könyvbemutató


Péter László al-dunai, székelykevei grafikus, író könyveinek bemutatója

Dr. Hagymás István orvospszichiáter, fotóművész, író (Zenta - Lendva) beszélget az alkotóval.

A bemutatásra kerülő kötetek:

1. Vándor fecske hazatalál? Kalandozások Madéfalvától Bukovináig, Bukovinától az Al-Dunáig
2. TAKT Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (1976 - 2008). Képzőművészeti monográfia
3. Keresztapám nadrágja Al-dunai székely felemás és apró történetek
4. Tollrajzok Barangolás délvidéki képzőművészekkel
5. Tollrajzkönyv Barangolás a képzőművészetben
6. Hërnyóvétëk

Facebook esemény >>

 

2025.06.07. 15:00 Költészet és valóság

 

Összefonódás - kiállítás

A horvátországi Charlotta Lavanda alkotótábor Összefonódás című kiállítása június 13-ig látogatható a nyilvános programjaink előtt és után (más időponthoz telefonos egyeztetés: +36 20 351 5375)

A kiállítás kurátora: Faltis Roberta

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók