Találkozás, kapcsolat, közösség

Jézus személye és tanítása az alap – Erdő Péter bíboros a főegyházmegye fiataljaival találkozott
A Magyar Kurír beszámolóját teljes terjedelmével idézzük

Erdő Péter bíboros, prímás március 21-én a fővárosi S4 Háló Közösségi és Kulturális Központban találkozott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye fiataljaival a tavalyihoz hasonló rendezvény keretében, amelyet a főegyházmegyei Ifjúsági Iroda szervezett a Katolikus Szeretetszolgálat által létrehozott uspace.hu tagjainak részvételével Mi az igazság? (Jn 18,38) címmel.
A Háló-központba érkezett fiatalokat Babos Áron, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referense köszöntötte, majd az Erdő Péter bíborossal való találkozást zenés áhítat vezette fel a Műegyetemi Katolikus Közösség zenekarának közreműködésével.

Bővebben...

„Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban” – Horváth Hanga élménybeszámolója a Nyíregyházi Háló Találkozóról
Március második hétvégéjén a Kárpát-medence különböző pontjairól érkező fiatalok és felnőttek gyűltek össze Nyíregyházán, hogy együtt töltsenek egy lelki és közösségi élményekben gazdag Háló-találkozót.
A mottónk Szent Ágoston gondolata volt: „Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban.” Ez a mondat végigkísérte az egész hétvégét, amelynek középpontjában a kapcsolatok építése, az elmélyült beszélgetések és a hit megosztása állt.
Péntek: Egy háló születése és Taizé-i csend
Az első este ismerkedéssel indult: nemcsak egymással, hanem a Háló közösségével is. Közösen alkottunk egy szimbolikus hálót fonalból, amelybe a szervezők belehelyezték a Háló értékeit és jellemzőit. Ez az egyszerű, mégis mély jelentésű közös alkotás segített ráhangolódni a hétvége szellemiségére. A vacsora után egy lélekemelő Taizé-i szentségimádás következett, amely csendjével és énekeivel különleges, bensőséges atmoszférát teremtett. Az este kötetlen együttléttel, beszélgetésekkel zárult.
Szombat: Remény, történelem és közösség
A napot Juhos Imre atya gondolatai indították. Előadásában két kérdést adott útravalóul a kiscsoportos beszélgetésekhez: Kinek mi a remény szimbóluma? és Hogyan tudunk igazán meghallgatni másokat, anélkül hogy egymás szavába vágnánk? A beszélgetések mélyek és őszinték voltak, sokan megosztották személyes tapasztalataikat és gondolataikat.
Délután közösen emlékeztünk meg március 15-éről a nyíregyházi Kossuth-szobornál, majd egy belvárosi séta következett, amely során a város történelmébe is betekintést nyerhettünk. Visszatérve a Borbányai Lelkigyakorlatos Házba, Kaszásné Tóth Judit, a Kisvárdai Szent László Gimnázium igazgatója tartott interaktív előadást a magyarságtudatról, amely elgondolkodtató és inspiráló volt.
Az este a Háló találkozókhoz hűen kötetlen beszélgetéssel és közös énekléssel telt.
Vasárnap: Hogyan tovább?
A hétvége zárásaként egy közös beszélgetés során mindenki megfogalmazhatta, milyen gondolatokat, érzéseket visz magával haza, és mit szeretne másképp tenni a hétköznapokban. Ezután együtt vettünk részt a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház szentmiséjén, majd egy közös ebéd keretében búcsúztunk el egymástól.
A hétvégét áthatotta a találkozás öröme, a közösség ereje és a mély lelki beszélgetések. A résztvevők – akik Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és Magyarország különböző pontjairól érkeztek – egy olyan élménnyel tértek haza, amely hosszú időre elkíséri őket. Mert amit másokban akarunk lángra lobbantani, annak először bennünk kell égnie.

Képek a találkozóról >>

Képek a találkozóról (folytatás) >>

Szervezői szemmel:
Az idei év első hálós ifjúsági találkozója Délvidéken valósult meg, Zentán, március 15-én. Hálásak vagyunk a lehetőségért és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásáért, hogy ezt a találkozót megszervezhettük, valamint büszkék rá, hogy a Hálóban jelenleg Délvidéken legaktívabb az ifjúság a régiók közül.
Ezen a rendhagyó és különleges találkozón a csapatépítést és a közösségben való fejlődést tűztük ki célul, amely ideje alatt sor került szórakoztató játékokra, tréner által vezetett kommunikációfejlesztő és közösségépítő gyakorlatokra, elmélyülésre, szentmisére, és többek között, március tizenötödike révén megemlékeztünk magyar ünnepünkről is, és tartottunk egy forradalomra épülő vetélkedőt.
Az önfeledt nevetés, játékosság, és a délvidéki Háló ifi programjainak tervezgetése mellett lehetőségünk volt kapcsolatot ápolni a délvidéki Háló elnökünkkel, Halmai Tiborral is. Ő maga gondosan követte és segítette a szervezési folyamatainkat, - ahogy eddig minden alkalommal - most személyesen is részese lehetett az ifjúsági közösségnek, ahol megbizonyosodhatott róla, a lelkesedés, összetartás és Isten szeretetében való közösségépítési szándék még igenis él a délvidéki ifjúság szívében.
Bizakodva és reménnyel tekintünk az év hátralévő részére, szervezünk és munkálkodunk, biztatva rá minden generációt és tevékenységünkkel tanúskodva: közösségben lenni fontos, közösségben lenni jó, keresztény közösségben lenni, pedig még fontosabb és még jobb!

Szakács Emese

Résztvevői szemmel:
A találkozó Zentán zajlott, és már reggel barátságos hangulat, tea és kávé fogadott minket. A köszöntő után, ismerkedő játékokkal kezdtünk, ezek gyorsan közelebb hozták a csapatot. Később csapatépítő tréner részvételével, csapatépítő játékokat játszottunk, melyek, a kommunikációt erősítették. Ez igazán izgalmas és tanulságos volt. Ebédre finom pizzát ettünk, közben sokat nevettünk és beszélgettünk. A délutáni szentmise meghitt pillanatokat adott, az ötletbörze pedig inspiráló gondolatokat szült. A napot egy vidám záróprogram és búcsúzás koronázta meg. Ez a találkozó nemcsak új barátságokat hozott, hanem maradandó élményeket is – alig várom a következőt!

Gulyás Annamária



Még több fénykép a HÁLÓ IFI közösségi oldalon >>

2025. március 1-én, a tavasz első napján, szombaton a Gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánián ismét találkozott a Gyergyó-medence Háló közössége, hogy egy üdítő, lelki élményekkel teli napot töltsön együtt. A találkozó egy négyéves ciklus második állomása. Az út melyet bejárnak a találkozók témái az értelmes emberi élet lépései: megismerni Jézust, szeretni és követni Őt, ezáltal üdvözülni. Az idei találkozó lelki keretét Dsida Jenő szavai közvetítették: „Tégy engem, tégy a szívedre: rajta pecsét legyek én!”. Az esemény a HÁLÓ küldetését képviselve, a találkozás, kapcsolat- és közösségépítés szellemében zajlott. 

Reggel kezdődött, és a közösség ereje végig jelen volt
A találkozó reggel 8:30-kor kezdődött, a résztvevőket forró kávé és meghitt baráti ölelés várta. Ft. Dávid György főesperes-plébános házigazdaként üdvözölte az egybegyűlteket majd rövid imát mondott. Szeibert András a Háló egyik alapítója és vezetőségének tagja ismertette az egyesület munkáját, rendezvényeit. A találkozó különleges színfoltja volt a 9:30-kor kezdődő kerekasztal-beszélgetés, ahol a meghívott vendégek – Antal Attila családterapeuta, Mátyás István református lelkész és Tímár Sándor házas hétvégés – osztották meg személyes tapasztalataikat és gondolataikat a szeretet, a kapcsolat és a családi élet fontosságáról. A beszélgetés szentírási alapjait a következő versek adták:
„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” (Mk 12,30)
„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mk 12,31b)
„Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" (Jn 13,34)
„Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4, 19)
A beszélgetésben kitértek, hogy mi is valójában a szeretet, hogy milyen viszonyban van az Isten-szeretet, a felebaráti szeretet és az önmagunk szeretete, feltérképezték, hogy milyen nehézségek merülnek fel a szeretet kapcsolatban és milyen erőforrásaink lehetnek. A beszélgetés mélyre hatolt, konkrét irányt mutatott a felelősségvállalás és a szeretet rendjének kiemelésével, és Isten tanításába gyökerező valódi lelki táplálékot nyújtott a résztvevők számára.
A közösségi élmény – beszélgetés és műhelymunka
Az esemény folytatásaként a kávészünet alatt a résztvevők ismerkedtek és jóízűen beszélgettek. A program ezt követően kiscsoportos megosztással folytatódott, melynek során személyes élmények és tapasztalatok, élet tanúságok kerültek a közösbe.
Délután a műhelymunkák következtek, amelyek során a hálósok újabb ismereteket sajátíthattak el a szeretet gyakorlatából, miközben a közösségépítés szellemét tovább erősítették. A napot a 18:00-kor tartott szentmisével ünnepelték, amely során hálát adtak a közösségért és a nap ajándékaiért.
Családias légkör
A találkozó során a gyerekek külön foglalkozásokat élvezhettek, és közösen étkeztek a felnőttekkel. A Háló közösségi ereje abban rejlik, hogy lehetőséget kínál minden generáció számára a kapcsolódásra és a közösségi élmény megtapasztalására.
Különleges figyelem a Kárpátaljai magyar közösség számára
A rendezvény külön figyelmet fordított a háború sújtotta kárpátaljai magyar közösségre, ahol az idén is a Háló támogatni kívánja a gyerekek táborozási költségeit. A találkozó során elhangzott, hogy adománygyűjtés indul a Kárpátaljai Háló Egyesület támogatására, ezzel is hozzájárulva a közösség építéséhez és a nehézségek közepette való segítségnyújtáshoz.
Búcsú, hála és visszatekintés
A nap végén a találkozónak különleges üzenete volt: megmutatkozott a közösség ereje és Isten átölelő szeretete. A program során mindenki megtapasztalhatta, hogy közös élmények, az egymással és a Jóistennel való kapcsolatok ápolása egy olyan támaszt adhat, amely átsegíthet a nehézségeken.
Öröm volt számunkra, hogy személyesen találkozhattunk régi és új barátokkal, ismerősökkel, hogy együtt járhattunk az Isten felé vezető úton, figyelhettünk egymásra, megoszthattunk lelkünk kincseiből, történéseiből, örömeiből-bánataiból. Hangolódhattunk együtt Istenre, önmagunkra és egymásra. Reményeink szerint a találkozó emléke és tanulságai minden résztvevő szívében tovább élnek.
A szervező csapat nevében
Pázmán Attila

Képek a találkozóról >>

A Háló mozgalom Kárpát-medencei kibővített vezetőségi találkozóját február 21–23. között Nyíregyháza-Borbányán tartották. A hétvége célja az volt, hogy közösen áttekintsék a mozgalom jelenlegi helyzetét, megerősítsék közösségeiket és meghatározzák a jövőbeli irányvonalakat. Különösen fontos számukra, hogy ezek a találkozások nemcsak a szervezeti munka szempontjából lényegesek, hanem a hit megerősítésére is szolgálnak. A Háló keresztény közösségként a katolikus egyház értékei mentén építkezik, és a jó Isten gondviselésébe vetett bizalommal tekint jövőbeli küldetésére. Személyes hangvételű beszámolót olvashatnak.
Péntek este egy gasztroesttel indítottuk a programot, ahol az otthonról hozott ételeket kínáltuk egymásnak. Az este kötetlen beszélgetésekkel és imával zárult, amelyek segítettek bennünket abban, hogy lélekben is ráhangolódjunk a hétvége közös munkájára.
Szombaton műhelymunkák és megbeszélések során közösen dolgoztunk azon, hogy a Háló működése még hatékonyabb legyen. Megvitattuk a közösségépítés lehetőségeit, régióink helyzetét, valamint a szabályzatok és munkacsoportok szerepét. Fontos mérföldkőként itt kezdte meg működését a rétegek munkacsoport, amely a különböző élethelyzetekben lévő tagjaink összekapcsolásán dolgozik. További működő munkacsoportjaink a gazdasági, irodai, média és kommunikációs, régiós munkacsoport, valamint az S4 és a lelkiségi munkacsoport, amelyek mind hozzájárulnak a mozgalom sikeres működéséhez. Közös imádságunk és elhivatottságunk megerősített bennünket abban, hogy szolgálatunkkal valódi értéket közvetítünk és Krisztus tanítását követve építjük közösségeinket.
Vasárnap közösen vettünk részt a szentmisén, amelynek végén Jócsák Gréti nyíregyházi ifi bogozó gyönyörű népdaléneklésével tette még meghittebbé az esemény zárását. Ezt követően a vezetőségek célkitűzéseit és az előttünk álló feladatokat fogalmaztuk meg. Áttekintettük az idei év főbb időpontjait és a gazdasági helyzetet is. A hétvégét visszajelző körrel és közös ebéddel zártuk.
Találkozónk megerősített bennünket abban, hogy a Háló mozgalomnak továbbra is fontos szerepe van a keresztény közösségek összekapcsolásában és erősítésében a Kárpát-medencében. Hálával tekintünk a jó Isten gondviselésére, amely vezet és irányt mutat számunkra szolgálatunkban. A közösen megfogalmazott gondolatok és tervek új lendületet adtak munkánknak, és megerősítettek bennünket abban, hogy az együttlét, a hitünk megélése és a közös gondolkodás elengedhetetlen a további fejlődéshez.

Csobot Györgydeák Szabolcs

Csobot Györgydeák Szabolcs beszámolója a RomKat.ro-n  >>

Képsorozat a Háló Egyesület Fb oldalán >>

Itt a farsang, áll a bál...

Február 16-án a tiszaújhelyi könyvtárban farsangi bálra került sor a legkisebbek körében, melyet a Kárpátaljai Háló Egyesület és a Szeress és tedd a jót Jótékonysági Szervezet valósított meg. Bár az országban háború dúl, mégis úgy gondoltuk, hogy jó ha a gyerekek ebben a nehéz helyzetben egy kis vidámságot, örömöt kapnak. A zene váltsa fel a légi riadók szirénáit, az óvóhelyekbe menekülést váltsa fel egy kis játék, a szomorúságot egy kis vidámság. A bálra különböző jelmezekben érkeztek a résztvevők: volt itt bohóc, tavasztündér, csontváz, mókus, focista, boszorkány, kiskakas és hercegnők, ők különböző falvakból érkeztek hozzánk: Tiszaújhely, Karácsfalva, Salánk, és Mátyfalva.
Harangozó Miklós atya nyitotta meg a bált, gondolataival jó szórakozást kívánt mindenkinek,majd közösen egy imával kezdtünk. Az első tánc a jelmezek bemutatása volt, a gyerekek egy körben táncolva mutatták be jelmezeiket, amit a szülők tapssal díjazták. Utána kezdetét vette a játék. Volt itt minden: buborékfogó verseny, süti evő verseny, csavard fel a szőnyeget verseny, limbo tánc stb. Minden ügyes versenyző jutalomban részesült. Az ötletes jelmezekért is járt az ajándék. A buli végén, mindenki örömmel tért haza és emlékeibe zárta ezt a napot.

Molnár Melinda

Videók >>         Fényképek >>

"

 

Január 25-én a Kárpátaljai Háló Egyesület szervezésében csapatépítő napra került sor, melynek a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum adott otthont. Ez az esemény kiemelkedően fontos volt közösségünk számára. A csapatépítő játékok nemcsak közelebb hoztak egymáshoz, de segítették a kommunikációt, növelték az összetartást és csapatszellemet, valamint motiválóan hatottak a közös sikerek elérésében is. Köszönjük az élvezetes és kreatív játékokat Gogola Istvánnak. A délutáni programban szerepelt még kézműves foglalkozás, úszás, szaunázás, beszélgetések. A napot Szent Liturgiával zártuk, Pősze Roland atya gondolataival térhettünk haza.
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását.

