Jézus kisközössége - az apostolok
A Háló Egyesület huszonöt éve foglalkozik katolikus közösségekkel és katolikus emberek közötti kapcsolatok erősítésével. Mindezt a munkát a Kárpát-medencében végzi. Idén augusztus 3. és 10. között 350 fő részvételével rendezték meg a Háló szokásos nyári táborát, melynek témája az apostolok mint Jézus közössége volt.
A MTV Katolikus Krónika 2014. augusztus 24-i adása >>
A Zemplén TV tudósítása >>
A magyarság és a kereszténység közösségei
határokon átívelő HÁLÓ-t szőnek >>
A tábor mottója: Légy Te a Tizenharmadik!
A szervezők a közösségi lét jelentőségének és szépségének bemutatását és megélését tűzték ki célul erre a hétre. A tábor előtt a táborozók régiónként feladatokat kaptak a táborra. Az egyik feladat egy-egy apostolhoz kapcsolódott, másik feladatként pedig a magyar festészet egy-egy ismert alkotását kellett élőképként megjeleníteni. A táborozók érkezésükkor megkapták a Háló Közösségi Mühelyének újonnan megjelent Saru nélkül - 12 kisközösségi összejövetel az apostolokról című kiadványát.
A tábor témája az apostolok közössége volt, így hat apostol részletesebben is szóba került. A régiók dolga volt, hogy bemutasson, megjelenítsen egy-egy apostolt. Egy facsoport áll a tábor egyik szegletében, ebben az egyik fát kellett az adott apostolként felöltöztetni. Tekinthették a fát egy szobornak, vagy faliújságnak, lehetett rá plakátot tenni, lehetett jelmezt aggatni rá, lehetett a fa 1 méteres környezetét is használni. Az "apostol-állítás"-ra régionként kb. 20 perc jutott. Lehetett ez bemutató, zene, mini-színdarab, kiselőadás, vers, gondolat-ébresztő, stb.
A téma megközelítésére a tábor szervezői még a következőt javasolták:
- különlegessége, amit sokan nem tudnak róla
- jelképek, attributumok
- információk, történet, érdekességek, képek
- mit üzen a számomra? mit jelent nekem?
András apostolt Partium, Jakabot Felvidék, Pétert Erdély, Judást Magyarország, Jánost Délvidék, Tamást pedig Kárpátalja kapta feladatul.
Megjelenítendő festménynek Partium Csontváry Kosztka Tivadar Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című alkotását, Felvidék Székely Bertalan Az egri nők-jét, Erdély Csontváry Kosztka Tivadar Mária Kútja Názáretben című képét, Magyarország Jankó János A népdal születését, Délvidék Szinyei Merse Pál Majálisát, Kárpátalja pedig Barabás Miklós A mennyasszony érkezését kapta feladatául.
Valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
(Kányádi Sándor)
15 évvel ezelőtt Homoródfürdőn ugyanilyen gyönyörű fenyők között az első Háló tábor végén olvastam fel ezt a Kányádi idézetet. Az volt az első Háló tábor, ott indultak a Háló táborok. Ahogyan akkor is, most is, azt hiszem megéreztétek, hogy Valaki járt közöttünk ezen a héten. Valaki, aki úr minden porszemen, de én tovább mennék. Ti jártatok itt, Ti voltatok a remény egymás számára. Figyeltem az arcokat a tábor elején és a végén. Az elején a félelem, a szorongás, a végén a mosoly a nyitottság maga a remény. Magam nagy erőt mertettem a kiscsoportomban lévőktől. Ha ők olyan hihetetlenül nehéz sorsokkal ekkora kegyelmet kaptak az Istentől, akkor talán számomra is van remény.
Valaki jár a fák hegyén.
Gondolkoztam azon, szabad-e egyáltalán feljönni veletek a Tábor hegyre. Szabad-e tábort szervezni egyáltalán? Mi lesz ezután a színeváltozás hete után? Valaki azt mondta a kiscsoportban: jó, hogy itt voltunk 6 napig, de mi van a többi 359 nappal? Hogyan élem meg a hétköznapokat a színeváltozás jelenléte nélkül? Ezt fogom várni egy évig?
Úgy gondolom, hogy azok, akik velünk voltatok ezen a héten, azért voltunk együtt, hogy lejöjjünk a hegyről és ezt a csodát megteremtsük szerte a Kárpát-medencében, a helyi találkozóinkon, a találkozók közötti időszakban. Erre hívlak, erre bíztatlak benneteket.
Valaki jár a fák hegyén..., csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott.
Hol vagyok otthon? Valaki ezt mondta a tábor alatt: nem is tudom itt a táborban, hol is vagyok egyáltalán? Azt látom, hogy itt az egész Kárpát-medence, tehát itt vagyok otthon. Igen, ott vagyok otthon, ahol a közösségem van. A család, a testvéreim, az egyházi közösségem, a kisközösségem. Ezért szól a Hálóban nagyon sok minden a közösségről. Olyan közösségről, ami Istenhez visz közel, ami személyes, ami rólad szól, és félve mondom ki, ami őszinte és nem képmutató. Mert ha közösséged nincs, akkor otthonod sincs. És ha otthonod nincs, gyökereid sincsenek.
Valaki jár a fák hegyén, mondják úr minden porszemen.
25 éve indult a Háló. Porszemként.
A kiscsoportban készítettünk a saját életünkről egy élettérképet. Sokunk számára megrendítő volt rátekinteni.
Érdemes lesz visszatekinteni a Háló 25 éves élettérképére. Mi is történt velünk? Mikor, hol voltak a fontos döntéseink, hol és mikor voltak a kegyelmi pillanataink, mikor és hol áradt a kegyelem, az áldás a Hálóra?
Ezért köszönetet kell mondani az Úrnak, egyenként és közösen is. Már csak azért is, hogy a jövőre nézve ne veszítsük el érzékenységünket az idők jeleire.
Imádkozzatok a közösségekért, a Hálóért, az egész magyar egyházért, a Kárpát-medencei magyarságért!
Köszönöm, hogy együtt élhettem meg Veletek ezt a hetet!
_____________________________________________
Az idei Kárpát-medencei Háló tábort 2014. augusztus 3-tól 10-ig Magyarországon, Sátoraljaújhelyen a Várhegy Üdülőben rendezték meg 350 fő részvételével. A táborlakók öt altáborra oszlottak életkoruk szerint: felnőtt, ifi, tini, gyermek és ovis altáborra.
Délvidékről 58-an utaztunk egy busszal és két személygépkocsival. Az utazás izgalma már hajnalban elkezdődött, ugyanis buszunk reggel 5 óra körül indult Moholról és egy nagy kört leírva bejárta Bácska és Bánság számos helységét, ahonnan összeszedte a táborba indulókat. Jó kedvünket még a négy órás várakozás sem szegte meg a határátkelésre. Sajnos az esti tábornyitó szentmisét lekéstük, és a tokaji táj szépségében sem sokat gyönyörködhettünk útközben, mivel gyorsan besötétedett.
A táborba érkezésünkkor sok régi szeretett ismerős köszöntött bennünket, ezzel feledtetve velünk az utazás fáradalmait.
A tábor mottója: Légy Te a Tizenharmadik. A szervezők a közösségi lét jelentőségének és szépségének bemutatását és megélését tűzték ki célul erre a hétre. A Krisztust követő első kisközösséget az apostolok képezték. A tábor felépítésében minden nap egy-egy ismertebb apostol: András, Jakab, Péter, Júdás, János és Tamás bemutatása foglalt helyet, és egyben a közösségbe hívásuk, szerepük, vágyaik, kísértéseik, döntéseik, Jézussal megélt szeretetközösségük és küldetésük. Délelőttönként ismert előadók felvezető előadását hallgattuk, majd kiscsoportos beszélgetéseinkben szűkebb és tágabb közösségeinkben (család, kisközösség, munkahely?) megélt szerepünkről, vágyainkról és küldetéseinkről vallottunk. Számtalan mély, megrázó tanulságos élettapasztalattal gazdagodtunk és ajándékoztuk meg egymást és új igazi barátokra tettünk szert.
Délutánonként a szabad foglalkozás keretén belül sportolhattunk, kézműveskedhettünk, vagy szabadon választott előadásokon és beszélgetéseken vehettünk részt. Esténként kulturális programok, komolyzenei koncert, népdalfeldolgozás, színi előadás, vetélkedő és táncház megrendezésére került sor. Ezeken a tábor apraja, nagyja részt vett.
Régióként, két feladatot is kaptunk a szervezőktől. Minden régió egy apostolt kellett bemutasson a táborlakóknak. Mi Délvidékiek pénteken, János apostolt, a szeretett tanítványt mutattuk be. A produkciónk pörgős, változatos volt, mert szívvel lélekkel készítettük el és minden résztvevő, narrátor, szavaló és énekes igazi közösségként vett részt benne. A másik régiós feladatunk egy magyar festő festményének bemutatása volt élőkép formájában tárlatvezető szövegével. Szinyei Merse Pál Majális című festményét kellett bemutatnunk. Nagy élmény volt számomra a szöveg megírása, amelyre vállalkoztam és az élő kép beállítása a fiatal szereplőkkel. Megelégedésünkre az eredeti és ötletes élőképet és a humoros szöveget nagy tapssal jutalmazták a nézők.
Szombat este közössen imádkoztunk mi Kárpát-medencei hálósok a táborzáró szentmisén és megfogadtuk, hogy teljes odaadással munkálkodunk ezután is közösségeink, hitünk és magyarságunk megőrzésén munkálkodunk. Küldetésünket önzetlenül teljesítjük Krisztusban bízva, mint az apostolok, mert aki Istenben bízik, annak semmi sem lehetetlen.
Az ifiknek és tiniknek saját programjaik voltak délelőttönként. Az ifik élményeit Burány Bogi és Kiss Juli írták meg.
Délvidékről 58-an utaztunk egy busszal és két személygépkocsival. Az utazás izgalma már hajnalban elkezdődött, ugyanis buszunk reggel 5 óra körül indult Moholról és egy nagy kört leírva bejárta Bácska és Bánság számos helységét, ahonnan összeszedte a táborba indulókat. Jó kedvünket még a négy órás várakozás sem szegte meg a határátkelésre. Sajnos az esti tábornyitó szentmisét lekéstük, és a tokaji táj szépségében sem sokat gyönyörködhettünk útközben, mivel gyorsan besötétedett.
A táborba érkezésünkkor sok régi szeretett ismerős köszöntött bennünket, ezzel feledtetve velünk az utazás fáradalmait.
A tábor mottója: Légy Te a Tizenharmadik. A szervezők a közösségi lét jelentőségének és szépségének bemutatását és megélését tűzték ki célul erre a hétre. A Krisztust követő első kisközösséget az apostolok képezték. A tábor felépítésében minden nap egy-egy ismertebb apostol: András, Jakab, Péter, Júdás, János és Tamás bemutatása foglalt helyet, és egyben a közösségbe hívásuk, szerepük, vágyaik, kísértéseik, döntéseik, Jézussal megélt szeretetközösségük és küldetésük. Délelőttönként ismert előadók felvezető előadását hallgattuk, majd kiscsoportos beszélgetéseinkben szűkebb és tágabb közösségeinkben (család, kisközösség, munkahely?) megélt szerepünkről, vágyainkról és küldetéseinkről vallottunk. Számtalan mély, megrázó tanulságos élettapasztalattal gazdagodtunk és ajándékoztuk meg egymást és új igazi barátokra tettünk szert.
Délutánonként a szabad foglalkozás keretén belül sportolhattunk, kézműveskedhettünk, vagy szabadon választott előadásokon és beszélgetéseken vehettünk részt. Esténként kulturális programok, komolyzenei koncert, népdalfeldolgozás, színi előadás, vetélkedő és táncház megrendezésére került sor. Ezeken a tábor apraja, nagyja részt vett.
Régióként, két feladatot is kaptunk a szervezőktől. Minden régió egy apostolt kellett bemutasson a táborlakóknak. Mi Délvidékiek pénteken, János apostolt, a szeretett tanítványt mutattuk be. A produkciónk pörgős, változatos volt, mert szívvel lélekkel készítettük el és minden résztvevő, narrátor, szavaló és énekes igazi közösségként vett részt benne. A másik régiós feladatunk egy magyar festő festményének bemutatása volt élőkép formájában tárlatvezető szövegével. Szinyei Merse Pál Majális című festményét kellett bemutatnunk. Nagy élmény volt számomra a szöveg megírása, amelyre vállalkoztam és az élő kép beállítása a fiatal szereplőkkel. Megelégedésünkre az eredeti és ötletes élőképet és a humoros szöveget nagy tapssal jutalmazták a nézők.
Szombat este közössen imádkoztunk mi Kárpát-medencei hálósok a táborzáró szentmisén és megfogadtuk, hogy teljes odaadással munkálkodunk ezután is közösségeink, hitünk és magyarságunk megőrzésén munkálkodunk. Küldetésünket önzetlenül teljesítjük Krisztusban bízva, mint az apostolok, mert aki Istenben bízik, annak semmi sem lehetetlen.
Az ifiknek és tiniknek saját programjaik voltak délelőttönként. Az ifik élményeit Burány Bogi és Kiss Juli írták meg.
Halmai Ági
Az esős augusztus a szabadtérre tervezett tábori tárlatból zárttermi kiállítást csinált. A tetőtéri ablakokkal teli nagy előadóterem az eredeti festmények fényviszonyaihoz képest egészen más fényviszonyokat produkált. Minden csapat használt egy-egy narrátort. A Csontváry festmények élőképei nagy szereplő gárdával, és sok mozgással keltek életre. A partiumiak embergúlás cédrusa a teremben a gerendákig ért. Narrátoruk a zarándoklatról beszélt, a célhoz már elértékről és a célhoz még nem elértekről.
Ahol kút van, ott élet is van. A víz, a kút közösséget is teremt. Jézus az élő víz forrása, aki életet ad mindenkinek - mondta az erdélyiek képviselője és idézte Jn 4,14-t (aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.) és Mt 11,28-t (Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket). Az erdélyiek az élőképüket Máriát köszöntve a Gyergyó felől jön egy fekete felhő című népdallal fejezték be.
A magyarországiak Az érik a vessző, hajlik a vessző című népdalt furulyázták és dudolták eleinte csak bizonytalanul, majd egyre jobban, jelezvén a népdal születését és érését. A kárpátaljaiak menyasszonyos-vőlegényes képénél a népdal már a mulatozás eleme volt. A felvidékiek narrátora nem az esztétikára, hanem a küzdelemre helyezte a hangsúlyt, bizonyára nem akart Tinódi Lantos Sebestyén epigon lenni, ezért kommentálhatta úgy az egri ostromot mint egy izgalmas kupameccset. A nagyszerű kiállításon talán a délvidékiek aratták a legnagyobb sikert, ezért idézem teljes egészében kommentátorukat, még akkor is, ha nekem nagyon megfelel az eddigi Háló logó.
Szinyei Merse Pál Majális című festményén, kedves tárlatlátogatók, a festő a kiscsoport-beszélgetések kezdeteit tárja elénk. A hat főből álló kiscsoport a májusi napsütésben kirándulásukon az élet legfontosabb kérdéseire keres választ. A boldogságról, a szerelemről, az ifjúságról és a jövőről ábrándoznak. A vidám kis társaság még nem igazán ismeri a kiscsoport-beszélgetés alapszabályát, azt, hogy egyszerre csak egy személy beszél, és mindenki őt hallgatja. De valljuk be, hogy ezt néha mi gyakorlott hálósok is elfelejtjük. Az egymásra hangolódáskor a majálisozók finom ételt és ital fogyasztanak ima vagy ének helyett, de ezt sem kell a szemükre hánynunk, mert az esti közösségépítő beszélgetéseknél mi hálósok is bőven fogyasztunk zsíros kenyér alapra szívderítő nedűt kisüsti formájában. A hangulatot a festő a figurák testközelségével és a színek merész árnyalatával tárja elénk. A pázsit meleg zöld árnyalatai, az izzó bordó és lángoló piros takaró, a fiatal lányok fodros szűzies fehér és ábrándozó érzéki rózsaszín ruhája, az ifjak villogó aranybarna, megigéző lila, bordó és ünnepélyes fekete kabátkái mind-mind egy hangulatot, érzelmet sugall, mely ott remeg a légben. Szinte megtapinthatjuk a sors Háló fonalát, amint összefűzi a társaság tagjait, és érzékelhetjük a csomópontokat, bogokat, melyek biztos kiinduló pontok és összefogó kapocsként jelennek meg jövendő életükben. E látnoki festményt a Háló mozgalom alapítói bizonyára nagyra értékelik, mert nézegetése közben született meg a Háló piknik ötlete, és az első Háló tábor megszervezésének terve.
Az utóbbi hónapokban a Háló vezetősége új Háló logót tervez. Ajánljuk tiszta szívvel ezt a festményt logóként, hiszen minden fellelhető rajta, ami a Hálót jellemzi. Katolikus, mivel a rózsaszín ruhás hölgy nyakában keresztet hord, magyar, Szinyei belelopta a magyar nemzeti színt festményébe, a piros pokróc, a fehér abrosz és a zöld föveny formájában, közösségi, ez a képet nézve nyilvánvaló, és a találkozás életre szóló barátságokat, új közösségek és családok alapítását eredményezi.
