Sikerrel járni - Istennel járni a saját lábunkon
Bayer Róbert írása a Vasárnap katolikus hetilapban >>

Thuróczy György: Útravaló gondolatok záráskor

Ezen a szent helyen, ebben a szent pillanatban szeretnénk elbúcsúzni egymástól azzal a küldetéssel, hogy szentté kell tennünk azokat a helyeket, ahová majd hazatérünk.

Lelkiségünk fontos jellemzője, hogy egymást minél közelebb vezessük a személyes Istennel való kapcsolathoz. Találóan fejezte ki a délelőtt bemutatott fénykép a Hálót jelképező vonatot, amely Isten felé halad, és amelyre olyan sokan felkapaszkodtak már. Ebben az Istenhez vezető utunkban nem kérdezzük a hozzánk csatlakozótól, hogy ?hol tart? ezen az úton, milyen közel van már Istenhez. Ezt nem ítélhetjük meg, hiszen még saját magunk esetében sem tudhatjuk biztosan. Azt viszont szeretnénk megtudni, hogy ki milyen és mekkora utat járt be az Istenhez vezető úton addig, amíg velünk találkozott. Ezek az utak lehettek göröngyösek, kacskaringósak, nehezebbek, vagy könnyebbek, de ezekre a tanúságtételre igenis kíváncsiak vagyunk, mert ettől is erősödik a hitünk és ezekből a tanúságtételből szeretnénk erőt meríteni.

Egy liberális, mondhatni egyházellenes közírónál olvastam valahol a következőt: ?Mindig zavarba ejt, ha normális keresztényekkel találkozom.? Vajon ez a zavarba ejtés a mi titkunk is? Persze kérdés mi a ?normális? és kell-e igazodnunk a külső, bennünket nem pozitívan néző szempontokhoz. De azt hiszem sokszor tapasztaltunk ilyesmit azoknál, akik közénk jöttek, akár egyházon belülről, akár kívülről, akár határon innen vagy túlról. Valami ilyesmit szoktak megfogalmazni: zavarba ejtő, hogy ezek olyan ?normálisak?. Talán ez a normális dolog lehet a nyitottságunk, befogadásunk, személyességünk, és akik hozzánk érkeznek, ezzel találkoznak először.

Feltehetően sok mindent rosszul csinálunk. De nem szabad sajnálkoznunk azon, hogy nem vagyunk tökéletesek. Lehet, hogy ez is adja a Háló vonzását. Valahol a nem tökéletes voltunk, az úton levés, az állandó keresés, az állandó hiányérzet. Mi nem a megérkezetteknek tartunk találkozókat, hanem az úton levőknek, a nem-tökéleteseknek, a keresőknek, a zarándokoknak. Ebben az értelemben a zarándok egyház képét hordozzuk.

Sokat beszélgetünk a szabadságról, a kötöttségeinkről, a ?szabályainkról?. Luther írta annak idején a közösségeknek: ?A lényeges dolgokban egység, a kevésbé lényeges dolgokban szabadság, de mindenekben szeretet?. Úgy gondolom, valami ilyesmi kell, hogy jellemezzen bennünket is. Ez a feltétele a nyitottságnak, a személyességnek, amit a Hálóban olyan sokan megszerettünk.

?Az Isten országa ?igazság, békesség és Szentlélekben való öröm? olvashatjuk a Római levélben (14:17). A Szentlélekben való öröm nagyon fontos része kell legyen a találkozóinknak. Látnunk kell, hogy az együttléteink során maga a találkozás öröme csupán a pillanatnak is szól és nem csak egy cselekvés, egy folyamat része. Ezek a pillanatok sokunk számára talán az örök élet meglesett, nyakon csípett pillanatai. Az ilyen pillanatok szerves részei minden lelkiségnek, de magának az egyháznak is (gondoljunk bele a liturgiánk csodálatos elemeire). Ezek nélkül a pillanatok nélkül a hitünk sem fejlődhet egészségesen. Ezért a találkozóink ezen ?szent pillanatai? ugyanolyan fontosak, mint azok a folyamatok, amelyekre a találkozóinkon rá szeretnénk mutatni.