Molnár Melinda

Képsorozat a Kárpátaljai Háló Egyesület Fb oldalán I >>
Képsorozat a Kárpátaljai Háló Egyesület Fb oldalán II >>

  A már hagyományosnak számító erdélyi hálós lelkigyakorlat színhelyéül a hargitafürdői Szent István zarándokház szolgált. A program lelki kísérője, vezetője a Budapestről érkezett Tegzes Katalin segítő nővér volt. A gyönyörű fehérbe öltözött környezet is segítette a résztvevőket, hogy advent előtt elcsendesedjenek és megtapasztalják teremtettségüket, azt a szeretetet, amit a Jóistentől kapnak nap mint nap. A lelki program szép élményekkel gazdagította a résztvevőket és megerősítette őket abban, hogy érdemes a testi egészség mellett a lelki egészségre is odafigyelni. A lelkigyakorlat segítette a résztvevőket ráhangolódni a 2025-ös Szentévre, melynek mottója „A remény zarándokai”.
  Az erdélyi Háló Egyesület köszönetét fejezi ki Csíkszereda Város Önkormányzatának, hogy támogatta e programot.

bejegyzés az Erdélyi Háló fb oldalán
 

Jakab Johanna beszámolója

  Péntek volt, hideg, szeles délután. Igyekeztem elvégezni feladataimat a munkában. 3 óra után egyre sűrűbben néztem az órát, lélekben már útra keltem. Tudtam, hogy Szalontán ránk várnak, 4 órakor már a torkomban lüktetett a szívem.
   Októberben Kovácspatakon az ottani Háló találkozón tartottuk régiós megbeszélésünket, ezen megfogalmaztuk a rövid és a hosszútávú terveinket. Közeleg az advent, keljünk útra. Péntek délután Katival, Csongival, Evelynnel és Ferivel Szalontára indultunk. Heves hóvihar kísért utunkon. Gál Marika fogadott otthonában, testvérével Annuskával, pár régi hálós társukkal. Hosszú idő után találkoztam újra Náday Katával. akivel fontos dolgokat tudtunk megosztani egymással, többek azonos korosztályú között lányainkról. Jelen volt többek között Szabó Ödön és felesége, Marika is; a kedves Krisztina énektanárnő, aki minden évben a szalontai Háló találkozó énekléseinek karmestere. Volt ideje a közös munkának is, Konrád Kati ünnepséggé formálta találkozásunk üzenetét csoportfoglalkozással a tanítványok köré építve. Szeretettel tudtunk egymáshoz fordulni, megnyílni és kapcsolódni. Gál Marika hatalmas fazék töltött káposztával vendégelt meg, Szabó Marika tiszteletünkre finom pávaszem süteményt sütött. Szívünkben magunkkal vittük barátaink arcát, hangját, ölelését.
  Este Méhkeréken meglátogattuk a Makai családot és újra átéltük a találkozás és a szeretetteljes fogadtatás örömét. Emlékeket idéztünk munkáról, találkozásokról, miközben finom illatú teát és süteményeket fogyasztottunk, már kicsit éreztük a közelgő ünnep gazdagságát.


