Hálós lelkülettel, még mindig...

Két éve vagyok hálós. Pontosan két éve volt az első hálós esemény, amin részt vettem. Eddig (és szerintem ezután sem lesz másképp), minden egyes Háló találkozó, tábor, lelkigyakorlat, amin részt vettem, valamit megmozgatott bennem.

Mindig alakított rajtam, megerősített, bátorított. Eddigi Hálós események, mindig a múlt sebeit gyógyították be, mindig segítettek túllépni azokon a dolgokon, érzelmeken, amik a múltból húztak vissza..., de ez a találkozó más volt. És azt hiszem újra kijelenthetem, hogy nagyon szerencsés vagyok.

Hosszú út állt előttünk. Fáradtan, de mosolygósan érkeztünk meg Debrecenbe. Én személy szerint nagyon izgatott voltam a találkozó témája miatt: ?Az én misszióm". Szerintem ez nagyon érdekes a fiatalok számára. A szombati napon minden kiscsoport egy-egy helyszínt látogatott meg. Voltak akik idősek otthonába mentek, voltak akik játszótéren játszottak a gyerekekkel, akik kórházba mentek betegeket látogatni, vagy javító intézetben tettek tanulságot, vagy egyszerűen jótékonykodtak. Az én kiscsoportom a Gyermekklinikára ment. Nagyon vártam már. A kiscsoportunk nagyon jó volt, így már tudtam az elején, hogy velük nem lesz gond. A kiscsoportvezető társammal nagyon sok játékkal és elfoglaltsággal készültünk a gyerekeknek... de hamar rájöttünk, hogy fölösleges volt. A gyerekeknek sokkal fontosabb volt az, hogy valaki ott üljön mellettük és érezzék azt, hogy fontosak. Örültek nekünk. A betegek is, a szülők is, és még az ott dolgozó nővérek is. Mindenki. Hárman bevállaltuk rákos és leukémiás beteg gyerekekkel való találkozást. Láttuk azt, hogy milyen apró örömei vannak annak a kisfiúnak, aki már hosszú hónapok óta küzd a betegséggel, láttuk azt, hogy egy ? talán utolsó napjait megélő ? kislány hogyan adja át a saját ajándékát a papájának. Láttunk kikészült és kiborult szülőket, és olyanokat, akik nagyon erősnek akartak látszani a gyerekeik előtt (és ez sikerült is nekik). A program befejezte után, úgy láttam, hogy mindenki nagyon boldog volt. A kiscsoport tagjai, bár elég fárasztó lehetett, fel voltak töltődve. Mindenki arról mesélt, hogy ő milyen gyerekkel beszélgetett, hogy milyen volt. Örültek annak, hogy elvehették a gyerekek figyelmét a betegségről, és a szülők is elmehettek egyet kávézni, pihenni, sétálni.

Számomra ez a megtapasztalás megváltoztatta a jövőmre vonatkozó terveimet. Gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Önkénteskedtem is gyerekekkel, de mindig furcsa érzéseim voltak. Ez a délután ébresztett rá arra, hogy bár imádom a gyerekeket, ez a ?dolog" nem nekem való. Nagyon jól éreztem magam a klinikán, de tudom, hogy ezen a téren nem lehetek annyira jó, amennyire szeretném. És nagyon örülök, hogy erre időben, ilyen hamar rájöttem. Köszönöm a szervezőknek a lehetőséget és a segítséget, hogy kipróbálhattam magam!

És köszönöm mindenkinek a jó társaságot, köszönöm a sok mosolygást, nevetést, az érdekes, vicces, de tanulságos előadásokat, a sok bátorítást, a csodákat és mindent, ami ezen az egy hétvégén történt. Külön nagy élmény volt a téren megnézni az egyik kiscsoport által betanult pantomimes előadást, majd ott egy hatalmas körben együtt imádkozni.

Negatívumként annyit jegyeznék meg a találkozóval kapcsolatban (mint minden hálós eseménnyel kapcsolatosan), hogy túl gyorsan telt el az idő. Az idő megállításán még dolgozunk...


Nevess és mosolyogj,
Hahotázz vagy csak kuncogj,
Vigyorogj, de csak ésszel,
Lássák rajtad: szép az élet!