Találkozás, kapcsolat, közösség

Mi kell ahhoz egy bogozónak, hogy egy év jól kezdődjön??? Gondolom ti is kitaláltátok hát persze, hogy egy találkozás a többi bogozóval. És hogy ebben a jóban részünk legyen, nem is vesztegettük fölöslegesen az időnket, már az év elejére kitűztük az időpontot. Ennek megfelelően január 12-13-án partiumi szintű bogozói találkozásra gyűltünk össze Nagyváradon.

Bővebben...

December 23-án 18 órától került sor egy hálós karácsonyi szentmisére, melynek a csibai – (Csíkszereda melletti) – templom adott otthont.

Nagy izgalommal készültünk az estére, reméltük, hogy összegyűlünk csíki hálósokként szép számban. Érkezésünk nagy meglepetése volt, hogy nem csak csíkiakkul gyűltünk össze szép számban, hanem gyergyói, udvarhelyi, sőt kolozsvári  hálósok is velünk ünnepeltek

Bővebben...

December 22-én délután hárman elhoztuk a betlehemi lángot Debrecenből Nagykárolyba is. Így az éjféli misén, aki szerette volna, ezen keresztül is befogadhatta a kis Jézust. Debrecenben találkoztunk Gaga Zsuzsával is, aki Nyíregyházára vitte a lángot. Mivel a láng szétosztását a debreceni Háló szervezte, őrülhettem más ismerős arcoknak is. Békés, áldott karácsonyi ünnepet kívánok nektek és családjaitoknak!

Pálinkás Gabriella

A tegnap volt advent 4. vasárnapja, meggyújtottuk immár a negyedik gyertyát is az ádventi koszorún. Különben nem erről szeretnék beszámolni, hanem inkább arról az elményről, amelyben néhány bogozó részesedett ádvent 3. vasárnapján, Csíksomlyón. A Jakab Antal Tanulmányi ház újra befogadott és lehetőséget nyújtott egy teljes elcsendesüléshez. Mindazok, akik részt vettünk a mindennapi zűrzavarban, zajban, rohanásban, vágytunk arra a lelki elcsendesülésre, megújulásra és békére, amit egy ilyen lelkigyakorlat nyújthat.

Bővebben...

2007. november 23-25-én volt a Délvidéki Háló találkozó, melynek a muzslyai Emmausz szalézi kollégium adott otthont. A találkozó nagyon jól sikerült, és szinte Kárpát-medencei szintű volt. Ugyanis a Délvidék és az Anyaország mellett voltak résztvevők Felvidékről, Partiumból és Erdélyből - Székelyföldről is. 136-an vettek részt ezen a rendezvényen, akik összesen 46 helységből érkeztek ide. Számomra nagy élmény volt újra találkozni „régi Hálósokkal” , és újabb Testvérekkel megismerkedni. Külön örömet jelentett az ifjúság jelentős létszámú részvétele. A találkozó fő mottójaként a Remény szerepelt.

Bővebben...

76. oldal / 76

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.24. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 158.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.26. 17:30 Népmeseelemezés - Elmarad!

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Szeibert András
Az örök ifjúság vize II.
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

ELMARAD !

 

2025.05.27. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével  minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.05.27. 19:00 Keddek a lelkeknek

PálFeri.hu >>

Részletek fb >>

 

2025.05.30. 19:00 Szálltam rózsaszín lovon - két nyelvű verses-zenés est Szergej Jeszenyin verseiből

részletek fb >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók