Találkozás, kapcsolat, közösség

Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát-medencei táborára, melynek otthona a Debrecen melletti Dorcas üdülőtelep volt.

A Háló mozgalom a Kárpát-medence katolikus magyar kisközösségei között próbál kapcsolati hálót építeni ökumenikus szellemben, ugyanakkor megszólít közösséghez nem tartozó személyeket, családokat, bízva abban, hogy a találkozások felkeltik a vágyat a közösség iránt. A Háló régiókat foglal magába a Kárpát-medence öt országából, melyek kerületekre bomlanak így a szatmári egyházmegyéhez tartozó Nagybánya, Nagykároly és Szatmár is bekapcsolódott ebbe a közösség- és kapcsolatépítésbe. A különböző régiókban évente szerveznek régiós találkozót valamint kerületi találkozókat, de évente egyszer Kárpát-medencei találkozót és tábort is.
Az idei, több mint háromszázhatvan fős táborban, melynek házigazdája a partiumi régió volt, huszonheten vettek részt Nagybányáról, Nagykárolyból és Szatmárról.
A tábor vezérfonalát a tízparancsolat valamint néphagyományaink adták. Különböző előadások hangzottak el a Szent Koronáról és Szent István király intelmeiről valamint a parancsolatokról: Dr. Bakos Batu, Sebestyén Ottó SJ, Dr. Jitianu Liviu, Dr. Jelenits István, Ft. Orosz István és Dr. Vik János előadásában. A tábor vendégei Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi és Böcskei László nagyváradi püspök atyák voltak.
Az előadásokat minden alkalommal kiscsoportos beszélgetés követte olyan kérdések mentén, mint: Jól ismerjük-e és értjük-e Szent Istvánt? Milyenek a szüleinkhez fűződő emlékeink, milyen szülői mintákat ismertünk meg? Miben látjuk a kereszténység értékét? Mi a problémája a keresztény múltnak? Milyen krízisek állhatnak elő kapcsolatainkban és melyek lehetnek ezekre a megoldások? Mit mondhatunk el személyes Istenkapcsolatunk ápolásáról, értékrendünkről? A tartalmas és sok esetben mély élet- és hit-vallomások megadták a kiscsoport személyességét, meghittségét.
A programok különböző altáborokban folytak, így a fiatalok, gyermekek sem unatkoztak, hisz korosztálynak megfelelően foglalkoztak velük.
A különböző régiók magyar néphagyomány gazdagságát mutatta a közösségi helység naponta bővülő díszítése valamint a délutánonkénti egy-egy néphagyomány megjelenítése, de tojásfestésre, szalmafonásra, szőnyegszövésre is volt lehetőség.
Esténként felváltva kulturális program és néptánc-előadás valamint táncház folyt péntek kivételével, mely nap a kiengesztelődés jegyében telt.
A színvonalas előadások és programok mellett egyik mély élményem volt, hogy egy hegedű és harmonika mellett kicsik és nagyok órákon át önfeledten tudtak énekelni és táncolni.
Mit adhat egy ilyen találkozás? Összetartozás tudatot, közös örökségünk megmentéséért való elkötelezettséget, közösségi élményt, Istenélményt.

Kujbus Márta

Az eredeti írás itt olvasható

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók