Végtelen utazás volt az ötödik hálós őszi napközis tábor fő témája. A tábor öt napja alatt – 2019. október 28 – november 1. között – Szent Pál apostol élete, működése és útjai kapcsán tanultak, játszottak és készítettek kézműves alkotásokat a kisiskolások.
A közel 60 gyermek hat kor szerint kialakított kiscsoportba rendeződve ismerkedett egymással, majd együtt játszottak és alkottak a napi téma mentén.
A foglalkozások Szent Pál apostol élete, működése és útjain köré épültek fel, így a gyerekek az ő történetén keresztül ismerkedtek a Szentírással, mint Isten vezetésének eszközével, láthatták és tapasztalták meg mit is jelent és hogyan is működik egy közösség, mit jelenet felelősnek lenni másokért. Interaktívan, játékos keretek között a következő témákat dolgoztuk fel a gyerekekkel: Útkeresés, Veszélyes útszakasz, Úti élmények, Elterelt útszakasz, Végtelen utazás, tanítványságunk titka.
Egy gyerektábor nem is lehetne igazi, ha csak tanulásról szólna, éppen ezért most is változatos tevékenységekkel töltötték ki a programot így a tanulás is főképp csapatjátékokon, kézműves foglalkozásokon, szerepjátékokon, énekeken és rajzoláson keresztül valósult meg.
Az idei év különlegessége a Virrantó játszóbusza volt, ahol megtapasztalhatták az önfeledt játék örömét. (a gyerekek ez a játszóbuszt „A Bulibusznak” hívták)
A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jött létre.
Konrád Csongor
30 éves a Háló - Teremtésvédelem az erdélyi Háló-találkozón
Assisi Szent Ferenc mennyei védnöksége alatt rendezték az erdélyi Háló-találkozót október első hétvégéjén, Csíksomlyón a Jakab Antal Tanulmányi Házban Áldott légy, Uram mottóval (A teremtmények éneke). Ferenc pápa Laudato si (áldott légy) enciklikája állt a találkozó középpontjában, amelynek fő gondolatvilága a teremtésvédelem, a környezetvédelem tematikája körül csoportosul. Különlegessége, hogy a Szentatya a Földön élő valamennyi embert megszólítja.
Ezt az érdekes, nagyon időszerű témát dolgozta fel Molnár Judit előadó, amit kiscsoportokban gondoltak tovább a jelenlevők és vonatkoztatták saját életükre. A műhelymunkákon Bányász József, Kopacz Zsuzsanna, és Molnár Judit koordinálásával érdekes, megdöbbentő és elgondolkodtató élmények, üzenetek születettek, amit plénumban beszéltek meg a jelenlevők.
A Hálóban mindig jelen van az irodalom, a kultúra, ezért kettős könyvbemutatóra is sor került. Bemutatták Sebestyén Ottó, a Háló erdélyi vezetőjének a kolozsvári Verbum Kiadónál megjelent Evangéliumi morzsák. Egy perc a lelkednek című könyvét, Bodó Márta szerkesztésében, amely magyar költők verseivel gazdagított, rövid evangéliumi részek magyarázata. Akárcsak a Háló találkozóknak, a könyvben is fellelhető egyfajta ívelési struktúra: az evangéliumi magyarázatokban az élet értelmének keresésétől eljuthatunk a valódi szeretetig.
A másik könyv a sepsiszentgyörgyi Józsa Attila A második esély. Egy szívátültetés regénye, amely 33 fejezetben 33 szereplővel két helyszínen játszódik és két év alatt íródott. A keresztény szellemiségű, fiktív regényben a szereplők életében fellelhető a Jóisten gondviselő szeretete.
Flakonok és lelki egészség címmel tartott lélekhez szóló előadást Sebestyén Ottó a találkozó első napján, majd azt a feladatot adta a résztvevőknek, hogy integrálják a hallottakat, és a flakonokból meglepő alkotások születtek.
A reggeli imákon Molnár Margit szemlélődve, Hajdu Laura és Langer Csaba énekelve segített ráhangolódni a Jóisten jelenlétére. Idén 30 éves a Kárpát-medencei Háló. Erre való tekintettel régebbi találkozók, lelkigyakorlatok tárgyi – széles skálán mozgó – relikviáit mutatták be, és hozzá fűződő emlékeket villantottak fel az Erdély minden sarkából érkező hálósok. Jó volt visszaemlékezni az elmúlt 30 évre és jó volt tervezni az elkövetkező 30 évre, amit Szabó Lóránt és Kopacz Zoltán gyergyói hálosok segítségével tettek meg. Hogy ebből ne csak papírra vetett tervek legyen, az mindenki személyes felelőssége.
Nagyon szép személyes példák hangzottak el a természetvédelem kapcsán és egy fiatalember megrendítő tanúságtételét is hallhattuk, aki egy ferences atya facebookos segítségével indult el a hit útján és találkozott az élő Istennel.
Az ifjúságnak mindig nagy jelentősége van a Háló életében. Nagy öröm, hogy már önállóan szervezik rendezvényeiket. Nekik László Rezső tartott előadást Férfinak és nőnek teremtette címmel, majd Molnár Ibolya segítségével a szeretetnyelvekkel ismerkedtek a műhelymunkán. A legkisebbekről Csobot Györgydeák Adél és Szabó Enikő gondoskodtak, így a felnőtt családtagok nyugodtak vehettek részt az előadásokon.
A Caritas lelki igazgatója, Ft. Sajgó Balázs által bemutatott szentmisével zárult a rendezvény. Biztatott, hogy magunkban és másokban is szítsuk fel minden nap a jót, mert néha szükségünk van mások bátorítására. Fontos a visszajelzés. A prédikációban a hűség és a hit kulcsszavaira épített. Kiemelte, hogy a hit belső látást is jelent. Ebben a farkastörvényű világban csak úgy tudunk megmaradni, ha minden nap felszítjuk a kegyelmi erőt.
Józsa Zsuzsa
Tiszta szívemből köszönöm, hogy ott lehettem a Háló nagybányai találkozóján!
Bár eredetileg arra készültem ezen a szeptember végén, hogy egy dombtetőn ülve – Petőfihez hasonlóan - „hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét”, de ehelyett Hozzátok mentem a háló találkozóra. Nagyon jó döntés volt! Amellett, hogy bár messziről, de megcsodálhattam a gyönyörű őszi színekben pompázó hegyeket, amelyek Nagybányát körülveszik, bepillanthattam a gesztenye fesztivál programjába, sétáltam egyet a virágkiállításon, egy hihetetlenül tartalmas szombati napot töltöttem el az Általatok, a Szent József templomban szervezett találkozón!
Már a reggeli kezdés nagyon magasra tette a mércét, hiszen a megnyitó beszédek után Orosz István (görög katolikus parókus, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely igazgatója) a „Miért is ne ítélkezzünk?” és a „Hogyan szeressük önmagunkat, felebarátainkat és Istent?” témakörökben olyan tanulságos, gondolatébresztő előadást tartott, ami az ő humorának és karizmájának köszönhetően mindenkit lebilincselt. Az ezt követő szentmise alatt, amelynek főcelebránsa Ábel atya (Ft. Ambrus István kapnikbányai plébános) volt, tovább mélyülhettek ezek az elültetett gondolatmorzsák is, miközben lélekben tényleg mindenki megérkezett erre a napra.
Nekem, mint a Háló-ban szokásos kis csoportos beszélgetés egyik vezetőjének így könnyű dolgom volt - hiszen nálunk remek beszélgetés, műhelymunka kerekedett ki ezekre az előzményekre alapozva. Nagyon gyorsan elröpült ez az óra is, és mindenki úgy érezte, hogy jó lenne folytatni... Ezt többen meg is tették, miközben az ebédre feltálalt finomabbnál finomabb falatokat elfogyasztották. Nekem ekkor is egy kellemes meglepetésben volt részem, hiszen Ady Endre kései leszármazottjával, az ő egyik írói álnevét viselő Idával ültem egy asztalnál.
A délután nehéznek ígérkezett, mert nem volt egyszerű teli pocakokkal üldögélő emberek figyelmét egy ilyen intenzív délelőtt után fenntartani. De el kell ismernem, hogy a délutáni előadók ezzel is megbirkóztak. Először Ft. Szmutku Róbert nagybányai esperes úr mesélt - szép képek vetítése mellett – arról, hogy mit is jelentett az ott lévők számára a 2019. évi medjugorjei zarándoklat. Szerintem ekkor többen eldöntötték, hogy legközelebb ők is részesülni szeretnének ezekből a felemelő pillanatokból! Ezt követően Bodor Ágota pszichológus doktornő tartott előadást a „Hogyan értékeld embertársaidat és önmagad?” kérdéskörben a pozitív gondolkodásról, amivel - ahogy azt a hozzá érkező sok kérdés is bizonyította - sikerült az ott lévőket megfognia, elgondoltatnia, és remélhetőleg többeket elindítani ezen az úton.
A legnehezebb feladatot mégiscsak Szeibert András, a Háló egyik alapítója nyerte el, aki az utolsó előadást, műhelymunkát tartotta, ráadásul egy majd fél órás koncertet követőn. A zene felemelte a szívünket, és megdolgoztatta a könnycsatornáinkat - hála a Herki József hegedű és Reszler Dorina zongora művész kiváló előadásában elhangzó olyan műveknek, mint például Veracini Largója vagy Williams Schindler listája. Szeibert Andrásnak ezt követően mégiscsak sikerült azokat a bizonyos kis szürke agysejteket megdolgoztatnia. Így az öt csoport rengeteg olyan javaslatot hozott össze, amikkel – véleményük szerint – sikerülne tovább mélyíteni a kapcsolatokat, érdemi tevékenységet kisközösségeikben, és az egész Háló tekintetében.
Megható volt azt is látni, hogy az eddig is ezen munkálkodók milyen örömmel, meghatottsággal veszik át az ezt elismerő okleveleiket, ami egyben a szombati nap hivatalos zárását is jelentette.
A szombati programot nekem méltó keretbe foglalta a pénteki és a szombati vacsora, amelyen szintén nagyon tartalmas beszélgetéseket folytattam sok-sok kedves emberrel, akiket most ismerhettem meg. Külön köszönet, hogy figyeltetek rám, és hogy Katótól kaphattam szállást, aki kiváló házigazdám volt! Megtisztelt bizalmával, és emellett elhalmozott minden jóval!
Isten áldása legyen mindnyájunkkal!
Felebaráti szeretettel,
Villányi Andrea (Budapest)
Villányi Andrea beszámolója Nagybánya honlapján >>
Villányi Andrea beszámolója és képek a RomKat.ro-n >>
Villányi Andrea beszámolója és képek a Szatmár.ro-n >>
15 éves a Nagybányai Háló Mozgalom
Képzeljük el a következő képet: egy hajó ring a tenger vízén, a matrózok hálót bocsátanak a tengerbe, hogy halat fogjanak, mert szükségük van eledelre, táplálékra. A hajó az Egyház szimbóluma, Isten népe, Krisztus teste, a matrózok pedig a hívek. Mi a háló? A háló a Háló! Mi a Háló? A háló fonalakból áll, sok fonalból, ami alkot egy hálót: sok kicsi rész, ami alkot egy egészet. A Háló több kicsi csoportból áll, ami alkotja a nagy Háló közösséget, ahogyan a Háló egy csoport az Egyházban. Sok kicsi rész alkot egy egészet, az Egyházat. S ha az egyik kicsi rész ünnepel, akkor ünnepel az egész, mert sok a rész képezi az egészet, a sok kicsi nélkül nem volna egész.
Ezért is ünnepelt együtt a Háló szeptember 28-án a nagybányai Szent József plébánián, mert ezen a napon tartotta a nagybányai Háló közösség az évente megrendezett találkozóját. Ünnepelt, mert e kis közösség 15 éves, a Háló pedig 30. Ezért kell újra föltennünk a kérdést, mi a Háló. Eltelt 15 év, 30 év, s most rajtunk áll, hogy mennyi lesz még.
A találkozó mottója: "Szeressétek, öleljétek át egymást, soha ne fordítsatok hátat a másiknak, mert a legnagyobb luxus ítélkezni mások felett és haragot tartani." (R.R.). Ebben a témában hallottunk egy előadást Ft.Orosz István Imre máriapócsi görög katolikus parókus tanításai által. Az előadás arról szólt, hogy Isten mindenkit szeret és egyformának teremtett, emiatt nekünk is így kell viselkednünk egymással magunk között, ne a külső alapján ítélkezzünk másokról. Továbbiakban figyelmeztetett bennünket arra, hogy szeressük önmagunkat is, mert enélkül nagyon nehéz lesz a mások szeretete.
A szentmisét a Ft.Ambrus István (Ábel atya) kapnikbányai plébános koncelebrálta a jelenlévő atyákkal (Ft.Dánku Balázs házigazdával és Ft.Veres Attila felsőbányai plébánossal). A szentbeszédben arról beszélt, hogy legyünk alázatosak, tegyük a jót, a jutalmat ne az emberektől várjuk. Isten mindenkit megjutalmaz majd tetteink alapján.
Az Eucharisztia közös ünneplése után ebédeltünk, beszélgettünk. Ez a Háló másik arca: a személyes találkozás egymással. A lelki és testi feltöltődés után volt még néhány program: Ft. Szmutku Róbert esperes beszámolt Međugorje-i élményeiről, a hely szellemiségéről és az ott működő evangelizálás erejéről, gyümölcseiről. Bodor Ágota szakpszichológus a pozitív gondolkozás fontosságáról beszélt. Utána pár zenés perc következett. A program végén Szeibert András a Háló egyik vezetőjének, s egyben egyik alapítójának az irányításával elmélkedtünk a Hálóról, és arról, hogyan lehetne tovább fonni és másokat is behálózni.
A program tartalmas volt, kaptunk utánpótlást, lelki eledelt. A találkozó véget ért. Most rajtunk sor az itt kapottakat gyümölcsöztetni, kamatoztatni, hogy Krisztus evangéliuma még jobban terjeszkedjen a világban. Mert ez a Háló: befonni a világot a Megváltás és Feltámadás örömhírével.
Fekete Csaba (Nagybánya)
Fekete Csaba beszámolója a RomKat.ro-n >>
Fekete Csaba beszámolója a Nagybánya honlapján >>
„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt. 87,7)
Szeptember 21-én, egy verőfényes kora őszi napon, Adán, a Cseh Károly Általános Iskola központi épülete adott helyet a Délvidék 12 helységéből érkező 65 „hálósnak”. Találkozásunk ezúttal a következő évben Budapesten sorra kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészületek jegyében zajlott.
A résztvevők köszöntése után ft. Szakály József plébános tartott előadást erről a témáról, mintegy ráhangolva bennünket a már nem egész egy év múlva bekövetkező nagy eseményre, amikor is az egyház szíve 2020. szeptember 13-a és 20-a között a magyar fővárosban fog dobogni. Magyarországon először 1938-ban tartottak Eucharisztikus Kongresszust, melyen vidékünkről (pl. Zentáról, a Jézus Szíve plébániáról) is sokan vettek részt. A kongresszus himnusza a „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat…” kezdetű ének volt. Több ezres gyónásokról és áldozásokról beszélt az atya (egy este több mint 120 ezer ember gyónt meg). A kijelölt stációs templomokban stációs miséket tartottak.
A Szentszék 3 éve döntött úgy, hogy 2020-ban ismét Budapest lesz a helyszíne ennek a jeles világegyházi eseménynek. Az előttünk álló kongresszus stációs helye a Hősök tere lesz, ott ahol 1991. augusztus 20-án II. János Pál pápa misézett. A nyitó szentmisét a Puskás Ferenc stadionban tartják, és elsőáldozások is lesznek. Idáig már több mint 3000 elsőáldozót regisztráltak. Szeptember 19-én, a szombat esti vigíliát szentségi körmenet követi virrasztással, majd szeptember 20-án, vasárnap kerül sor a záró szentmisére. Mivel az eucharisztiától elválaszthatatlan a kereszt, a kongresszus jelképe egy gyönyörű kereszt lett, egy fantasztikus ötvösmunka, az Árpád-házi szentek ereklyéivel.
Az oltáriszentség magunkhoz vételét, ezt a megismételhetetlen áldozatot minden szentmisén újra és újra átélhetjük. A találkozás az Úrral bennem is tüzet kell, hogy fellobbantson, a szentségi erő ennek következtében bennem is kell, hogy működjön. Ezért mondhatjuk azt, hogy az eucharisztiának missziós küldetése is van.
Nagyon alapos előadása végén az atya a kongresszussal kapcsolatban az internetes elérhetés lehetőségeit is elénk tárta, valamint nyomatatott szakirodalmat is ajánlott.
A délelőtti kiscsoportos beszélgetést szentségimádás és szentmise követte a Szentháromság plébániatemplomban. A napot kulturális program zárta, melyen a Vadvirág hagyományőrző egyesület tehetséges fiataljai mutatkoztak be hangszeres zenével és énekkel. Végül Halmai Tibor, a Délvidéki Háló vezetője gondolataival, a Háló előttünk álló programjainak ismertetésével zárult ez a nagyszerű nap, melyen ismét megtapasztalhattuk az együttlét örömét, valamint a szentmise alatt az oltáriszentség megismételhetetlen csodáját.
A találkozó Ada Község és a Budapesti Háló Egyesület támogatásával valósult meg.
Bálint Tünde beszámolója és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
„Az előrejutás titka az elindulás” mottó köré épült az idei 12. Kárpát-medencei Ifjúsági Háló-találkozó, melyet sok év után második alkalommal szerveztek a Felvidéken, ezúttal Füleken. A találkozó az ismerkedés és a csapatépítés szellemében, illetve az egyházon belüli szorosabb együttműködés jegyében telt.
Kovács Zsuzsanna, szervező, a Háló mozgalom tagja a programot ismertette:
„Pénteken volt egy nyitó ismerkedős program, szombaton délelőtt Urbán Péter, a Tandem vezetője, volt Háló ifis tartott előadást, amit kiscsoportos beszélgetés követett. Délután pedig alternatív programok zajlanak. Öt programból választhatnak a fiatalok”– nyilatkozta. Volt imaműhely, beszélgettek arról, hogy lesz-e magyar megmaradás, hogy milyen az egészséges párkapcsolat, elmélkedtek a harmadik évezred missziójáról, illetve részt vehettek önismereti és szituációs játékokban is.
"Ezekben a csoportokban nagyon fontos, hogy bizalmi légkört alakítsunk ki, hogy ami ott elhangzik, az köztünk maradjon. Ilyenkor nagyon mély beszélgetések zajlanak, és olyan dolgokat tudunk meg a másikról, amit soha nem gondoltunk volna” – magyarázta Burány Ildikó, aki Délvidékről érkezett és évek óta részt vesz a Háló rendezvényein.
A háromnapos találkozón több mint 60, a Kárpát-medence keresztény kis közösségeinek fiatalja vett részt a Felvidékről, Magyarországról, Partiumból, Délvidékről és Erdélyből. Többségük évek óta hálózik. Az erdélyi Magyari Tímea szülei révén került kapcsolatba a mozgalommal:
„Szüleimmel voltam először Tatán táborban. És számomra mindig feltöltődést jelent új embereket megismerni, és Istennel a kapcsolatot mélyíteni” – mondta.
Jakab Ferenc Mózes Olivér, a partiumi Háló szervező csapatának aktív tagja.
„Különféle eseményeket, táborokat, találkozókat szervezünk, akár többnaposakat vagy egynaposakat is. És én nagyon szeretem ezt a társaságot, ugyanis a Háló egy nagyon nyitott, nagyon befogadó közösség”– nyilatkozta.
A Háló mozgalom célja, hogy összefogja az aktív, közösségi szemléletű fiatalokat, és olyan nyitott programokat szervezzen, amihez külsősként is könnyen lehet kapcsolódni.
„A Háló mozgalom mintegy 30 évvel ezelőtt indult. Azzal a céllal jött létre, hogy a már működő kis közösségeket összehozza, és azt a tapasztalatot, amit már a kommunizmus alatt is megéltek a kis keresztény közösségek, felszínre hozzák és tapasztalatot cseréljenek egymással. Aztán kicsit áttevődött a súlypontja a Hálónak a határon túli területekre, és tulajdonképpen manapság Kárpát- medence szerte találkozókat szervezünk” – avatott be Schön Bálint, a Háló mozgalom önkéntese.
A találkozó nagyon bensőséges, családias hangulatban zajlott. A szervezők kiemelték, hogy a rendezvény lényege egy hármas találkozás: önmagunkkal, egymással és Istennel. Emellett arra buzdítják a fiatal résztvevőket, hogy az itt szerzett élményekkel gazdagítsák saját helyi közösségüket, és építsék Isten országát.
Szvorák Emese
Szvorák Emese beszámolója képgalériával a Ma7.sk-en >>
Délvidékről Felvidékre
Szép számú csapattal indultunk útnak 2019. szeptember 13-án a felvidéki településre, Fülekre, ahol a XII. Kárpát-medencei ifjúsági Háló-találkozón vettünk részt. A háromnapos találkozóra Délvidék több településéről is érkeztek fiatalok, közös buszban utazva, így erősítve az itthoni hálós kapcsolatokat is. Voltunk Torontálvásárhelyről, Újvidékről, Bácskertesről, Moholról, Zentáról, Csantavérről, Felsőhegyről, Adáról, Óbecséről, Csókáról és Magyarkanizsáról.
A délvidéki csapat fiataljai javarészt már a többedik találkozón vettek részt, így sok ismerős arc volt a társaságban, de mint mindig, most is voltak újak. A találkozón való részvétel, a hangulat, a közös élmények csak még jobban megerősítették ezeket a kialakuló vagy virágzó baráti kapcsolatokat.
A pénteki út, az érkezés, és a jégtörő játékok még jobban feloldották a hangulatot, megindították az egymással való személyes találkozások elmélyülését.
A találkozó egy hívó gondolata Becca Priortól származott: „Az, hogy mások milyennek látnak, néha pont az ellentéte annak, amit magadról hiszel.” A hétvégén a kiscsoportos beszélgetések, a visszajelzések, az imádság útján magunkról alkotott képünk és istenkapcsolatunk is fejlődhetett. Urbán Pétertől (tréner, coach, a TANDEM vezetője), aki néhány éve még aktív szervezője volt a Háló ifi eseményeinek, hallgattunk egy meghökkentő című, ám annál tartalmasabb előadást: “Keresztény vagyok, nem nyomi” elnevezéssel.
Ebéd után különböző témájú műhelymunkákon vehettünk részt, melyek az egészséges párkapcsolatról, a magyar megmaradásról, a harmadik évezred missziójáról, kommunikációs szituációkról vagy épp az imádságról szóltak. A délutáni városnézős program tele volt csupa érdekes, kihívással teli feladattal, amelyeket a Füleki várra való feljutás koronázott meg. A vacsora utáni régiós bemutatkozások, a jellegzetes helyi ételek megkóstolása, a táncház, a hajnalig tartó kötetlen együttlét mind szép emlékeket hagytak bennünk.
A vasárnapi Szentmisén együtt imádkozni a helyiekkel, szolgálni, énekelni talán a legmeghatóbb pillanat volt a számomra. Az egész hétvégén nagy vendégszeretettel fordultak felénk a helyiek, ami különösen kedvessé tette számunkra ezt a néhány napot.
Talán ez is hozzá tett ahhoz, hogy én is átélhettem, miért adnak sokan igenlő választ az újak által feltett örök kérdésre: “Tényleg megéri ennyit utazni egy hétvégért?”
A megható búcsú alkalmával örömet is érezhettünk, mivel tudtuk/tudjuk, hogy a következő, XIII. Kárpát-medencei ifjúsági Háló-találkozón mi, Délvidékiek várhatjuk és fogadhatjuk tárt karokkal a Többieket, viszontlátva, viszontölelve egymást.
Hovanyec Judit
Hovanyec Judit beszámolója képgalériával a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke és Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, a diagnózisalapú felzárkózási romastratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos volt szeptember 10-én a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a Háló Egyesület Részigazság Klubjának vendége Budapesten.
A Süveges Gergő újságíró által vezetett beszélgetés címe – „Második Trianon?” – Székely János püspök egy korábbi kijelentésére utal (erről az Új Ember 2019. március 31-i számában és a Magyar Kurír portálon megjelent interjúban olvashatnak – a szerk.), amely szerint „Északkelet-Magyarországon és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a munkanélküliség. Mintha a magyar társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön.”
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) cigánypasztorációért felelős püspöke a Háló klubestjén elmondta: Magyarországon – és sajnos máshol is – a cigány lét a legtöbb esetben összekapcsolódik a nyomorral, a kilátástalansággal, annak ellenére, hogy a szegénység természetesen nem lényege a cigány identitásnak. Szép és gazdag a cigány kultúra, tanulhatunk is tőlük: családszeretetet, istenközelséget, az elhunytak, az idősek iránti tiszteletet; tudnak felszabadultan örülni, ünnepelni, kifejezni a hálájukat, szeretetüket. Számos tehetséges ember van köztük: kevéssé ismert, hogy például apai és anyai ágon Charlie Chaplin is cigány volt, ahogy Elvis Presley is.
Hazánkban a cigányok sajnos a rendszerváltozás nagy vesztesei lettek, az akkori döntéshozók nem gondolták végig a társadalmi-gazdasági folyamatokat. Azelőtt túlnyomó többségük dolgozott, igaz kötelező is volt a munka, de a cigányság ezt elfogadta. Rengeteg pozitív eredménye volt ennek. Három évvel a rendszerváltozás után viszont a munkaképes cigány embereknek már csak a 28 százaléka dolgozott.
Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a jelenről szólva leszögezte: Mi, akik itt ülünk, a „jóléti erkély” lakói vagyunk, az okosok, a tehetősek, az önbizalommal rendelkezők közé tartozunk, akik egy nagyon kényelmes világból nézzük azt, amiről most szót kell ejtenünk, de a közbeszéd tárgyává kell tennünk ezt a hatalmas problémát, és változtatnunk kell a hozzáállásunkon is.
A nyomor azt jelenti, hogy olyan mértékűvé válik a hiány, hogy elvesznek a célok. Térben és időben beszűkül az ember élete, már csak egy a fontos, a túlélés. Nem mondhatjuk, hogy cigányszínű a nyomorúság, ugyanakkor rengeteg cigány ember él ilyen szinten. Sok száz települést és településrészt beazonosítottunk már ezzel a rettenetes képpel, számos riasztó adatunk van, amit nem is szeretnek hallani az emberek, sőt arra gondolnak, hátha nem is igaz. Nem is érdemes számháborút folytatni – mondta Vecsei Miklós: az eleve elfogadhatatlan, hogy tízezer gyermek szenved ma Magyarországon a kilátástalanságtól, a nyomortól, és ebben az elképesztően lehetetlen helyzetben meg kell állnunk, hogy elgondolkodjunk: miként történhet meg mindez ott, ahol mi élünk? Meg kell születnie bennünk a döntésnek, hogy segíteni akarunk, vagy fel akarjuk menteni magunkat. A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem adunk olcsó válaszokat ezekre a súlyos kérdésekre. Arról kell beszélnünk, hogy háromszáz településen, ahol nagyjából háromszázezer cigány ember él, annyi gyerek születik, mint az egész nyugat-magyarországi régióban.
Székely János felhívta a figyelmet arra, hogy a szívszorító nyomor gyakran nincs is tőlünk olyan távol. Felidézte: a karácsony előtti napokban felkereste Szombathely néhány nagyon szegény családját. Az egyik négygyerekes család egy egyetlen szobából és egy kis előtérből álló épületben lakott. A falak penészesek voltak, nem volt bent sem vécé, sem fürdőszoba, csak egy csap. Négy kicsi gyermek ilyen körülmények között nő fel a mai Magyarországon, egy gazdag nagyvárosban – mondta a püspök, majd hozzátette: hála Istennek, a családnak lesz előrelépési lehetősége, egy nagylelkű személy segített nekik, s most az önkormányzattól számíthatnak támogatásra.
Süveges Gergő arról is kérdezte a Háló-klub vendégeit, hogy az állam el tudja-e látni a cigányság felemelésének feladatát, és azt milyen módon teszi, illetve kinek kell lépnie ebben az ügyben.
Nyilván „valaki másnak” kell lépnie... – mondta Vecsei Miklós –, megszoktuk már, hogy a tömeg rendszerint azt kiabálja, valakinek valamit meg kell tennie, azután az emberek nyugodtan hazamennek, mert ők megmondták.
Lehet úgy gondolkodni, hogy a nyomornak, ennek a rettenetnek a megoldása állami feladat, és úgy is, hogy azzal az egy emberrel, akivel nap mint nap találkozunk, szóba állunk, megtudjuk a nevét, kedvesek leszünk hozzá. Még az is lehet, hogy valami jó dolog fog történni, tessék kipróbálni! Ne felejtsük, az álló embernek van lehetősége lehajolnia ahhoz, aki fekszik. S ez a mi dolgunk. Lényegesen többen vagyunk mi, akik tehetünk valamit, mint azok, akiknek szüksége van arra, hogy tegyünk értük. Nem kellenek új törvények, a helyzet akkor változik meg, amikor a társadalom egyre nagyobb része elhiszi, hogy lehet változtatni – hangsúlyozta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
Tiszabőn beszélgettem a védőnővel – folytatta Vecsei Miklós –, aki több száz kóbor kutya között biciklivel kanyarogva látogatja nap mint nap a kicsiket. Megkérdeztem tőle, hány szülés volt az előző évben, azt mondta: 79. Megkérdeztem, mennyi volt problémás, rávágta: 79. Ekkor megkérdeztem, miben tudnánk segíteni? Azt mondta: görcsoldó kúpra lenne szükség. Ehhez nem szükséges új törvényt hozni.
Miniszterelnöki biztosként a felzárkóztatás érdekében indított programokról is szólt. Hangsúlyozta, hogy a gyermekek vannak a fókuszban. – Azon talán senki sem vitatkozik, hogy egy pici babának jár-e a gondoskodás, hogy kicsivel több esélye legyen a teljesebb életre. Garantálni szeretnénk, hogy ahova gyermek születik, ott legyen egészséges ivóvíz, minden házban egy kis sarok, ami be van fűtve, van villany, ez a minimum.
A háromszáz legszegényebb település felkarolására kaptunk felkérést a kormányzattól. A Jelenlét program keretében a megfelelő diagnózis után olyan intézményt és szolgáltatást kap az adott település, amilyenre szüksége van, és nem olyat, amire pályázatot írtak ki.
Nem kell oktatási törvényt módosítani ahhoz, hogy egy pedagógus belássa, mást kell tanítani egy budai kerületben, és mást Tiszabőn. Átveszünk óvodát, bölcsődét, és elkezdjük kicsit másképp működtetni. Alkalmazunk egy nagyon jó gyermekpszichológust, meg valakit, aki ismeri az ott élőket (lehet, hogy csak hat elemije van, de remek kávét főz), és beteszünk még két mosógépet, és alkalmazunk egy védőnőt is. Reggelente érdemes lesz bejönni, mert egy jó kávét is ihat az anyuka, amíg a többiekkel játszik a kicsi. Ha ezt hívom bölcsődének, oda fogják vinni a cigány édesanyák a gyerekeiket. Ez a diagnózisalapú fejlesztés. Az első mozdulat a miénk, mi megyünk el közéjük – és együtt jövünk vissza, ez az integráció iránya. Az erős embernek van meg erre a lehetősége. Az a nagy hiba, hogy a társadalom azt várja, hogy ők változzanak meg, pedig a valóság az, hogy nekünk kell megváltoznunk.
Az Egyház feladatáról szólva Székely János arról beszélt, hogy fontos, de nem elég az állam elkötelezettsége, kellenek a kinyújtott kezek. Egy olyan országban élni, ahol van szeretet és testvériség, nagyon jó, de egy olyanban élni, ahol nincs, az mindenki számára pusztító. Minket is megbetegítenek a beidegződéseink, az előítéleteink. Pedig el kellene indulnia a kinyújtott kezeknek mindkét oldalról, nem cigány és cigány részről is – mondta.
Székely János hozzátette: évszázadok óta voltak és vannak apostolai a cigánypasztorációnak. Rengeteg helyen jelen vagyunk itt, Magyarországon is, de a probléma méretéhez képest a tevékenységünk nagyon kevés. Pedig úgy érzem, most még nyitva van a romák szívének kapuja, amin keresztül egy pap nagyon könnyen beléphet. Mindenütt nagy szeretettel fogadnak, Isten emberét látják a papban. Utolsó lehetőségeink ezek, hogy a kereszténységhez közelebb segítsük cigány testvéreinket. Sok száz évre eldőlhet, hogy például Észak-Magyarországnak milyen lesz a vallási térképe. A legtöbb cigány család még főként a Katolikus Egyházhoz kötődik: még nyitva a kapu.
A püspök kiemelte: fontos az oktatás és a munkahelyteremtés, s főként e kettő együttes segítése, de kell a szív is. Sója Miklóst – aki Hodászon negyven éven át kísérte-segítette a putrik világában élőket – sokszor kérdezték, hogy mi a módszere a cigánypasztorációban. Ő általában nem szeretett erre válaszolni, azt mondta: „Menj közéjük, és ha van szíved, megtalálod az utat.” Ha nem nyújtjuk ki a kezünket, a társadalmunk embertelenné válik. Hídépítőkre van szükségünk! – mondta Székely János. Példaként említette Molnár Gál Béla négygyerekes apukát, diakónust, aki Balajton (egy olyan helyen, amelyet – ahogy mondták – az Isten is elhagyott) elkezdte a családokat látogatni, és a helyi templomban imádkozni. Jelenleg hetven-nyolcvan fős roma plébániaközösséget vezet Balajton. Egy ember kellett mindehhez – mondta a püspök.
A Háló-klubban megtartott esten többek közt felszólalt Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont főigazgatója, és az intézmény romaintegrációs programjairól, törekvéseiről beszélt. Úgy látja, hiányzik a hiteles kommunikáció, a megfelelő fórum, ahol beszélni lehetne mindezekről. Jó volna, ha az egyházi intézményekben trendi lenne nyitottnak lenni, például evangéliumi elvárás lenne behozni az iskolába a szomszéd ablaktalan lakásból a gyermeket – fogalmazott a főigazgatónő.
Székely János ehhez hozzáfűzte: a legszegényebbek felé nyitni sokak számára az Egyházban is nagyon nehéz. Lassú folyamat, amíg ez meg fog bennünk születni. De például egy iskolaigazgató megteheti, hogy egy lelkinapra meghív valakit, aki minderről beszél, és akkor el lehet ebbe az irányba indulni.
Vecsei Miklós leszögezte, egy fővárosi iskolának nem tilos például egy testvériskolát választani Borsodban, és jó gyakorlat lenne egyes programokba onnan is behívni tanulókat. A gyerekeink jófejek, vennék a lapot, én bízom bennük, ők meg tudják változtatni a világot – biztatott.
A Magyar Kurír beszámolója még több képpel >>
A Kárpátaljai Háló Egyesület hagyományos családi napjára idén augusztus 17-én került sor, amelyre régiónk számos községéből érkeztek az egyesület önkéntesei családtagjaikkal együtt: Koncháza, Munkács, Beregszász, Jánosi, Balazsér, Bene, Tiszaújlak, Karácsfalva és Nagyszőlős.
A több mint 50 fős társaság a Dédai-tó partján élvezhette ki a fürdőzés és a jó idő által megengedett szabadidős játékok lehetőségeit. A megérkezés után nem sokkal kezdetét vette a közös kürtőskalács sütés, párhuzamosan pedig a bogrács is készülőben volt. A délután folyamán mindenki nagy örömére a tiszaújhelyi kézműves csoport Molnár Melinda vezetésével foglalkoztatta társaságunk apraját-nagyját. A közös vacsora után még kihasználtuk az időt a személyes beszélgetésekre, a közeli hálós-programok tervezésére. A bátrabbak pedig másnap reggelig maradtak sátorozni a tóparton.
Köszönjük szépen minden kedves hálósnak és résztvevőnek, akik megtiszteltek jelenlétükkel valamint segítettek ezen csodás nap megszervezésében. Továbbá hálás köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, akiknek támogatása hozzájárul programjaink megvalósításához.
Kovalszkij Olgica
A Tatai TV felvétele
Ez volt a tábor hivatalos programfüzete >>
Cikk a táborról az Új Ember augusztus 11.-i számában
Július 13-án 8 órától 38 főből álló lelkes csapat gyülekezett a törökbecsei Assziszi Szent Klára plébánia udvarában és hittantermében. A hazai törökbecsei hálósok mellett Délvidék 7 további helységéből és Magyarországról is érkeztek résztvevők 1-től 88 éves korig. A szervezők jóvoltából, élükön Micsik Béla bogozónkkal vált valóra a Sóskopó Természetvédelmi Terület megtekintése és megismerése. A találkozó megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatta.
A fiatalabb és vállalkozó szelleműek gyalogosan tették meg a mintegy 7-8 kilométeres utat a Sóskopó tó déli partja mentén. A régebb óta fiatalok traktoros pótkocsin ülve csodálkoztak rá Isten teremtett világának szépségére. Utunk gazdag legelőkön át vezetett, amelyen juhok és tehenek legelésztek, majd napraforgó parcellák színpompájában gyönyörködhettünk. Ezután szinte égig érő sötétzöld levelű kukoricaföldek következtek. A célunkhoz közeledve megpillantottuk a Sóskopó gyógyhatású tavának tükrét. Az idei esős nyár nyüzsgő élettel töltötte fel a tó környékét. A ritkaságnak számító védett növényzet mellett sok bogarat, a magas lesről védett madarakat is láthattunk. A vadászlakhoz érve jó hangulatban barátkoztunk és ismerkedtünk.
A bőséges ebéd után, amelyet farkas étvággyal fogyasztott mindenki előadással folytatódott a nap. A Természetvédelmi övezet őre és vadőre Bitó Ottó előadásából sok érdekességet tudhattunk meg a terület élővilágáról és a megőrzésére fordított fontos kezdeményezésekről. Különösen a vándormadarak életében nagy jelentőségű a Sóskopó területe - mondta, ugyanis tavasszal itt párzanak és keltik ki a fiókáikat, s ha szárazabb a nyár tovább vándorolnak. Északról a darvak október végén vagy november elején lepik el a tavat. A vadludakkal és vadkacsákkal együtt több tízezres létszámban láthatók. Ilyenkor szervezik meg évente a darufesztivált, amelyre bennünket is meghívott az előadónk.
A szentmisén, amelyet hálós barátunk Ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános és Ft. Halmai János, törökbecsei káplán celebráltak, közösen imádkoztunk és hálát adtunk a Jóistennek ezekért a szép élményekért. Testileg, lelkileg feltöltődve, hálás szívvel indultunk haza a Hálós gyalogtúráról, amelynek mottója „Őrizd meg a rád bízott kincset” volt.
Visszafelé az utat sokkal gyorsabban tettük meg, mert fejünk felett fekete felhők tornyosultak és a természetet tápláló eső is lassan eleredt. Ez sem rontotta el a hangulatunkat, ki-ki esernyőt, esőkabátot vett elő, de sokan élvezték a hűsítő esőcseppeket is. Tudtuk, hogy áldott földünk élővilágát, így a Sóskopó övezetét is a víz élteti.
Halmai Ági beszámolója és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