Ezek a Szentlélekben való öröm pillanatai, ezért ezeket a pillanatokat is vigyük el és őrizzük meg magunkban, amikor hazatérünk.

Nagyvárad, 2012 október 14.

_______________________________________

Somodi Nándor beszámolója:

2012. Magvető havának közepén rendezték meg a Kárpát-medencei bogozók találkozóját, Szent László városában, a Posticum Vendégházban. A találkozó pénteken kezdődött, a Háló Parlament tagjai azonban már egy nappal korábban megérkeztek a helyszínre, hogy pénteken szűkebb körben megbeszéljék a Háló életével kapcsolatos dolgokat.

Pénteki nap délutánján végre elkezdődött az, amire úgy gondolom, már nagyon sokan vártunk. A találkozó regisztrációja, az ott eltöltött idő csak úgy repült, nagyon hamar eltelt az idő. Amikor a Parlament végzett a megbeszéléssel rohantam köszönteni a barátaimat, mert már nagyon hiányoztak. Lassacskán érkeztetek a testvéreink, szerte a Kárpát-medencéből. Természetesen Partiumból érkeztek az első résztvevők, a nagybányaiak, a temesváriak és a nagyszalontaiak voltak, akik elég hamar odaértek, s amíg érkeztek sorra a többi régió bogozói is, addig jókat beszélgettek egymással. Amikor szép számmal voltunk már jelen, elmentünk vacsorázni, a vendégház éttermi részlegébe. Itt folytatódtak a beszélgetések, a mosolygások, az egymás szívét melengető szavak sokasága. Amikor megtöltöttük a bendőnket, akkor a nagyterem felé vettük az irányt, hogy Konrád Kati és Szeibert András megnyitóját hallgassuk. A köszöntéseket egy nagyon remek ismerkedős játék követte, amit Konrád Csongi vezetett. A játék folyamán megérkeztek a korábban még úton lévők is. Annyira elment itt is az idő, hogy azt vettük észre, kezd későre járni. Esti imánkat Sebestyén Ottó tartotta, amit az elcsendesedés követett. Hosszú utak után, rövid léptek után elment a társaság pihenni egy jót, azonban volt, aki a nap levezetéseképpen még dicsőítette az Urat énekszóval.

Másnap, szombat reggel csendes szentmisén vettünk részt, majd reggeliztünk. A találkozó előadása követte a reggelit, Vakon Zsolt, püspöki titkár jóvoltából, aki arról beszélt, hogyan tegyünk tanúságot hitünkről. (Fontos megemlíteni, hogy a találkozót megelőző napon nyitotta meg XVI. Benedek pápa a Hit évét.) Az előadó atya előadását kérdésekkel kezdte: Miért? Hogyan? Mi a hit? Amikre mindenki magában válaszolhatott. A kivetített írások közül a következő idézet tetszett nagyon a hittel kapcsolatban: ?A hitünk az az érzékszerv, mely által a természetfeletti világot át tudjuk ölelni, s mely által ez a világ bennünket meg tud szólítani." (Böjte Csaba) Miután beszélt előadónk a hitről, folytatta a tanúságtevésről. Teremtmény ? tanítvány ? tanú vagyok. Ezt a három dolgot emelte ki az atya a mondanivalójában, és fejtette ki a továbbiakban. Előadása nagyon tetszett, öröm volt hallgatni minden szavát. Az előadását követték a kiscsoportos megbeszélgetések. Két kérdésről folytak a beszélgetések: Hol tartunk most? ? fessünk korképet magunkról ?, illetve hogy Miként (Mivel) tehetünk tanúságot hitünkről? Ezekről folytak a beszélgetések, időnk volt rendesen, mindenki szóhoz jutott, legalábbis abban a kiscsoportban, amelyikbe beosztottak a szervezők.

Miután jól megbeszéltük ezeket, a kérdéseket, a Háló nyitottságáról, missziójáról, társadalmi helyzetéről esett szó. Így beszélt Koncz András a Hálóról a számok tükrében, Halmai Tibi az új vezetőségről, Sebestyén Ottó a Hálóban élő lelkiségéről, Bayer Robi az új Találkozók Kézikönyvéről, Schön Gyuri a Háló és kultúra + információáramlás az Interneten, Thuróczy Gyuri pedig a jövőről. A beszélgetést Szeibert András vezette.

Miután meghallgattuk őket, megebédeltünk és szabadprogram következett. Dulau Daya társaságában fakultatív módon várost néztünk ebben az időben, és az idő kevésségére jellemző módon nem tudtunk eljutni sok helyre, sajnos. Igyekeznünk kellett, hogy odaérjünk a műhelymunkákra.

Én az Ifjúsági műhelyt választottam, ahol Orosz Rita volt a műhely vezetője. Sokat nevettünk, beszélgettünk, összeírtunk szavakat, amik mostanában jellemeznek bennünket, melynek végén öt szóra volt szükség, ami szerintünk jellemzi a Hálót. Ezek a kiválasztott szavak a következők voltak: BARÁTSÁG, BESZÉLGETÉS, ISTENKERESÉS, KAPCSOLATOK, CSALÁD. Kellett egy kép is, ami összekapcsolja őket, valamint egy üzenet a Háló irányába, ez pedig a következő volt: JÖVÜNK.

Műhely munkák után a program a vacsorával folytatódott, majd pedig egy kis néptáncbemutató Konrád Tamás és párja közreműködésével. A táncos lábúak kitettek rendesen magukért, hogy aztán egy részük a későbbiekben becsatlakozzon egy esti nótázásba. A vezetőség tagjai mutatták meg igazán milyen hangjuk van, sajnálom, hogy nem gyűltünk össze többen énekelni. A minőség kárpótolta a mennyiséget, nagyon-nagyon jó volt dalolni együtt, kifáradásig.

Vasárnap reggel 7 órakor áhítatra gyűltünk össze újra. Csucsi (atya) vezette, és zsolozsmáztunk egyet vele. A korábban kelőkkel elmentem reggelizni, majd szépen érkeztek a későn ébredők is. Testi táplálékot követte egy órás műhely beszámoló, valamint fórum. Itt számoltunk be a műhelyekben folyó munkákról, valamint kérdéseinkre kaptunk választ.

Ezután elsétáltunk a Vártemplomba, hogy ott szentmisén vehessünk részt. A szentmise nagyon felemelőre sikeredett, és nem csak a szentbeszéd miatt. Igazán könnyfakasztó volt néhány pillanata. A szentáldozat végén zárásként Konrád Kati, valamint Thuróczy Gyuri útravaló szavai következtek, majd összegyűltünk egy ?családi" képre és énekeltünk még egy-két nemzeti imádságot is. Aki még nem utazott el, az megebédelhetett, és közben az elköszönések is megtörténtek.

Nagyon jó volt Veletek találkozni, nagy hálával tartozom mindenkinek, a főszervezőknek, hogy ott lehettem, illetve azokkal, akikkel beszélgethettem. Nagyon ritkán találok igazi példaképeket a világban, ezen a hétvégén sikerült mégis. Nem véletlen, a Hálóban nem csak jó lenni és tenni is, hanem nagyon jó olyan emberekre felnézni, akik már tettek tanúságot hitükről. Hogy ki(k) lett(ek) ezen a hétvégén a példaképe(i)m, nem árulom el, legyen ez a közös titkunk. Isten áldása és szeretetének a lángja kísérjen mindenkit az év minden napján!