2013. április 30.

"amikor megtörténik, higgyetek" Jn 14,30b



2013. április 29.

"Az én igám édes, az én terhem könnyű." Mt 11,3



2013. április 26.

"Ne nyugtalankodjék szívetek!"  Jn 14,1a



2013. április 25.

A mi Istenünk beszélő Isten, aki önmagát közli az emberrel. Az egész kinyilatkoztatás Isten önközléséről szól. Minél inkább megértjük Isten önközlését, annál inkább személyes résztvevőivé válunk üdvösségünk történetének. Ebben az értelemben ?értelmileg gazdag? az, aki megérti és befogadja, és ?értelmileg szegény? az, aki elzárkózik a kinyilatkoztatás befogadásától. Sajnos minket inkább arra tanítottak, hogy beszéljünk a Jó Istennel. Pedig Istenre csak akkor tudunk ráérezni, ha meg tanuljuk hallgatni őt.

Jézusnak ezeket a szavait, az emberiség történetének egyik legszebb kijelentésének tartom.  Keresztény életünk, csak akkor válhat teljessé, ha megértjük, hogy Isten az életünk szolgálatában áll, és mindent megtesz azért, hogy az élet ízével ne veszítsük el az eleven kapcsolatunkat. A bennünk levő élet lüktetése, a Jó Pásztorral való hiteles kapcsolatunk kifejezése is lehet. Ha azonban az életerő nagyon leterhelődik bennünk a különféle krízisek hatására, a Jó Pásztor akkor is megtalálja a módját, hogy átsegítsen életünk sötétnek megélt időszakain is. Ezeket az időszakokat is, az élet forrásává alakítja át bennünk.

Minden nagyobb vallásban a szent jelenléte rendkívül fontos. Az ember alapvető igénye, hogy abba az irányba nézzen, ahol a szent jelenléte föllelhető. Ennek az iránynak a megtalálása, lecsillapítja az ember lelkét és nyugalmat kölcsönöz. A katolikus egyházban az Oltáriszentség jeleníti meg látható formában a szent jelenvalóságát. Az Eucharisztiának az egyszerű szemlélése nagy mélységeket nyithat meg a kontempláló lélek előtt. Jézus testének a tisztelete és magunkhoz vétele, az Ő személyével való egyesülésének az izlelgetése.

A sikeresen és szépen megélt élethez, hozzátartozik a célirányosság. Életünk tervezésénél, rendkívül fontos szerepe kellene, hogy legyen a hosszú távú céloknak. Ebben a távlatban, az örök élet perspektívája pótolhatatlan. Akinek az életébe beépül az örök élet távlata, annak nagy esélye van arra, hogy rövid távú céljait is helyesen tudja megfogalmazni és megvalósítani. Az örök élet távlatának a hitelessége abban nyilvánul meg, hogy a két cél (rövid és hosszú távú), bennünk összhangra talál.

Úgy néz ki, hogy az embernek nagyon sok mindenre van szüksége ahhoz, hogy önmagát megvalósítsa: biztonságra, elismerésre, állandó visszajelzésekre. Amíg mindez abban segít, hogy a helyünket jobban megtaláljuk és céltudatosan éljünk, dolgozzunk, addig minden rendben is lenne. A zsákutca akkor kezdődik, amikor a biztonságra, az elismerésre való törekvés túl nagy helyet foglal el az életünkben, és egyfajta függőség alakul ki, melynek következtében sérül a szabadságunk. A zsákutcás irányt akkor fogjuk a legbiztosabban elkerülni, ha Istenben megtapasztaljuk azt az Ősbizalmat, melynek következtében a különféle függőségek, nem találnak termő talajra bennünk.

Vallásos életünk egyik nagy kísértése a boldogság mítosz.  Úgy gondoljuk, hogy az Isten, azért mert jók vagyunk és megtartjuk parancsait, köteles bennünket boldoggá tenni. S közben nem is vesszük észre, hogy nem is az Isten a fontos, hanem önmagunk körül forgunk. Ebben a folyamatban lassan rá kell ébrednünk arra, hogy motívumunk önző, mert nem az Isten fele, hanem saját érdekeink fele irányítjuk figyelmünket. Amikor az Istent önmagáért szeretjük, érdekek nélkül, akkor ennek gyümölcseként megjelenik a boldogság érzése is.

Az ember testből és lélekből áll, sőt, a lelkünknek van egy olyan része, amelyben az örökké létező Isten, örök jelenléte lelhető fel. Ez a bennünk lévő örök isteni jelenlét, kitörölhetetlen és legyőzhetetlen, amely segít abban, hogy "az egyéni tragédiát, győzelemmé tudjuk átalakítani."(Viktor Frankl) Emberi természetünkből adódóan azon kell dolgoznunk, hogy az átjárhatóságot a földi és a örök lét között biztosítsuk. Amikor ezt az átjárhatóságot érzékeljük, akkor ezt az állapotot egy fajta áramlásnak, vallásos szóval, kegyelemnek éljük meg.

Így kezdődött, az az emlékezetes étkezés, amely ötezer férfi táplálásával fejeződött be. Néha érdemes lenne az Úr előtt elidőzni, és emlékezetünkbe idézni, mindazokat az élethelyzeteket, ahol természetes emberi készletünk csak morzsákkal rendelkezett, de mi ennek ellenére hittünk abban, hogy a morzsák, kenyérré tudnak átváltozni. Mi kellett hozzá: egy mély hiteles vágy, egy önzetlen jó ügy, és természetesen Krisztus, aki életünk minden pillanatának a hűséges kísérője és megélője.

Számunkra nagyon fontos a föld és mindaz, ami földi világunkhoz tartozik. Világunk nem ?siralom völgye?, mely alkalmatlan arra, hogy a lelkiekre figyeljünk, hanem sokkal inkább Isten teremtett világa, melyet az Isten azért, hívott létre, hogy az ember otthonra találjon benne. Csak akkor találunk benne otthonra, ha nem feledkezünk meg az égi dimenzióról sem. Ha az örök élet távlatát lehasítjuk a lelkünkről, egyfajta ?tudathasadásban? szenvedő emberek leszünk. Csak akkor tudunk teljes életet élni, ha hiszünk abban, hogy a földön megélt pillanatok, örökre megőrződnek számunkra.

"Az ítélet ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot" Jn 3,19

Jónak lenni jó. Ezért érthetetlen, hogy az emberek néha a jó helyett a rosszat teszik.  Ha a jó helyett a rosszat választjuk, ezzel nemcsak másoknak ártunk, hanem megterheljük lelki világunkat. Minél többször válasszuk a jó helyett a rosszat, annál jobban megterheljük életünket és látásunk is egyre sötétebbé válik. Ellenben minél inkább a jót és a jóságot választjuk, annál inkább megszilárdul életünkben a világosság.

A Krisztus követés spirituális dimenziója állandó újjászületést igényel, gondolkodásban, mentalitásban, szemléletben. A krisztusi életközösség egy fejlődő, dinamikus kapcsolat, mely a stabilitása mellett a folyamatosan mélyülő perspektívát hordozza magában. Ezért életünk minden újszerű és nagyobb horderejű tapasztalatát, a krisztusi távlatba is be kell emelni. Személyes élettapasztalataink arra késztetnek bennünket, hogy spirituális szemléletünk is, az újjászületés folyamatában megtisztuljon.

Mária ezzel a válaszával indítja be üdvösségtörténetünk legfontosabb részét: a Krisztus eseményt. Csupán egy egyszerű kijelentő mondat, amelyben rengeteg mélység van: bizalom Isten művében, Isten korlátlan hatalmának az elismerése, személyes ráhagyatkozás és aktív együttműködés az Ő tervével, hit az élet mélyebb értékében és értelmében. Mária nem csalatkozott: minden veszélyen és tragédián túl, a Krisztus esemény, amelynek aktív megélője volt, a feltámadásban csúcsosodott ki.

Egyetlen olyan pillanat sincs az életünkben, amikor az Isten hiányozna belőle.  Amikor a világ éjszakába rejtőzködik, és az álom elnyom bennünket, Isten gyógyító jelenléte álmainkban jelentkezik, hogy az Ő segítségével álmainkon keresztül megvívhassuk azokat a küzdelmeket, amelyek  nappal meglepnek bennünket. S ha netalán álmatlanság kínoz, tudatosítsuk ilyenkor a bensőnkben lévő csendes erőt, mely Isten örök jelenlétének a megnyilvánulása. Mikor megvirrad, ott áll életünk partján a Feltámadt Krisztus, aki arra hív meg, hogy az Ő társaságában belemenjünk a nap minden tapasztalatába, amely ránk vár?

A boldogság alapja a béke. Ez a kijelentés az emberi közösségekre és az egyénekre is egyaránt vonatkozik. A békének az egyik legádázabb ellensége a túlméretezett félelem. A félelmet gerjesztheti a fenyegetettség érzése vagy a vesztesség veszélye.  A félelem érzését meg kell tanulnunk kezelni, hisz egész életünk nemcsak a befogadásról, hanem a vesztességek sorozatáról is szól.  Vesztességeinket és az ebből fakadó félelmeinket akkor tanuljuk meg hatásosan kezelni, ha életünket beleépítjük a feltámadt Jézus legyőzhetetlen valóságába. Az Ő közelsége feloldja a félelmet, és minden veszély ellenére a békét hordozza számunkra.

A legmélyebb Istenismeret akkor születik meg bennünk, amikor Isten önmagát közli velünk. Amikor Isten önközlését megértjük, akkor megszületik bennünk a belső evidencia, nyilvánvalóság. Ettől a pillanattól kezdve tudni fogjuk, hogy az Isten van. Ez a tapasztalat egyszerűbbé teszi látásunkat, az élet szeretetét erősíti bennünk, és a bizalom megerősítéséhez segít bennünket. Ha ezek a gyümölcsök hiányoznak az Istentapasztalatból, akkor a tapasztalat hitelessége megkérdőjelezhető.

Akkor tudunk hiteles, hosszú távú üzenetet megfogalmazni embertársainknak, ha Mária Magdolnához hasonlóan, bennünk is  izzik a Feltámadottal való tapasztalatunk.  A spirituális dimenzió tapasztalatának a hiánya, megfoszt attól, hogy a világot és a benne lévő embert teljes egészében tudjuk látni. Ennek a látásnak a hiányában, mondanivalónk elerőtlenedik, és csekély értékűvé válik. Ha azonban a spirituális dimenzió és a benne rejlő távlatok könnyen elérhetők számunkra, mondanivalónk vagy akár hallgatásunk, - ha ez kellő intelligenciával párosul - érdekfeszítővé válik.

Kaptam egy felkérést ? mondja Kázmér testvér közösségünk plébánosa ? egy lelkigyakorlatra, Aradra. Eljössz velem? Arad, a Maros, a vértanúk! A bor, Tóth Árpád, Jávor Pál! ? tolulnak a gondolatok. Még sosem jártam ott, bár a 60 km-re lévő Borosjenő volt nagyszüleim lakóhelye. Megyek! Vezessek? ? kérdezem. ? Erre akartalak kérni. Akkor nagyböjt 4. vasárnapjára megyünk, de már péntek reggel indulunk, mert du. 4-kor kezdődik a keresztút.

Az út gyorsan és eseménytelenül telt, bár ismét bebizonyosodott, hogy a GPS nekem csak a napom újratervezésére jó. Gréti és Róbert atya már nagy szeretettel várt ránk. Egy kis beszélgetés, városnézés és ebéd, s máris a keresztútra készültünk a sekrestyében Krisztával, a ministránssal és Gyula bácsival, a kereszt vivőjével. Beálltam a keresztutat végző hívek közé. Milyen hatalmas ez a templom! Szép számmal vagyunk, főként idősebbek, családosok, a legfiatalabb talán a ministráns, a maga 18 évével.
Míg Jézust követve meg-meg állunk a stációk előtt, eszembe jut minden, ami feszít, ami nyugtalanít, ami megoldásra vár. Hasonló érzelmeket tükröznek a körülöttem lévők arcai. Kázmér atya a keresztút állomásainak végigelmélkedését a családi életre gondolva végzi. Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet. Ez a családapák állomása, az apák áldozatának megszentelése. Vajon én hogyan csinálom? Hogyan tudom hordozni mások fájdalmát? És a magamét? Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik. Sokszor megszabadulunk a kereszttől, de mit sem használ, ha a halál foglyai maradunk. Én is többre vágyom? Miért a fájdalom az a rés, amelyen Jézus az életembe lép? Könyörülj rajtunk Uram!
Másnap reggel a templom szentélyében töltekezünk a zsolozsmával. Szükség van rá, hogy ezt az intenzív napot Isten igéjével betöltsük. 9-kor a plébánia közösségi termében találkozunk a hívekkel. Ekkorra, már a közös munkában, a székek felhordásában megismerkedünk néhányukkal. Hatvanan lehetünk. Kázmér atya örül, hogy itt lehet, mert látta az aradiak és Arad környékiek őszinte és tiszta szívét Gyöngyösön, a Fájdalmas Anya búcsúján. Énekünkkel kétszeresen is imádjuk az Urat, mert jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj és bízz benne! Jó az Úr. ? énekeljük két szólamban. Majd arról beszél, hogy Mária személyiségét, milyen jól tükrözi a Magnificat, ami nem más, mint az ószövetségi idézeteknek a fölizzítása. Mária volt olyan alázatos, hogy nem akarta saját gondolataival megfogalmazni, hogy hogyan örül az Istennek. Annyiszor imádkozta és elmélkedte a zsoltárokat, hogy a szavak szinte maguktól gördültek ki a száján, amik egészen más szentírási élethelyzetekben fogalmazódtak: ?Isten az alázatosakat fölmagasztalja?, ?a gazdagokat pedig elbocsájtja üres kézzel?.
Amikor mi is nehéz és kilátástalan élethelyzetekbe kerülünk, Mária példáját követve jó nekünk is kiragadni egy-egy mondatát a szentírásnak és belekapaszkodni a hétköznapi tevékenységeink közben. Amikor a háziasszony főz, amikor valaki a villamoson utazik, vagy a bankban várakozik, és eszünkbe jut a családunk egy-egy fájdalma. Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj, felszólítjuk magunkat, hogyan cselekedjünk.
Hogyan is készüljünk a húsvétra? Kázmér atya Izajás próféta jövendöléseiből olvasott fel egy szakaszt: ?Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!?
Igazából nem szeretjük a nagy döntéseket ? folytatja, ? és főleg a mai társadalomban, nem csak a cukorbetegség, meg a magas vérnyomás, koleszterin a népbetegségek, hanem a döntésképtelenség. Krisztus követése viszont lehetetlen tettek és döntések nélkül! Válaszd az életet, vagy a halált! Jézus döntést kér! Reggel a háziasszonynak is el kell határoznia, mi legyen az ebéd, hogy annak elkészítéséhez vásároljon a piacon. A számítógépes játékok világa viszont azt akarja elhitetni velünk, hogy mindent vissza lehet fordítani, nem lesz következménye a döntésünknek. Ezt ismerte föl XVI. Benedek is, hogy a meg nem hozott döntésnek is van következménye, és munkabírása már nem a régi, ezért visszavonul és imádságával segíti az Egyházat.
A szabad ember, ha kimegy az aradi pályaudvarra, akkor elcsodálkozhat napokig, hogy milyen sokfelé utazhatna szabadon, de ha nem dönt, ? féltve a szabadságát, ? sehova sem jut el. Isten nem arra adja a szabadságot, hogy ne döntsünk, hanem ha elindultunk, akkor mérlegelve a következményeket, újabb döntést hozzunk, hogy végre elérjük az úti célunkat.
A mai társadalom, azt akarja sulykolni belénk, csak az értékes ember, aki hasznos. Az Isten nem a teljesítményünket nézi, hanem a magunkban hordozott értéket, amit segít kibontakoztatni. Vajon a Jóisten, miért nem hirdet akciót, ahogy ma az árukat reklámozzák. Pl. aki ma hozza el gyerekét elsőáldozási felkészülésre, három plusz Miatyánkot mondanak el érte a templomban. Talán azért, mert mindannyiunknak egyéni utat mutat az Isten, egyszerit és megismételhetetlent. Név szerint alkot meg minket.
Azt szokták mondani, józan ember fölfelé nem megy, ha mehet másképp is. Miért lefelé visz a könnyebb út, ahol bozótok sem akadályoznak? Gondoljuk el, Isten a hegytetőn elénk táruló panorámát akarja nekünk ajándékozni. Így közelebb leszünk hozzá, és nagyobb rálátásunk lesz a világra. Látjuk, ami ott van lent, apró, szinte elveszti jelentőségét. Arra kapunk meghívást, hogy válasszuk az életet, még akkor is, ha a nehezebb úton is haladunk, így tudjuk hova megyünk.
Persze a cél ismerete nem elég, bizalom is kell hozzá. Az Egyház kétezer éves hagyományára bizalommal rá lehet hagyatkozni, nem kell mindig új utakat keresni, csak fel kell fedezni újra a régi ösvényeket. Jézus is a prófétai hagyományra hallgatva kezdte meg a nyilvános működésre való felkészülését a 40 napos böjttel. A böjtölésünk is erről kell, hogy tanúskodjon: vágyunk a megígért hazába, ahol boldogok lehetünk. Böjtölni természetesen, nem csak az ételtől való megtartóztatással lehet, hanem beszélhetünk kevesebbet, ha szeretünk beszélni, vagy bármely tettet tehetünk szeretetből, úgy, hogy észre se vegyék. Nem kell nagy, látványos cselekedet, csak annyit kell tenni, amit el tudunk napról-napra hűségesen végezni.
Ezekkel a gondolatokkal került sor a kiscsoportos beszélgetésekre, ahol mindenki elmondhatta tapasztalatát, hogyan készül a húsvétra. Összegezve a csoportokban arról tettünk tanúságot, hogy nehéz döntést hozni, virrasztani, hűségesnek maradni, de sokszor, akkor tud Jézus személyesen belépni az életünkbe, amikor elbukunk és azt beismerve tovább folytatjuk a böjtöt, ahol abbahagytuk.
A templomban szent csenddel, szentségimádással, elmélkedéssel, fohászkodással telt az idő, majd szentmisével folytatódott. Az ebédet a szegények konyhájában közösen, nagy beszélgetésben költöttük el.
Vasárnap Kázmér atya két misét is mondott. A homília a tékozló fiú atyjáról, a tékozló szeretetű atyáról szólt, aki minden nap kiállt az útra és várta, hogy hazatérjen a fia, aki megkerült. Mi is hazafelé indultunk, miután a radnai kegyhelyet még meglátogattuk.
Harmadnap egy szép levél volt Kázmér atya e-mail-jei között: ?szeretem úgy gondolni, itt a Maros partján, hogy folyó mellé ültetett engem Isten és segít nekem táplálkozni akkor is, ha nem esik az eső. Eleinte gondoskodott róla, ameddig hajtásnak indultam, az utóbbi periódusban kicsit szomjas voltam ? de nem pusztultam el, mindig kaptam annyi vizet, hogy kibírjam, talán csak enyhén "lelombozódtam?. Ezen a hétvégén, úgy éreztem, hogy háromnapos friss, üdítő nyári esőt kaptam, ami megerősít, leporolja a leveleket, új erőt ad....

 Az emberiség történetében milliók hangja kiáltott az ég felé, a megalázott szenvedések és az igazságtalan, erőszakos halál következtében. Mi, keresztények azt tartjuk  és úgy éljük meg, hogy az emberiség történetének legtragikusabb halála Nagypénteken  következett be, amikor  Jézus Krisztus meghal a kereszten. Jézus halála azért döbbent meg mindannyiunkat, mert az emberiség számára a megváltást hozó Isten fia függ a kereszten.  Ennek ellenére nem szabad elakadnunk az érzelmeknél, hanem  a kereszten szenvedő Jézusunkban, a minket határtalanul szerető Istent kell szemlélnünk. A Szeretet szemlélése lassan átváltoztatja tekintetünket, és beleviszi a feltámadt Isten Fia szemlélésébe.

Isten a meglepetések Istene. Jézusnak a magatartása meghökkenti Pétert, aki tiltakozik a lábmosás ellen. Jézus szeretete azonban nem ismer határt.  Gesztusának két nagyon fontos üzenete van.  Olyan területre akar vezetni bennünket, amely szétfeszíti emberi korlátainkat és belevisz a szeretet misztériumába. Ezt a szintet értelmezni már nem lehet csak érezni, élni. A másik szint az alapvető emberi magatartásra mutat: ha Isten a szolgáló Istenünk, akkor mi emberek is a szolgáló szeretetet gyakorlóivá kell válnunk. Ezt kell, hogy megjelenítsék intézményeink és személyes emberi életünk.

Az apostolok a zsidó Húsvét megünneplésére készülnek, és egy egyszerű kérdéssel fordulnak Mesterükhöz. Kérdésük azonban az egész kereszténység alapkérdése lett, hiszen a zsidó ünnep tartalma átalakult a kereszténység legmeghittebb és legtáplálóbb lakomájává. Az apostolok kérdése, az én személyes kérdésem is. Lefordítva talán így hangzik: mit kell tennem, annak érdekében, hogy a Veled való kapcsolatomat meg tudjam ünnepelni? Hol van az az élettér bennem, ahol szeretetkapcsolatunk ünneplése elkezdődhet Uram? Döntéseket kell-e hoznom, hogy teret engedjek a bennem való jelenlétednek, vagy csak egyszerűen hagynom kell, hogy a Te sugárzásod melegében feltöltődjek?

Jézus szkeptikusan fogadja Péter kijelentését, akkor is ha lelkesedésével Jézus iránti szeretetét akarja kifejezni. Kijelentését éretlennek és megalapozatlannak tartja, ezért visszakérdez: ?Életedet adod értem?? Jézus kérdése kijózanító és jogosnak bizonyult: Péter félelemből megtagadta Mesterét. Bukása fájdalmas volt, de egy nagyon fontos dologra megtanította: nem a saját erejében, hanem az Istenben kell bíznia. Ez a tapasztalat teszi alkalmassá arra, hogy bátor képviselője és hirdetője legyen Jézus evangéliumának. Életünk legfájdalmasabb bukásai, minket is megtaníthatnak arra, hogy ne önmagunk, hanem Isten erejére hagyatkozzunk.

Minden ember életében a legmélyebb egzisztenciális szorongásként húzódik meg a halál valósága. Idősödő korban egyre gyakrabban, de fiatal, sőt gyerekkorban is, ha nem is nagy intenzitással, de a halál mindenki témája.  Jézus Nagyszombaton ?alászállt a poklokra?, ?ascendet ad infernos?, és megérintette az ember legelrejtettebb és legmélyebb szorongását is. A halott Lázár élő jelenléte jel a mi számunkra: a Krisztusban hívő ember, a halál realitásában is az Élethez kapcsolódik. A Nagy hét ideje különösen alkalmas arra, hogy Krisztus keresztjéhez kapcsolódjunk, aki átvisz bennünket a halál szorongásán is.

Az emberiség történelme nem gazdátlanul rohanó szekér, annak ellenére, hogy az isteni törvényektől való elrugaszkodás rendkívül sok szenvedést és erőszakot eredményez a földön.  Jézust akkor tudják elfogni, amikor Isten tervében elérkezett ez az óra. Az elfogatás pillanatától nem fut el, hanem önként megy eléje, hogy teljesítse küldetését. Addig a pillanatig azonban az Isten Fia sérthetetlen.  Jézus önként  vállalt szenvedése óta, az elkerülhetetlen szenvedés is szakrális dimenziót kapott. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy az elkerülhetetlen szenvedést küldetés tudattal vállaljam.


2013. március 21.

Időnként úgy érzékeljük, hogy Jézus mintha eltűnne az életünkből.  Hiába keressük nagy erőfeszítéssel, nem találjuk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy az Isten eltávozott, vagy legalább elrejtőzött. Ezek inkább költői kifejezések. Istennek az irántunk érzett örök hűsége és szeretete az állandó jelenlétét biztosítja számunkra. Isten abban a pillanatban észlelhető, amikor a lelkemben van elég vágy,  tisztelet , finomság és a jelen pillanat fele való fordulás.  Minden erőszakos megnyilvánulás, akkor is ha a ?szent? érdekében történik, elzárja a lélek útját a jelen pillanatban működő Isten felé.

A tapasztalat szerint, minden tanítványnak, sőt, minden Krisztus hívőnek az életében elérkezik a ?kitartás órája? amivel mindenkinek szembe kell néznie, és ezen át kell mennie. Ezekben a pillanatokban drámai módon találkozhatok az egyedülvalóság szenvedésének a különféle arculataival. A ?kitartás órája? próbára teszi mindazt, amit eddig felépítettem a lelkemben. Jézus és az Ő ügye mellett eltöltött önzetlen idő, és természetesen Isten ingyenes szeretete, átsegít ezeken az ?órákon?.  Sok ember vallomása szerint, ezek az ?órák? a legféltettebb kincseikké alakultak át.


2013. március 19.

Életünk elég nagy része arról szól, hogy keressük önmagunkat azokkal a kapcsolatokkal, fogódzókkal és lehetőségekkel, amelyek segítségével közelebb kerülünk önmagunkhoz. Csak akkor nyugszunk le, amikor belépünk az ?oltalmazottság? érzésébe. Ez az érzés, ajándék, amelyet elérni, megragadni, kiérdemelni nem lehet. Az "oltalmazottság" érzése időnként Isten ingyenes ajándékaként megjelenhet az életünkben. Ez a tapasztalat lassan feloldja a bennünk levő félelmet, és képessé tesz arra, hogy átrendezzük életünket Isten szempontjai szerint.

Az életnek a sötét és fényes tapasztalatai egyaránt hozzátartoznak az emberi élethez. Senki sem tud megkímélni bennünket az elsötétült pillanatok és időszakok magtapasztalásától. Aki az életben csak a fényt akarja, az naiv és éretlen marad. Az Istenben bízó ember kitárja a lelkét és befogadja életének sötét tapasztalatait is. A hit dimenzióján keresztül életünk legsötétebb pillanatai is értelmet nyernek. Aminek megtaláltam az értelmét és értékét, az többé már nem sötét részként létezik bennem, hanem átalakul fényforrássá.


2012. március 15.

Jézus különleges tisztelettel bánt az idővel. Ráhangolódott az üdvösség idejére és hitt abban, hogy az időn kereztül a Mennyei Atya dolgozik. Nem sietett el semmit, mert tudta, hogy az igazán lényeges dolgok állandóan útban vannak feléje és Isten országa felé. Amióta Jézus belépett az emberiség történelmébe, azóta az ?idő? még inkább alkalmassá lett üdvösségünk történtének a megélésére. Ezért Jézus Krisztus óta, az ?ember és az Isten ideje? szorosan összetartoznak. Hinnünk kell abban, hogy minden emberi időn és eseményen keresztül, az üdvösség ideje bontakozik ki.

Az Egyház tanítása szerint, a Szentírásban Istennel találkozhatunk. Természetesen, ez a találkozás nem a fizikai lét kategóriái szerint történik. A Szentírás olvasásának a nagy kihívása, hogy a szavak mögé hatoljunk, és belépjünk a szavak mélyebb jelentésébe. Sok gyakorlat, finomság, éber, érdeklődő kíváncsiság szükséges ahhoz, hogy egy idő után a Szentírásban szereplő szavak, képek, szereplők megszólítsanak bennünket. Az Írásokban való elmélyedés, az élet értelmes összefüggéseinek az elmélyülését is jelenti és az örök élet távlatát hordozza számunkra.


2013. március 13.

Isten túlcsorduló szeretetéből és rendet teremtő tevékenységéből jött létre a világ. Az ember ?Isten képmása?-ként a teremtés koronája lett. A teológia Isten alkotó munkájában megkülönbözteti a világ létrehozásával és a világ fenntartásával járó  tevékenységet. Az ember, mint Isten képmása és a teremtés koronája, az emberi lét lényegéből adódó feladata és küldetése, hogy részt vállaljon a teremtés  fenntartásának a munkájában. Ezért, aki munkáját küldetésként tudja megélni, az részt vesz Isten teremtői munkájában, és betölti életterét a munka örömének pozitív sugárzásával.

A Jézussal való bensőséges kapcsolat a szív mélységében kezdődik. A szív szerepe kiiktathatatlan az Istennel való kapcsolatból. A szív nyitottsága vonzza az Istent. Aki ?szívesen? fogadja Jézus érkezését, ott az Isten Fia otthon fogja érezni magát.  Istennek az ?otthonunkba? való megérkezésével, elkezdődik a szeretet csodájának a kibontakozása és megünneplése.

Különösen örülök a mai nap evangéliumi versének. Úgy gondolom, hogy a főparancs teljesítése, számunkra (férfiak számára), a nők nélkül szinte lehetetlen. A Nő, az Isten női képét jeleníti meg a földön. Olyan értékeket tesz láthatóvá, melyek az Istenre utalnak: a befogadás szépségét, a termékeny szeretet csodáját, az Istentől kapott szépség elmúlhatatlanságát, a táplálás csöndes sugárzását, Isten szépségének a megjelenítését. Mi férfiak: csodálunk benneteket, szívünk mélyén az Isten előtt hordozunk titeket, és létetekért az Istennek mondunk hálás köszönetet.

Az érett hívő keresztény számára a legnagyobb törvény: Jézus Krisztus. Minden más vallásos törvényt, az iránta való tisztelet és szeretet miatt tart be. Ha valamelyik törvény már nem segíti az Istennel való személyes kapcsolat mélyülését, ebben az esetben Istenre, mint legfelsőbb fórumra kell hallgatnia.  Előfordulhat az is, hogy Jézus személye háttérbe szorul, és a csupasz törvény kerül  a hívő ember vallásos életének a központjába. Ez a jelenség inkább törvényközpontúságot, és nem az Istenközpontúságot juttatja eszünkbe. Ilyenkor a vallásos élet csak csekély mértékben segíti, vagy egyenesen hátráltatja a személyiség fejlődését.

Néha fájdalmasan éljük meg rokonaink, ismerőseink, környezetünk előítéleteit, olykor kényszerzubbonyát. ?Mássá? alakulásunkat időnként irigységgel reagálják le. Környezetünk egy része, jobban szeretné ha nem változnánk és belesimulnánk a szürke kitaposott útba. ?Mássá? alakulásunk szembesítheti őket és titkos kihívásokat adhatnak nekik, melyeket úgy próbálnak elnyomni, hogy megtámadják bennünk azt, ami különlegessé tesz, tehet. Isten sohasem az uniformizmusnak a pártolója. A jó szándékú ?különleges? embereket pártfogásába veszi. Azonban vigyáznunk kell arra, hogy a mi ?másságunk? nehogy hamis elit tudatot tápláljon bennünk.

Mindannyian szeretjük a szőlőt.  Gyönyörködünk a szőlőgerezd szépségében és élvezzük a szemek zamatos ízét. Az ember Isten túlcsorduló szeretetéből született. Ezért minden ember életének önmagában véve mélyebb értéke és értelme van. Az emberi lét értékességét senki sem kérdőjelezheti meg. Amint a szőlővessző példájából tudjuk, a szemek beérését nem az erőlködés és a teljesítménykényszer segíti, hanem a szőlővesszőben történő nedvkeringés.  Létünk kiteljesedésében, Isten érzékelése a legfontosabb tényező.  A kiteljesedett élet pedig, megtanít bennünket a gyönyörködés magasztosságára.