Hétfő reggel. Hosszú, fehér vászoncsík, festékek és ecsetek hevernek a focipályán. Hamarosan az összes táborlakóval együtt, levetve saruinkat, mezítláb tipegünk végig a fehér anyagon. Minden bizonnyal, elég vicces látványt nyújthattunk egy kívülálló számára, főleg, amikor görnyedezve azon ügyeskedtünk - nullától száz évesig - hogy a színes festékek segítségével minél szebb talplenyomatot hagyjunk magunk után.
Légy Te a Tizenharmadik! - szólt hozzánk az idei Háló tábor mottója, s ezzel a színes lenyomattal jeleztük, hogy itt és most, Sátoraljaújhelyen, mind a háromszázötvenen az apostolokhoz csatlakozunk, és velük együtt, mi is Krisztushoz szegődünk!
A hét elején egy kerekasztal - beszélgetésen vehettünk részt. Manapság sokan választják a házasság helyett az élettársi kapcsolatot. Az első körben, egy fiatal házaspár, Kollárik Krisztina és Róbert beszéltek az egyházi házasság értékeiről, fontosságáról. Majd Dancs Gyuri kárpátaljai Hálóst kérték föl egy rövid beszélgetésre. Mesélt arról, hogy reformátusként hogyan került a Hálóba. Szóba jött az ukrajnai helyzet, és az is, hogy szerinte érdemes-e otthon maradni. Elmondása szerint az ő fejében is megfordult már az, hogy Magyarországon telepedjen le, de ha én elmegyek, akkor ki marad alapon, ő mégis azért küzd, hogy helyt álljon ott, kárpátaljai magyarként, ahova őt a Jóisten teremtette.
Polgáriné Kondás Dorottya, görög katolikus papnét figyelmesen hallgattuk, amikor arról mesélt, hogy mielőtt férjével, Bencével összeházasodtak, 5 évig távkapcsolatban éltek. Ugyanis, Bence Rómában tanult. Egy könyvet írhatnánk arról, hogy ez idő alatt milyen praktikákat vetettünk be a kapcsolat fenntartásáért - jegyezte meg Dotti. Mindenkit, aki ilyen helyzetben van, arra bátorított, hogy megéri kitartani, hiszen aztán sokkal jobb lesz!
Este különböző ügyességi feladatokban mérhették össze erejüket a rómaiak és a keresztények csapata (mivel az apostolok korában jártunk egész héten, így találóak voltak az elnevezések). Az est fénypontja az volt, amikor a két csapat versenyzőinek az Orosz lányok karmai közül kellett megmenekülni. Az aréna lelkes szurkolóit csak a közelgő vihar zavarta szét.
A szerencsés túlélők elmondása szerint nagy élmény volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy az embernek semmi esélye az Orosz lányokkal szemben.
Egyik délután, ifi altáborozóként Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök atyát köszönthettük körünkben. A döntésekről beszélgettünk. Mint kiderült, római katolikus kispapként indult, de láthatjuk, hogy Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek.
A hét közepén, egy szituációs játék keretében, ízelítőt kaptunk milyen megoldásra váró problémákkal szembesülhetünk egy párkapcsolat folyamán. Igyekeztünk minél frappánsabb ötletekkel előrukkolni olyan esetekben, mint például: hogyan vegyük rá a barátunkat, hogy eljöjjön velünk shoppingolni, vagy hogyan mondjuk meg neki, hogy egy színházi előadáson nem melegítőben illik megjelenni, illetve a fiúk olyan barátnővel akadtak össze, aki már két hét járás után a gyermekvállalás témát feszegette. Minden helyzetet egy ellentétes nemű társunkkal kellet kettesben megbeszélni, és ez alkalom volt arra, hogy mindenkivel váltsunk néhány szót, hogy jobban megismerjük egymást.
Ha Sátoraljaújhely, azaz Tokaji borvidék, akkor már a borkóstolás sem maradhatott el! Sőt, maga a Várhegy Üdülő tulajdonosa, Ignácz András kalauzolt el bennünket a tokaji borok világába. Ezek után, azt hiszem, egyikünk sem kételkedik a mondás igazvoltában, miszerint a tokaji bor a királyok bora, a borok királya.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, hiszen az ötletes programokkal testi felüdülésünket és lelki gazdagodásunkat is biztosították!
Légy Te a Tizenharmadik! - szólt hozzánk az idei Háló tábor mottója, s ezzel a színes lenyomattal jeleztük, hogy itt és most, Sátoraljaújhelyen, mind a háromszázötvenen az apostolokhoz csatlakozunk, és velük együtt, mi is Krisztushoz szegődünk!
A hét elején egy kerekasztal - beszélgetésen vehettünk részt. Manapság sokan választják a házasság helyett az élettársi kapcsolatot. Az első körben, egy fiatal házaspár, Kollárik Krisztina és Róbert beszéltek az egyházi házasság értékeiről, fontosságáról. Majd Dancs Gyuri kárpátaljai Hálóst kérték föl egy rövid beszélgetésre. Mesélt arról, hogy reformátusként hogyan került a Hálóba. Szóba jött az ukrajnai helyzet, és az is, hogy szerinte érdemes-e otthon maradni. Elmondása szerint az ő fejében is megfordult már az, hogy Magyarországon telepedjen le, de ha én elmegyek, akkor ki marad alapon, ő mégis azért küzd, hogy helyt álljon ott, kárpátaljai magyarként, ahova őt a Jóisten teremtette.
Polgáriné Kondás Dorottya, görög katolikus papnét figyelmesen hallgattuk, amikor arról mesélt, hogy mielőtt férjével, Bencével összeházasodtak, 5 évig távkapcsolatban éltek. Ugyanis, Bence Rómában tanult. Egy könyvet írhatnánk arról, hogy ez idő alatt milyen praktikákat vetettünk be a kapcsolat fenntartásáért - jegyezte meg Dotti. Mindenkit, aki ilyen helyzetben van, arra bátorított, hogy megéri kitartani, hiszen aztán sokkal jobb lesz!
Este különböző ügyességi feladatokban mérhették össze erejüket a rómaiak és a keresztények csapata (mivel az apostolok korában jártunk egész héten, így találóak voltak az elnevezések). Az est fénypontja az volt, amikor a két csapat versenyzőinek az Orosz lányok karmai közül kellett megmenekülni. Az aréna lelkes szurkolóit csak a közelgő vihar zavarta szét.
A szerencsés túlélők elmondása szerint nagy élmény volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy az embernek semmi esélye az Orosz lányokkal szemben.
Egyik délután, ifi altáborozóként Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök atyát köszönthettük körünkben. A döntésekről beszélgettünk. Mint kiderült, római katolikus kispapként indult, de láthatjuk, hogy Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek.
A hét közepén, egy szituációs játék keretében, ízelítőt kaptunk milyen megoldásra váró problémákkal szembesülhetünk egy párkapcsolat folyamán. Igyekeztünk minél frappánsabb ötletekkel előrukkolni olyan esetekben, mint például: hogyan vegyük rá a barátunkat, hogy eljöjjön velünk shoppingolni, vagy hogyan mondjuk meg neki, hogy egy színházi előadáson nem melegítőben illik megjelenni, illetve a fiúk olyan barátnővel akadtak össze, aki már két hét járás után a gyermekvállalás témát feszegette. Minden helyzetet egy ellentétes nemű társunkkal kellet kettesben megbeszélni, és ez alkalom volt arra, hogy mindenkivel váltsunk néhány szót, hogy jobban megismerjük egymást.
Ha Sátoraljaújhely, azaz Tokaji borvidék, akkor már a borkóstolás sem maradhatott el! Sőt, maga a Várhegy Üdülő tulajdonosa, Ignácz András kalauzolt el bennünket a tokaji borok világába. Ezek után, azt hiszem, egyikünk sem kételkedik a mondás igazvoltában, miszerint a tokaji bor a királyok bora, a borok királya.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, hiszen az ötletes programokkal testi felüdülésünket és lelki gazdagodásunkat is biztosították!
Burány Boglárka és Kiss Júlia (Délvidék)
Az esős augusztus a szabadtérre tervezett tábori tárlatból zárttermi kiállítást csinált. A tetőtéri ablakokkal teli nagy előadóterem az eredeti festmények fényviszonyaihoz képest egészen más fényviszonyokat produkált. Minden csapat használt egy-egy narrátort. A Csontváry festmények élőképei nagy szereplő gárdával, és sok mozgással keltek életre. A partiumiak embergúlás cédrusa a teremben a gerendákig ért. Narrátoruk a zarándoklatról beszélt, a célhoz már elértékről és a célhoz még nem elértekről.
Ahol kút van, ott élet is van. A víz, a kút közösséget is teremt. Jézus az élő víz forrása, aki életet ad mindenkinek - mondta az erdélyiek képviselője és idézte Jn 4,14-t (aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.) és Mt 11,28-t (Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket). Az erdélyiek az élőképüket Máriát köszöntve a Gyergyó felől jön egy fekete felhő című népdallal fejezték be.
A magyarországiak Az érik a vessző, hajlik a vessző című népdalt furulyázták és dudolták eleinte csak bizonytalanul, majd egyre jobban, jelezvén a népdal születését és érését. A kárpátaljaiak menyasszonyos-vőlegényes képénél a népdal már a mulatozás eleme volt. A felvidékiek narrátora nem az esztétikára, hanem a küzdelemre helyezte a hangsúlyt, bizonyára nem akart Tinódi Lantos Sebestyén epigon lenni, ezért kommentálhatta úgy az egri ostromot mint egy izgalmas kupameccset. A nagyszerű kiállításon talán a délvidékiek aratták a legnagyobb sikert, ezért idézem teljes egészében kommentátorukat, még akkor is, ha nekem nagyon megfelel az eddigi Háló logó.
Szinyei Merse Pál Majális című festményén, kedves tárlatlátogatók, a festő a kiscsoport-beszélgetések kezdeteit tárja elénk. A hat főből álló kiscsoport a májusi napsütésben kirándulásukon az élet legfontosabb kérdéseire keres választ. A boldogságról, a szerelemről, az ifjúságról és a jövőről ábrándoznak. A vidám kis társaság még nem igazán ismeri a kiscsoport-beszélgetés alapszabályát, azt, hogy egyszerre csak egy személy beszél, és mindenki őt hallgatja. De valljuk be, hogy ezt néha mi gyakorlott hálósok is elfelejtjük. Az egymásra hangolódáskor a majálisozók finom ételt és ital fogyasztanak ima vagy ének helyett, de ezt sem kell a szemükre hánynunk, mert az esti közösségépítő beszélgetéseknél mi hálósok is bőven fogyasztunk zsíros kenyér alapra szívderítő nedűt kisüsti formájában. A hangulatot a festő a figurák testközelségével és a színek merész árnyalatával tárja elénk. A pázsit meleg zöld árnyalatai, az izzó bordó és lángoló piros takaró, a fiatal lányok fodros szűzies fehér és ábrándozó érzéki rózsaszín ruhája, az ifjak villogó aranybarna, megigéző lila, bordó és ünnepélyes fekete kabátkái mind-mind egy hangulatot, érzelmet sugall, mely ott remeg a légben. Szinte megtapinthatjuk a sors Háló fonalát, amint összefűzi a társaság tagjait, és érzékelhetjük a csomópontokat, bogokat, melyek biztos kiinduló pontok és összefogó kapocsként jelennek meg jövendő életükben. E látnoki festményt a Háló mozgalom alapítói bizonyára nagyra értékelik, mert nézegetése közben született meg a Háló piknik ötlete, és az első Háló tábor megszervezésének terve.
Az utóbbi hónapokban a Háló vezetősége új Háló logót tervez. Ajánljuk tiszta szívvel ezt a festményt logóként, hiszen minden fellelhető rajta, ami a Hálót jellemzi. Katolikus, mivel a rózsaszín ruhás hölgy nyakában keresztet hord, magyar, Szinyei belelopta a magyar nemzeti színt festményébe, a piros pokróc, a fehér abrosz és a zöld föveny formájában, közösségi, ez a képet nézve nyilvánvaló, és a találkozás életre szóló barátságokat, új közösségek és családok alapítását eredményezi.
Margitfalvy György
Idén tizedik alkalommal vettem részt a Háló-táborban. Ahogy minden évben, idén is színes, változatos és nagyon színvonalas programot állítottak össze számunkra a szervezők. Köszönet nekik érte! Jó volt belekóstolni az apostolok életébe, magunkra ismerni egy-egy reakciójukban, Jézusnak tett kijelentésükben, vagy épp levetni a tarisznyánkat, sarunkat, ahogy ők is tették. Én most mégis a kiscsoportos beszélgetések pillanatait szeretném felidézni és megosztani Veletek.
Az évek folyamán úgy alakult, hogy kipróbálhattam, milyen élményeket tartogat az ifi csoport, a felnőtt csoport és idén másodszor lehettem tagja a baba-mama-papa kiscsoportnak. Emlékszem, ifiként majd összetörtem magam, hogy minden tábori programon ott lehessek, minden kézműves foglalkozást kipróbálhassak. Felnőttként élveztem az előadásokat és a délután lazaságát az ifi-altáborhoz képest. A kiscsoportban néha mély és őszinte beszélgetésre került sor, néha meg alig vártam, hogy vége legyen. Amióta baba-mama-papa csoportba tartozom, másként élem meg a tábort.
Mivel kisgyermekes anyaként az előadásokon, szentmiséken, kötelező programokon, esti kultúrműsorokon nem sikerül teljes mértékben részt vennünk, a kiscsoport az a hely, ahol a leginkább meg tudjuk élni a tábor közösségi létét. Itt félmondatokból is értjük egymást, mert hasonló cipőben járunk. Nem baj, ha nem hallottuk az egész előadást, meg kisgyermekek mellett ritka is az ilyen, az az egy-két mondat, amit elcsíptünk a hallottakból, bőven elég ahhoz, hogy elinduljon a beszélgetés. Nem baj, ha a gyereket hintáztatva szólok hozzá a kérdéskörhöz. Nem baj, ha épp szoptatni, pelenkázni, hisztit oldani, nyugtatni kell, nem nézik rossz szemmel a többiek, mert mindenki más is ezt teszi. Az se baj, ha csak félidőben érkezem, mert addig aludt a kicsi, mert így is be tudok kapcsolódni a beszélgetésbe. Az ima is valahogy jobban megy, mert anyaként érzékenyebben reagálunk a világ borzalmaira, háborúira, szenvedéseire. Így mindig van miért, kiért imádkoznunk.
Kisgyermekes szülőként talán sok mindenről lemaradunk a táborban (fáj is ez néha!), mégis minden nap van egy-két óra, amikor azt érezzük, hogy mi is a nagy Háló-család teljeskörű tagjai vagyunk. Pár év, néhány következő gyerkőc után újra nyugodt szívvel tudunk majd részt venni a programokon, de addigis nagy segítség számunkra, ha fogalmazhatok mások nevében is, hogy úgy vagyunk részesei a kiscsoportos beszélgetéseknek és ezáltal a közösségi életnek, hogy közben a többieket nem zavarjuk gyereksírással, fegyelmezéssel, mocorgással. Azt gondolom, jó döntés volt a szervezők részéről, hogy életre hívták a baba-mama-papa kiscsoportot. Megkönnyítették vele az anyukák tábori életét és elejét vették a fölösleges kritikának azok részéről, akik teljes jelenlétükkel szeretnék végighallgatni a társaikat vagy elmondani saját véleményüket a kiscsoportban.
Szép élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve és Istenre hangolódva, új barátságokat kötve és a régieket megerősítve tértünk haza Sátoraljaújhelyről, hogy ismét belecsöppenjünk a hétköznapok mókuskerekébe. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan mások is kicsit jobban, kicsit önzetlenebbül, kicsit bátrabban, elszántabban, türelmesebben vetik bele magukat a feladatokba, mert az egy hét alatt megtelt lelki tarisznyáinkból bőven van mit merítenünk.
Az évek folyamán úgy alakult, hogy kipróbálhattam, milyen élményeket tartogat az ifi csoport, a felnőtt csoport és idén másodszor lehettem tagja a baba-mama-papa kiscsoportnak. Emlékszem, ifiként majd összetörtem magam, hogy minden tábori programon ott lehessek, minden kézműves foglalkozást kipróbálhassak. Felnőttként élveztem az előadásokat és a délután lazaságát az ifi-altáborhoz képest. A kiscsoportban néha mély és őszinte beszélgetésre került sor, néha meg alig vártam, hogy vége legyen. Amióta baba-mama-papa csoportba tartozom, másként élem meg a tábort.
Mivel kisgyermekes anyaként az előadásokon, szentmiséken, kötelező programokon, esti kultúrműsorokon nem sikerül teljes mértékben részt vennünk, a kiscsoport az a hely, ahol a leginkább meg tudjuk élni a tábor közösségi létét. Itt félmondatokból is értjük egymást, mert hasonló cipőben járunk. Nem baj, ha nem hallottuk az egész előadást, meg kisgyermekek mellett ritka is az ilyen, az az egy-két mondat, amit elcsíptünk a hallottakból, bőven elég ahhoz, hogy elinduljon a beszélgetés. Nem baj, ha a gyereket hintáztatva szólok hozzá a kérdéskörhöz. Nem baj, ha épp szoptatni, pelenkázni, hisztit oldani, nyugtatni kell, nem nézik rossz szemmel a többiek, mert mindenki más is ezt teszi. Az se baj, ha csak félidőben érkezem, mert addig aludt a kicsi, mert így is be tudok kapcsolódni a beszélgetésbe. Az ima is valahogy jobban megy, mert anyaként érzékenyebben reagálunk a világ borzalmaira, háborúira, szenvedéseire. Így mindig van miért, kiért imádkoznunk.
Kisgyermekes szülőként talán sok mindenről lemaradunk a táborban (fáj is ez néha!), mégis minden nap van egy-két óra, amikor azt érezzük, hogy mi is a nagy Háló-család teljeskörű tagjai vagyunk. Pár év, néhány következő gyerkőc után újra nyugodt szívvel tudunk majd részt venni a programokon, de addigis nagy segítség számunkra, ha fogalmazhatok mások nevében is, hogy úgy vagyunk részesei a kiscsoportos beszélgetéseknek és ezáltal a közösségi életnek, hogy közben a többieket nem zavarjuk gyereksírással, fegyelmezéssel, mocorgással. Azt gondolom, jó döntés volt a szervezők részéről, hogy életre hívták a baba-mama-papa kiscsoportot. Megkönnyítették vele az anyukák tábori életét és elejét vették a fölösleges kritikának azok részéről, akik teljes jelenlétükkel szeretnék végighallgatni a társaikat vagy elmondani saját véleményüket a kiscsoportban.
Szép élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve és Istenre hangolódva, új barátságokat kötve és a régieket megerősítve tértünk haza Sátoraljaújhelyről, hogy ismét belecsöppenjünk a hétköznapok mókuskerekébe. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan mások is kicsit jobban, kicsit önzetlenebbül, kicsit bátrabban, elszántabban, türelmesebben vetik bele magukat a feladatokba, mert az egy hét alatt megtelt lelki tarisznyáinkból bőven van mit merítenünk.
A Kárpát-medence minden csücskéből érkeztek magyarok Sátoraljaújhelyre augusztus 3. és 9. között.
Izgalmas volt szemtől-szembe találkozni, beszélgetni határon túli magyar testvéreinkkel. A tábor vége felé néha már csak a megszólalás alapján is tudtam melyik országba soroljam az illetőt.
Bátorság kellett, hogy részt vegyünk ezen a rendezvényen, hiszen 450 Km-t kellett autóznunk 3 kisgyerekkel. A 6 és 3 éveseink mondhatni egy nyikkanás nélkül bírták az utat, de a majdnem félévesünk bajosabban. Pedig a kedvéért hajnal 3 órakor indultunk oda és vissza is. Érdemes volt. Nagyon színvonalas volt a szervezés, rengeteg programból válogathattunk a hét minden napján. Minden nap személyesen is találkozhatott az, aki akart Szentségi Jézussal görög, vagy római katolikus szertartáson. A tábor címe Saru nélkül, avagy: Te légy a 13. apostol. Így már a tábor elején arra buzdítottak, hogy még a lábbelinket is letéve ( amúgy minden otthonról hozott gubancot, gondot, fölösleget...letéve) vegyünk részt a programokon.
Szépen felírtuk egy papirosra mindazt, amit leveszünk és bizonyságul meztelen lábfejünk nyomát hagytuk egy kb.100 m-es lepedőn. Gyerekeink ezt szívesen ki is színezték.
Meglepődtem, hogy 0-80 éves korig minden korosztállyal találkozhattunk, illetve, hogy mindenki találhatott számára megfelelő programot.
A legkisebbek (3 éves korig) a baba-mama-papa csoportban ficánkoltak. Az óvodás korúakkal hivatásos óvónénik foglalkoztak 9:00-től 13:00-ig. Mi csak erdei ovinak hívtuk, hiszen a hegytetőn, erdőtől övezett volt a szálláshelyünk. De nemcsak a friss levegő volt garantálva, hanem a jó időnek köszönhetően többször a medencében is frissülhettünk. Igen ízletes volt minden étel, a szállás is kitűnő, a hely gyönyörű, a résztvevők barátságosak, segítőkészek voltak.
A nyitó szabadtéri szentmise már csak a hegytetői kilátás miatt is felejthetetlen maradt. A felújított barakkok között számtalan hintapad, és egyéb kinti játék örvendeztette a táborlakókat.
Nagy örömmel lett kihasználva a focipálya, az amfiteátrum, a nagyterem, az ebédlő, annak terasza, a kemence és környéke lelki és szórakoztató programokra.
A táborhelyen kápolna is volt, ahol naponta volt zsolozsma. A programban volt íjászkodás, borkóstolás, kinti kovásztalan lepénysütés, könyvbörze, képkiállítás, koncertek, színi előadások, körasztal beszélgetések, sok előadás, kiscsoportos beszélgetések, kézműveskedés.
A résztvevők a Tábor hegyén érezhették magukat s megtapasztalhatták Jézus isteni dicsőségét.
Minden napnak központjában egy-egy apostol állt és minden nap volt "apostolállítás" is, amely abból állt, hogy az egyik régió résztvevői kiválasztottak egy kápolna előtti fát s azt feldíszítették olyan jellegzetességekkel, melyek valamiképp a bizonyos apostolt mutatták be.
András apostolról szóló nap azt vittem el, hogy András apostol Jézushoz vezette embertársait, arra tanított, hogy a másságot is elfogadjam és tiszteljem, hogy békességben éljek a más nemzetiségűekkel. Szó volt többek közt arról, hogy mennyire fontos ismernünk magunkat, fölfedezni, tudatosítani vágyainkat, melyeket valójában Isten helyez belénk és kegyelmet is ad ahhoz, hogy azokat elérjük, megvalósítsuk. Hogy bátrak legyünk, hogy bátran felvállaljuk, hogy mindegyikünk egyetlen Isten számára. Ő nem az elért eredményeinkért, teljesítéseinkért szeret, hanem csak azért, mert vagyunk. A kisbabát sem azért szeretik, mert hű mennyi mindenre képes, hanem azért, mert van... Továbbá a közösségbe való tartozás fontosságáról is sok szó esett, miért jó a közösség, stb. stb. Még van élményem, de akkor másról sem olvashatnátok, mint az élményeimről.
Csak egyvalami árnyékolta be a szép nyári kirándulásunkat. Néhány kárpátaljai apuka a tábor ideje alatt kapta meg behívóját a háborúba. Elmondhatatlan és borzasztó ez a tudat, hogy a szomszédságunkban magyar testvéreink mekkora keresztet kell, hogy a vállukra vegyenek. Ez úton is kérlek Benneteket testvéreim, hogy esti imáinkban mindannyian imádkozzunk értük és a BÉKÉért. A családdal elhatároztuk, hogy ha csak tehetjük, ezentúl minden évben részt veszünk a Kárpát-medencei Háló táborban. Köszönetünket ez úton is kifejezzük a szervezőknek és Gyögyőnek is, aki felhívta figyelmünket, hogy van ez a lehetőség!
Izgalmas volt szemtől-szembe találkozni, beszélgetni határon túli magyar testvéreinkkel. A tábor vége felé néha már csak a megszólalás alapján is tudtam melyik országba soroljam az illetőt.
Bátorság kellett, hogy részt vegyünk ezen a rendezvényen, hiszen 450 Km-t kellett autóznunk 3 kisgyerekkel. A 6 és 3 éveseink mondhatni egy nyikkanás nélkül bírták az utat, de a majdnem félévesünk bajosabban. Pedig a kedvéért hajnal 3 órakor indultunk oda és vissza is. Érdemes volt. Nagyon színvonalas volt a szervezés, rengeteg programból válogathattunk a hét minden napján. Minden nap személyesen is találkozhatott az, aki akart Szentségi Jézussal görög, vagy római katolikus szertartáson. A tábor címe Saru nélkül, avagy: Te légy a 13. apostol. Így már a tábor elején arra buzdítottak, hogy még a lábbelinket is letéve ( amúgy minden otthonról hozott gubancot, gondot, fölösleget...letéve) vegyünk részt a programokon.
Szépen felírtuk egy papirosra mindazt, amit leveszünk és bizonyságul meztelen lábfejünk nyomát hagytuk egy kb.100 m-es lepedőn. Gyerekeink ezt szívesen ki is színezték.
Meglepődtem, hogy 0-80 éves korig minden korosztállyal találkozhattunk, illetve, hogy mindenki találhatott számára megfelelő programot.
A legkisebbek (3 éves korig) a baba-mama-papa csoportban ficánkoltak. Az óvodás korúakkal hivatásos óvónénik foglalkoztak 9:00-től 13:00-ig. Mi csak erdei ovinak hívtuk, hiszen a hegytetőn, erdőtől övezett volt a szálláshelyünk. De nemcsak a friss levegő volt garantálva, hanem a jó időnek köszönhetően többször a medencében is frissülhettünk. Igen ízletes volt minden étel, a szállás is kitűnő, a hely gyönyörű, a résztvevők barátságosak, segítőkészek voltak.
A nyitó szabadtéri szentmise már csak a hegytetői kilátás miatt is felejthetetlen maradt. A felújított barakkok között számtalan hintapad, és egyéb kinti játék örvendeztette a táborlakókat.
Nagy örömmel lett kihasználva a focipálya, az amfiteátrum, a nagyterem, az ebédlő, annak terasza, a kemence és környéke lelki és szórakoztató programokra.
A táborhelyen kápolna is volt, ahol naponta volt zsolozsma. A programban volt íjászkodás, borkóstolás, kinti kovásztalan lepénysütés, könyvbörze, képkiállítás, koncertek, színi előadások, körasztal beszélgetések, sok előadás, kiscsoportos beszélgetések, kézműveskedés.
A résztvevők a Tábor hegyén érezhették magukat s megtapasztalhatták Jézus isteni dicsőségét.
Minden napnak központjában egy-egy apostol állt és minden nap volt "apostolállítás" is, amely abból állt, hogy az egyik régió résztvevői kiválasztottak egy kápolna előtti fát s azt feldíszítették olyan jellegzetességekkel, melyek valamiképp a bizonyos apostolt mutatták be.
András apostolról szóló nap azt vittem el, hogy András apostol Jézushoz vezette embertársait, arra tanított, hogy a másságot is elfogadjam és tiszteljem, hogy békességben éljek a más nemzetiségűekkel. Szó volt többek közt arról, hogy mennyire fontos ismernünk magunkat, fölfedezni, tudatosítani vágyainkat, melyeket valójában Isten helyez belénk és kegyelmet is ad ahhoz, hogy azokat elérjük, megvalósítsuk. Hogy bátrak legyünk, hogy bátran felvállaljuk, hogy mindegyikünk egyetlen Isten számára. Ő nem az elért eredményeinkért, teljesítéseinkért szeret, hanem csak azért, mert vagyunk. A kisbabát sem azért szeretik, mert hű mennyi mindenre képes, hanem azért, mert van... Továbbá a közösségbe való tartozás fontosságáról is sok szó esett, miért jó a közösség, stb. stb. Még van élményem, de akkor másról sem olvashatnátok, mint az élményeimről.
Csak egyvalami árnyékolta be a szép nyári kirándulásunkat. Néhány kárpátaljai apuka a tábor ideje alatt kapta meg behívóját a háborúba. Elmondhatatlan és borzasztó ez a tudat, hogy a szomszédságunkban magyar testvéreink mekkora keresztet kell, hogy a vállukra vegyenek. Ez úton is kérlek Benneteket testvéreim, hogy esti imáinkban mindannyian imádkozzunk értük és a BÉKÉért. A családdal elhatároztuk, hogy ha csak tehetjük, ezentúl minden évben részt veszünk a Kárpát-medencei Háló táborban. Köszönetünket ez úton is kifejezzük a szervezőknek és Gyögyőnek is, aki felhívta figyelmünket, hogy van ez a lehetőség!
Isten áldását kívánom minden olvasóra: Bándy Kati