   Éjszakai szállásunk az elvarázsolt, fagyos gyulai városi erdőben volt, ami felidézte a partiumi Hálós Szentjánosbogár gyermektáborok szép élményeit. Az éjszaka csendjében szinte hallottam a gyermeki nyüzsgést, amit nyáron megéltünk ezen a táborhelyen. Amilyen nagy volt a „forgalom” nyáron, most olyan súlya volt a téli mély csendnek. Közel éreztem a Jóistent. Szombat reggel a fagyos erdő csillogó arcát egy szelfiben örökítettük meg. Hideg volt, de mi boldogok, indultunk tovább Aradra. Tudtuk, éreztük, hogy ott is várnak, jó ez az érzés. Küldöttek voltunk, a Jóisten szeretetét és jelenlétét vittük szívünkbe zárva.
   Aradon mosollyal fogadtak kedves barátaink: Panek Melinda, Heczel Arthur, pár régi és új hálós. Csoportos foglalkozással és beszélgetéssel mélyítettük el ezt a találkozást. Kett-módszeres bárkákat készítettünk, ahova magunk mellé emeltük családunkat, közeli és távolabbi környezetünket. Közös volt az öröm, láttuk egymást, egymás gondolatait és kölcsönösen megerősítettük egymásban a hitet, hogy „jó úton járunk”, jó bárkában, motorcsónakban, hajóban evezünk a mindennapok hullámain.
  Rövid utazás után Temesváron átölelhettük a Jakab családot. Ők egy parókián fogadtak minket. Érkeztek új emberek és „régi újak” is. Kíváncsian ültük körbe az emeleti kápolna csendes termét. Kati végigvezetett minket Bartimeus történetén (Mk10,46), a Szalontán és Temesváron is használt eszközök segítségével megalkottuk személyes utunkat Krisztus felé, és csillogó szemekkel tudtunk rácsodálkozni egymás alkotására. Pár óra közös munka és beszélgetés után már úgy tudtunk egymás szemébe nézni, hogy el is terveztük egy következő találkozás létrejöttét. Még órákig beszélgettünk és finom kalácsot, sós rudacskákat ropogtattunk. Hosszú napunk volt, de valahogy nem akartuk, hogy vége legyen, megnyitottuk szívünket egymásnak és boldogok voltunk.
  Vasárnap Máriaradnán újból átéltük a találkozás örömét, jöttek hálós barátaink Méhkerékről, Aradról, Temesvárról és Csernakeresztúrról. Hosszú idő óta most találkoztunk újra a Nisztor család fiatalabb tagjaival és azok családjaikkal, de egy öleléssel szétrebbent az idő alkotta légüres tér. Egy csapatként vettünk részt a szentmisén, szépen egymás mellé beülve a padokba, ahogy a hálós miséken szoktuk. A kedves Reinholtz András plébános atya mise után körbevezetett minket a templomban, a kolostor folyosóin, gazdagítva szívünket, lelkünket a sok szép látnivalóval. Kati készített számunkra egy különleges keresztutat, amelybe mindegyikünk egyénileg tudott bekapcsolódni csendes imával, elmélkedéssel, felajánlással, ugyanakkor összekötve a Háló megtartó fonalával, hisz egy fonalba kapaszkodva tettük meg együtt az utat, és a jéghideg szél ellenére egymás „fonalát” tartva haladtunk fel a hegy tetejére.
  Köszönöm a Jóistennek, hogy jelzést küldött a szívünkbe, és elindultunk erre a „portya-zarándok” útra!
  Fényképek a Partiumi Háló Facebook oldalán: https://www.facebook.com/share/p/1GCps6zRhL/

Egy versformába szedett idézet a hétvége margójára Gázai Doroteusztól:

Bővebben...

A Vajdasági RTV-nek a találkozón készült 4 perces riportja meghallgatható >>

Nagy József atya előadása meghallgatható >>

Muzslyán rendezték meg a Délvidéki Háló 21. regionális találkozóját, amelynek mintegy 80 részvevője volt Vajdaságból és az anyaországból. A rendezvény mottója "...de a te szavadra kivetem a hálót" volt, ami egyben msgr. Nagy József nyugalmazott atya előadásának címe is volt.
Halmai Tibor, a Háló mozgalom délvidéki vezetője elmondta, hogy 27 éve, amikor az első regionális Háló találkozót rendezték, akkor is a Lukács evangéliumából vett idézet volt a vezérfonal, akkor a megboldogult Huzsvár László püspök értekezett a témáról.
A regionális Háló találkozón jelen volt Szeibert András, a Kárpát-medencei Háló Mozgalom alapítója, aki a jövőbeni tervekről mondott ismertetőt. Ugyanakkor a Délvidéki Háló bogozói is tervezgettek, a következő év terveit vázolták fel.
Pénteken este a résztvevők Elias Ohoiledwarin muzslyai plébános közreműködésével bűnbánati zenés áhitaton vettek részt. A szombati előadás után kiscsoportos beszélgetéseket tartottak, de volt kézműves műhely, amelyen Dorogi Erzsébet kézműves segítségével az ünnepre ráhangolódva készítettek alkotásokat a résztvevők.
Jenován Flórián két, népénekeket tartalmazó gyűjteménykötetét is bemutatták a találkozón, mégpedig az Észak-Bánát gyöngyszemei és a Közép-Bánát gyöngyszemei című munkákat, közreműködött az Emmanuel Kamarakórus, melynek tagjai egy rövid hangversennyel is megajándékozták a jelenlevőket.
A regionális találkozó végén szentmisét szolgáltattak.

Kónya-Kovács Otília

Kónya-Kovács Otília fenti írása a Vajdaság.ma portálon >>

Képek a találkozóról (Délvidéki Háló Mozgalom Fb oldala) >>

Pannon RTV Hitünk c. adása: 2024.12.01.

2024. november 22-23-ig került megszervezésre Muzslyán az Emmausz kollégiumban és a Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban a XXI. Délvidéki régiós Háló találkozó. Az évzáró találkozóra mintegy 85 személy érkezett Délvidék 20 helységéből és az Anyaországból. A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
A programok péntek délutántól szombat estig tartottak. A házigazdák szeretetteljes vendégfogadása, majd pedig a résztvevők köszöntése és bemutatása után a Budapestről érkező Szeibert András, a Kárpát-medencei Háló Mozgalom egyik alapítója megismertette a jelenlevőket a Kárpát-medencei Háló vezetőségének átalakulásával. Az operatív és stratégiai vezetőség munkájába, hogy eredményesebben tudják végezni mind szerteágazóbb feladataikat több hálós munkatárs kapcsolódott be a tematikus munkacsoportokba.
Az esti bűnbánati zenés áhítatot a Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban, Ft. Elias Ohoiledwarin SVD, muzslyai plébános vezette. Elmélkedésével és gitáros énekeivel segítette a találkozó résztvevőit a bűnbánatra való ráhangolódásban és a szentgyónási előkészületben.
A szombat reggeli dicséretet, meghívott előadónk msgr. Nagy József, nyugalmazott plébános atya előadása követte, ”...de a te szavadra kivetem a hálót” (Lk.5,5) címmel. Mély gondolatokat tartalmazó személyes példákkal gazdagon tűzdelt elmélkedése, kitörölhetetlen nyomot hagyott mindannyiunk lelkében. Egyszerre tanított, lelkesített és biztatott, rámutatván arra, hogy a kiválasztott evangéliumi részlet mindenkihez szól. Nem szabad zúgolódni a mindennapi nehézségek, betegségek, csalódások közepette sem, mert semmi sem érhet bennünket, ami nem a Mennyei Atya jóságos szeretetéből ered, és ezáltal a javunkat szolgálja. Minden megpróbáltatásaink elviseléséhez a Szentlélek megerősítő kegyelmét kérjük-mondta Jóska atya. A kiscsoportos beszélgetéseinkben saját élettapasztalatainkat osztottuk meg egymással.
Délután a Délvidéki Háló bogozóinak megbeszélésén áttekintettük a 2024-es év rendezvényeinek  megvalósítását és körvonalaztuk az előttünk álló hálós év programjainak helyszíneit és időpontjait. Választható műhelymunkaként Dorogi Erzsébet kézműves mester vezetésével a résztvevők a közelgő ünnepekre alkalmi ajándékokat készítettek.
Az ezt követő kulturális program keretén belül Jenován Flórián zongoraművész, karnagy, Észak-Bánát és Közép-Bánát gyöngyszemei énekeskönyveinek bemutatására került sor, amelyek Észak- és Közép-Bánát római katolikus népi énekgyűjteményei. A szerzőt munkásságáról Kónya-Kovács Otília, újságíró kérdezte. A Nagybecskereki Emmanuel Kamarakórus részvételével változatosabbá tette a könyvbemutatót néhány adatközlő énekének előadásával, majd pedig négy kórusművel mutatkozott be a résztvevőknek.
A Háló-találkozó záró szentmiséjét a Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban msgr. Nagy József atya mutatta be a jelenlevő Ft. Vreckó Ferenc, zentai esperes és Ft. Halmai János, nagybecskereki káplánnal együtt. A találkozó záró gondolatait követve felcsendült a nemzeti imánk és Sillye Jenő „Múlnak az évek...”című szerzeménye, mint a Háló Mozgalom himnusza.
Szeretettarsolyunkat feltöltve, egymásnak áldott lelki élményekben gazdag ünnepeket kívánva búcsúztunk el Hálós barátainktól.

Halmai Ágnes

6. oldal / 80

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

S4 Közösségi és
Kulturális Központ

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, s4&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

Facebook oldalunk >>

Feliratkozás hírlevelünkre >>

Adatkezelési nyilatkozatunk >>

terkep kicsi

S4 panorámakép

 12 éves az S4
2014.01.24-én kaptuk meg az S4 kulcsait

Az utcafront 2014. áprilisában

S4 szeptemberi programok 

S4 programok

2026.09.14. 8:30 és 09.16. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.09.14. 10:00-12:00 Betűháló (Scrabble) klub minden hétfőn

Mi az a Scrabble?

 

2026.09.15. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden második kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

Martinek Imre írása fb-n

 

2026.09.16. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklubja

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2026.09.17. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

facebook >>

videolink >>

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2026.09.12-20. A XX. Ars Sacra Fesztivál programjai az S4-ben

Minden program ingyenes!

2026.09.13. 19:00 A Lélek Teste - Pilinszky János gondolatai Dóczy Péter és Orbán Bori tolmácsolásában

Részletek >>

2026.09.15. 18:00 Hangszínház - Casta Diva - Rák Kati előadása


Részletek >>

2026.09.16. 17:30 Dudoló Navratil Andreával

Részletek >>

2026.09.17. 19:00 Szólongatás - Mikor jösz már, kicsinyem? - Szemerédi Bernadett zenés monodrámája

Részletek >>

* * * * * * *

 

2026.09.18. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2026.09.20. 17:00 Jótékonysági est a venezuelai földrengés károsultjainak javára

Az "Unidos por Venezuela" (Egységesen Venezueláért) segélycsoport jótékonysági koncertje
 A hazatelepült magyar származású venezuelaiakből alakult, főleg latin zenét játszó együttesek játszanak
A rendezvény bevétele a Magyar Baptista Szeretetszolgálaton keresztül jut el a katasztrófát túlélő, de nincstelenekké vált családokhoz

 

2026.09.22. 19:00 Háló Jazz Klub 169.

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2026.09.24-27. A Belvárosi Művészeti Napok programjai az S4-ben

2026.09.24.18:30 A David Yengibarian trió koncertje

Részletek >>

2026.09.25. Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Vadvirágok

16:30-tól Kérdezz-dalolok! Pop up kiállítás zenés aláfestéssel - Dream Team Színház Kulturális Egyesület

Részletek >>

17:00 órától

2026.09.27. 10:00 Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Vadvirágok meséi

2026.09.27.13:30 Belvárosi Művészeti Napok - zenés irodalmi műsor

Betonba hímezve - Halász Rita és Apáti Ádám zenés irodalmi műsora 


Részletek >>

2026.09.27.15:30 Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Szüreti mulatság

Szüreti mulatság a Szépművestár alkotóival és vendégeivel - Borral-mézzel folyó Kánaán

Méhek és mézek, Bikahang kórus, táncház, borkóstoló
Jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részletek >>

2026.09.27. 18:30 Belvárosi Művészeti Napok az S4-ben - Az AlisAdam PianoDuo négykezes koncertje


Részletek fb >>

* * * * * * *

 

2026.09.25. 18:00 Visszidensek találkozója

Kevés szó esik azokról, akik nem elhagyták az országot, hanem vissza-, vagy éppen életükben először ideköltöztek. Egyre többen szeretnek bele Magyarországba olyanok, akik a magyar kultúrában külföldön felnőve annak aktív részesei voltak, s itthon kezdték újra, folytatták életüket. Ők a Visszindensek - ahogyan egymás között nevezik magukat.

Szervező:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://friendsofhungary.hu >>

 

2026.09.26.19:00 Makám klub az S4-ben minden hónap végén


Makám együttes 2009-ben a Háló Klubban

A Makám együttes 2025 karácsonyán az S4-ben mutatta be Világítótorony című lemezét

Makám együttes a Wikipédián >>

Részletek >>

További idei alkalmak: okt.31., nov.27. és dec.27. 

 

2026.09.28. 18:00 Gondos Béla vetített képes előadása - Ősi emlékek nyomában, Menorca szigetén

Részletek fb >>

Ajánlott támogatás: 1500Ft

 

2026.09.29.19:00 Móser-Montanaro:Tangók - lemezbemutató koncert

Miquéu Montanaro - harmonika, ének, zeneszerzés
Móser Ádám - harmonika
A lemezbemutató koncert alatt szabad a tánc!
Részletek >>

 

2026.10.13. 19:00 18 éves Háló Jazz Klub - ünnepi (170.) koncert

 A jubileumi születésnap előestéjén neves zenészek részvételével tervezzük megünnepelni a nagykorúságot, az ország egyik legrégebbi, folyamatosan (havi egy alkalommal) működő klubjában.
Az alapítók: Deseő Csaba és Schön György

 

Kiállítások

 

A kiállítás október 2.-ig látogatható

A kiállítások a nyilvános programjaink előtt és után látogathatók (más időponthoz telefonos egyeztetés: +36 20 351 5375)

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók